A magyar Jégember mínusz tíz fokban hegynek fel félmeztelenül fut maratonit

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.01.20. 12:23
A világon egyedülálló kísérletre készül Szilágyi Zoltán, még a Guinnessnek is túl összetett…

Újabb nagy dobásra készül a Jégember. Az önmagát extrém hidegterápiás futóként meghatározó Szilágyi Zoltán január 22-én, szombat reggel hét órától Mátrafüredről indulva, a Kékes érintésével, Mátraházán és Parádsasváron át a Siroki várig fut negyvenöt kilométert. Mindezt hatalmas hidegben, félmeztelenül, rövidnadrágban.

Ő is tudja, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, de ha sikerül, azzal olyan extrém sportteljesítményt visz véghez, amire eddig a világon soha, senki sem vállalkozott.

„Ilyen nehezítésekkel ezt még soha senki sem csinálta meg – mondta a Csupasportnak Szilágyi Zoltán. – Ezzel a négy nehezítő tényezővel még a világon senki sem futott. Az egyik a maratoninál valamivel hosszabb táv, a másik a szintemelkedés hegynek felfelé, a harmadik a nagy hideg, a negyedik pedig, hogy mindezt félmeztelenül. Persze tudom, hogy nem lesz egyszerű. Ez a négy így együtt még sohasem valósult meg. Reggel hétkor indulok, akkor mínusz tíz-tizenkét fok lesz, majd ez később mínusz öt-hat fokra melegszik. Ami viszont nem jó hír, hogy hatalmas szél várható, ami további hat-nyolc fokkal csökkenti a hőérzetet. Na az brutális lesz. Bevallom, ettől tartok is. Négy, négy és fél óra alatt szeretnék célba érni. A tesztfutást négy óra tíz perc alatt teljesítettem, de akkor csak mínusz két fok volt, és alig volt szél”.

De vajon hogy készül egy ekkora kihívásra?

„Folyamatos hidegterápiás edzéssel. Mindent hidegben csinálok, az erősítést, az összes futóedzést, a koncentrációs gyakorlatokat, és persze nem maradhat el a hideg vizes merülés sem. Egy órát töltök a kilencfokos vízben. Higgyék el, nagyon kemény. Másnap is érzem, hogy le vagyok lassulva, fárasztóbb, mint egy maratoni.”

Miután a világon egyedülálló kísérletről van szó, így tervben volt, hogy a Guinness-rekordok könyvébe is megpróbál bekerülni, ám erre végül nem kerül sor. A Magyar Rekord Egyesület elnöke ott lesz a helyszínen, a Guinness képviselőit azonban hiába hívták. Nekik ez túl összetett, és anyagilag sem érné meg, mivel vélhetően senki sem próbálná meg megdönteni a Jégember leendő világrekordját.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik