Hatszáz méter egy keréken

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.07.20. 12:05
Max Ganakovsky tavaly nyáron új Guinness-rekordot állított fel, sőt a mindössze 16 esztendős kanadai BMX-es csaknem kétszer olyan hosszú távot tett meg, mint a korábbi csúcstartó.

Tudják, mit jelent a manual a BMX-ben? És hogy mit takar a leghosszabb manual-világrekord? Ha nem, segítünk.

„A manual olyan hátsókerekezést jelent, amelyet úgy kell kiviteleznünk, hogy nem tekerünk bele, csupán az egyensúlyunkkal korrigálunk – segít Szepesi Tibor szabad stílusú BMX-versenyző. Ez az első trükkök egyike, amelyet a BMX-esek megtanulnak. Azért hasznos, mert így jól elsajátítják az egyensúlyozást. Mivel a szabad stílusban versenyzek, nem használom ezt az elemet, de korábban természetesen kipróbáltam. Edzőm, Veress Márk egyszer végiggurult így a Margitszigeten.”

De nézzük a tényeket: 2020 augusztusában egy 16 esztendős kanadai srác, Max Ganakovsky összesen 648.27 métert gurult hátsókerekezve az airdrie-i repülőtéren. A kanadai tini az amerikai Harry Denton 2015-ben felállított 334 méteres Guinness-rekordját adta át a múltnak.

 

 

„Bármennyire furcsa, de a koronavírus-járványnak köszönhetem ezt a világrekordot. A pandémia miatt ugyanis tavaly az összes versenyt törölték Kanadában, ezért elhatároztam, hogy új kihívásokat keresek. Intenzív BMX-edzéseim jelentős szerepet játszottak abban, hogy megdöntöttem a korábbi csúcsot. Most, hogy enyém a rekord, nagyon furcsán érzem magam. Mindig arra vágytam, hogy egyszer én is bekerüljek a Guinness-rekordok könyvébe.”

Eredetileg 2020 júniusában lett volna a kísérlet, de a fiatal bringás az egyik edzés közben akkorát esett, hogy három helyen is eltört a kulcscsontja, ezért augusztusra kellett halasztania a próbatételt.

„A műtétet követően gyorsan formába lendültem, ami természetes, hiszen a korábban megszerzett tudás nem illan el csak úgy. Nem állítom ugyanakkor, hogy problémamentes volt a visszatérésem, mert sok időt kellett kihagynom. Örülök, hogy gyorsan talpra álltam, amit egy Guinness-rekorddal ünnepeltem meg.”

 

 

 

Lássuk, a kanadai tini miképpen emlékszik vissza a rekorddöntésre!

„A megfelelő lendülethez körülbelül száz métert tekertem. Ezt követően felemeltem a bringa első kerekét, és gurulni kezdtem. Az ilyen helyzetekben meghatározó szerep jut a gyorsulási szakasznak, és az sem mindegy, hogyan és pontosan mikor kapjuk fel az első kereket. Onnantól, hogy levegőben van a kerék, bekapcsol a »robotpilóta«. Arra kell csupán vigyáznunk, hogy ne veszítsük el az egyensúlyunkat.”

Ganakovsky elárulta, hogy Calgaryban, a helyi pályán tölti ideje nagy részét. Itt gyakorolja a sprinteket, de heti három alkalommal edzőteremben erősít. Sikerét annak is köszönheti, hogy – legalábbis saját bevallása szerint – erősen dolgozik benne a versenyszellem, s ő is vallja az ősrégi sportközhelyet: a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket.

„Bár nagyon elfáradtam a csúcsdöntés végére, megérte. Álmom, hogy egy nap Kanadát képviseljem a nyári olimpiai játékokon, és ez a rekord az első lépés ahhoz, hogy elérjem a célt. Remélem, ezzel a nem mindennapi teljesítménnyel valamelyest ahhoz is hozzájárultam, hogy ismertebbé, pontosabban világszerte ismertté tegyem a klubot, amelyben versenyzem.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik