Nepáli serpák építették Norvégia kőből készült hegyi lépcsősorait

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 11:17
Az utóbbi két évtizedben több mint háromszáz norvég túraútvonalon épült haladást könnyítő, az időjárásnak ellenálló, a talajt az eróziótól védő lépcsősor.
Nima Nuri serpa és a közreműködésével készült lépcsőr – Fotó: Nima Nuri serpa / bbc.com

Munkájuknak köszönhetően a norvég természeti látványosságok közül egyre több elérhető a mindennapi emberek számára is, a Preikestolent például 2019-ben, azaz a koronavírus-járványt megelőző évben 331 ezren keresték fel, és még a 2020-as lezárások ellenére is 183 ezer látogató talált rá módot, hogy eljusson oda. Az útvonalakon épült ún. serpa lépcsők nemcsak megkönnyítik a járást, de a stabil felület miatt csökkentik a túrabalesetek számát, segítik a mentőcsapatok dolgát, védik a talajt az eróziótól, és ellenállnak a szélsőséges időjárásnak.

Serpák által épített lépcsősor segíti a feljutást a népszerű Preikestolenhez is – Fotó: Mike MacEacheran / bbc.com

„Hirtelen felébredtem, és elképzeltem, hogy ők a tökéletes megoldás erre a munkára. Azelőtt sosem jártam Nepálban, de emlékeztem egy norvég Mount Everest-expedícióra, és néhány kísérő neve megmaradt az emlékezetemben – nyilatkozta a 60 éves Vetti a BBC-nek. – Kisebbfajta nyomozói munkát végezve felkutattam őket, és levelet írtam nekik – hátha a serpák segíthetnek.”

Miután sikerült megállapodni, nem kellett sok idő, hogy elit hegymászók dolgozzanak a norvég hegyi lépcsősorok megépítésén. Vetti 120 serpával tartja jelenleg is a kapcsolatot, a munka folyamatos, még a koronavírus-járvány sem vetette vissza. Ezen a nyáron 39 serpa dolgozott 20 projekten szerte Norvégiában, és világszerte egyre gyakrabban vették igénybe a segítségüket.

„Minden hegy és minden ösvény más, mindegyiknek megvan a maga kihívása – véli Geirr Vetti. – A serpák igazi szuperhősök, magasságtól függetlenül bárhol képesek dolgozni. Az évek alatt mesteri szintre fejlesztették a munkájukat, nagyban hozzájárulva a norvég természeti örökség megőrzéséhez.”

Egyike a nepáli serpák által épített norvég hegyi lépcsősoroknak – Fotó: Nima Nuri Sherpa / bbc.com

A serpák számára a norvég lehetőség először jó pénzkereseti lehetőségnek tűnt. Főleg a nepáli hegymászószezonon kívül vállaltak munkát, de többeknek annyira megtetszett feladat, hogy később erre álltak rá.

A haladási ütemük félelmetes: egy csapat egy hónap alatt hozzávetőleg 400 lépcsőfokot készít el kézi erővel, és 500 követ használ fel.

„A nepáli közösségeinkben a munka szeretete és a megfelelő technika elsajátítása apáról fiúra öröklődik – árulta el a BBC-nek Nima Nuri serpa. – Tradicionálisan a hegymászás az életünk, azzal foglalkozunk, de a hegyi lépcsősorok építése is nemes feladat, ráadásul sokkal kevésbé veszélyes. Jó karma, hogy szakértelmünkkel segíthetünk az embereknek. Főleg Norvégiában, amelyet a második otthonunknak tekintünk.”

Nyitókép: Arild Lillebø/Alamy / bbc.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik