Júliusban itt az első Ultra Lupa-tó!

Vágólapra másolva!
2021.06.17. 18:01
Budapest környékén eddig nem volt igazi ultraverseny, ám ez megváltozik a nyáron – Zelcsényi Miklós versenyigazgatót kérdeztük a részletekről.

Első alkalommal rajtol az Ultra Lupa-tó, amely igazi kétnapos nyári futófesztivál. A július 16-án, péntek este induló, egyénileg és váltóban is teljesíthető versenyt a Dunakanyarban rendezik.

„Az Ultra Lupa-tó az Ultrabalaton legújabb kis testvére – nyilatkozta megkeresésünkre Zelcsényi Miklós, az Ultra Lupa-tó és az Ultrabalaton versenyigazgatója. – Felkérést kaptunk a Lupa-tótól, hogy rendezzünk egy strandfutást, amit eredetileg öt és tíz kilométerre terveztünk. Elvállaltuk, ám úgy döntöttünk, ha már odacuccolunk, és felkészülünk a versenyrendezésre, miért ne hozhatnánk létre egy ultrafutóversenyt! Budapest környékén ezekből úgyis hiány van, az összes hasonló jellegű megméretés vagy a Balatonnál, vagy – a Korinthosz esetében – Szekszárdon van.

A főváros környéke régóta kiált egy nem körözős ultráért, így született meg az Ultra Lupa-tó gondolata.

A két eseményt összevonjuk, így július 16-án, péntek délutántól indulnak az ultraversenyek, szombat délelőtt pedig megrendezzük a rövidebb, beachtávokat. A pénteki versenyről tudni kell, hogy érdekes, 109 kilométeres hosszúságú pályát raktunk össze, amely esti indítású, szóval hívhatjuk provokatívan egy éjszakás kalandnak is.”

Kompra szállnak a verseny egy szakaszán az indulók

Ám nemcsak 109 kilométeres távon indulhatnak el a sportolók, aki úgy gondolja, az 50 kilométeres távra is nevezhet.

„Szerettünk volna egy olyan beugró távot is indítani, amely vonzó lehet az ultrázással szemezőknek.

A két versenynek ugyanaz a tematikája. Elindulunk a Lupa-tótól Szentendrén át, majd a Tahi hídon futunk be a szigetre, ezután az egész mezőnyt komppal átszállítjuk Vácra. A 109-esek felfutnak Szobig és visszafordulnak, az 50-esek célba veszik Budapestet, majd a hídon át visszaérkeznek a Lupa-tóra.”

Július 16–17-én rendezik meg a versenyt

A verseny egyik sajátossága a kompozás, ami igazán egyedinek számít az ultraversenyeken.

„A kompozás a verseny egyik érdekessége, ezt természetesen időjóváírással kompenzáljuk, így a várakozást és a kompon eltöltött perceket nem számoljuk bele a teljesítésbe – mondta Zelcsényi Miklós. – Ugyanakkor fontos, hogy ez a nagyjából egy kilométeres szakasz beleszámít a távba. A legfontosabb a futók tájékoztatása, a komposokkal leszerződtünk, a verseny alatt sűrítik a járatokat. Az időjóváírás miatt egy versenyzőnek sem kell idegeskednie, mert nem veszít időt. Például ha öt percet várakozik a kompra, akkor azt javasoljuk, hogy addig nyújtson, ne érje meglepetés.”

A pénteki ultratávok és a szombati öt, valamint tíz kilométeres távok mellett szombat délelőtt a Kölyök-körök sorozat keretei között 6–14 éves gyermekek is versenyezhetnek a Lupán.

Zelcsényi Miklós igazi multisport-eseményt szervez

„A két ultratáv mellett gondoltunk azokra is, akik félmaratonit szeretnének futni, így nekik péntek este fejlámpás félmaratonit indítunk. Nagyszerű multi-sporteseményt szervezünk, így szombat délelőtt az egyéni öt és tíz kilométeres táv mellett Kölyök-körök-gyermekversenyszámokat is indítunk 6–14 éves korúaknak, 1.27-től négy kilométerig. Ráadásul szombaton a Lupa Swim Run keretein belül a futást a nyílt vízi úszással kombinálva kifejezetten érdekes versenyt is szervezünk.”

A sportolók mindent megkapnak a szervezőktől, amit csak lehet, így prémium eseménypólót, komplett frissítést, továbbá július 17-re díjmentes Lupa Beach-belépőt tudhatnak magukénak.

„Minden versenyző márkás pólót kap, valamint komplett frissítést biztosítunk. Az összes versenyzőt szombaton díjmentesen, a kísérőket pedig kedvezményes jeggyel várjuk a Lupa Beachre, így remek strandolós-futós hétvége elé nézünk. Az Ultra Lupa-tó is, mint minden általuk szervezett esemény, se műanyag, se papírpoharat nem ad, környezetvédelmi szempontból nagy szintet ugrottunk az utóbbi időben. Csak a terepfutók által használt soft cupokban biztosítjuk a frissítőt, ami azt jelenti, hogy a verseny ökológiai lábnyoma nagyon kicsi.”

A nevezettek között megtalálhatjuk egy másik verseny, a Korinthosz szervezője, Márkus Öcsi a nevét.

„Márkus Öcsi ugyanabban a cipőben jár, mint minden versenyszervező: nagyon szereti a saját viadalait, ám azokon nem tud indulni, éppen ezért kénytelen más megméretéseken rajthoz állni. Örülünk, hogy az Ultra Lupa-tóra esett a választása, róla azt mindenképpen el kell mondanom, hogy hozzánk hasonlóan abszolút környezetbarát módon rendezi az eseményeit. De nemcsak ő, hozzá hasonlóan több nagynevű ultrafutó nevezett már a július tizenhatodikán és tizenhetedikén sorra kerülő versenyre.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik