Hévízen is készült olimpiai éremesélyesünk

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.24. 19:04
Rasovszky Kristóf és Olasz Anna képviseli a magyar nyílt vízi úszókat a tokiói olimpián. Előbbi éremesélyes, de a szakágban is bármi megtörténhet, szóval Olasz Anna is érhet el szép eredményt.

Ugyan a medencés úszók rögtön a tokiói olimpia megnyitóját követő napon elkezdték a szereplést, a nyílt vízi úszóknak még várniuk kell, a nemenként 25–25 sportoló magyar idő szerint augusztus 3-án és 4-én késő este ugrik vízbe az Odaiba kikötőben – mindkét nemben egy-egy magyar versenyzővel.

Már évek óta az élmezőny tagja a még mindig csak 24 éves Rasovszky Kristóf, aki gondoskodhat arról, hogy a medencén kívül is érmet szerezzen a magyar küldöttség.

A Balaton ÚK Veszprém versenyzője már az utánpótlásban is aratott, junior világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, majd a felnőttek között is megállta a helyét, kétszeres Európa-bajnok (5 és 10 km-en, 2018-ban), továbbá a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon nem akadt nála jobb 5 kilométeren.

A „Balatoni cápa” becenévvel is illetett úszó a 2019-es vb-n szerezte meg a tokiói kvótát, így ebből a szempontból nyugodtan készülhetett. Az már annál inkább fejtörést okozott, hogy várhatóan roppant meleg, 30 fok körüli lesz a víz hőmérséklete, márpedig ő nem kedveli a meleg vizet.

Ahogyan Szokolai László tanítványa a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, a körülmények modellezésére hetente egyszer a Hévízi-tóban készült.

Ráadásul az ellenfelekről se feledkezzünk meg… Bár a mindig kiszámíthatatlan műfajban nagyon nehéz esélyet latolgatni, Rasovszky legnagyobb ellenfele talán a szám riói győztese, a holland Ferry Weertman lehet. Múltjukban közös pont, hogy a klasszis rivális a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokságon 10 km-en csupán célfotóval előzte meg magyart, a két sportoló akkor egymás kezét emelte az égbe.

Alapesetben az olasz Gregorio Paltrinierivel is számolni kell, hiszen 1500 m-en mindent megnyert már a medencében, ám hogy a nyílt vízen is pazar, azt legutóbb éppen a budapesti Eb-n mutatta meg, amikor 5 és 10 km-en is begyűjtötte az aranyat a Lupa-tónál. Csakhogy a viadal után mononukleózis alakult ki nála, amely erősen visszavethette, ezért aztán nagyobb rivális lehet a német Florian Wellbrock és a francia Marc-Antoine Olivier is.

Rasovszkyval ellentétben az utolsó pillanatra maradt a kvótaszerzés Olasz Annának, aki viszont nem aprózta el a júniusi setúbali pótkvalifikációs viadalon, hanem megnyerte a viadalt.

A Szegedi Úszó Egylet sportolója öt évvel ezelőtt, a riói olimpiára az utolsó utáni pillanatban, az orosz doppingügyek miatt jutott el, most viszont maga vívta ki a szereplés jogát. Ráadásul nemcsak a portugáliai siker adhat neki lendületet, hanem az idei hazai Eb-n szerzett ezüst is, ezért ha akadnak is esélyesebb indulók Gellért Gábor tanítványánál, bármi megtörténhet a japán fővárosban.

Ám tény, a papírforma – amely egyébként szinte nem is értelmezhető a kiszámíthatatlan műfajban – nem Olasz mellett szól. Sokkal inkább például az 5 és 25 km-es távokon összesen ötszörös világbajnok brazil Ana Marcela Cunha, a 10 km-en Rióban ezüstérmes, kilencszeres Eb-első olasz Rachele Bruni vagy a londoni játékokon ezüstös, kétszeres vb-aranyérmes amerikai Haley Anderson tekinthető esélyesnek.


NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, MENETREND


Augusztus 3., kedd, 23.30: női 10 km. Augusztus 4., szerda, 23.30: férfi 10 km


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik