Varga Csaba megunta a veszteglést

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 14:34
Egyelőre balesetveszélyes az út az alaptábor felett, az expedíciók zöme emiatt várakozik is, de a nagyváradi alpinista – kihasználva, hogy nincs tömeg – elindult a második akklimatizációs körre.

Egy hónappal ezelőtt két hegymászónk külön expedícióban indult útnak, hogy a Mount Everest déli oldaláról felmásszon a Föld legmagasabb (8848 méter) pontjára. A két sportembert más-más szempontok vezérlik. Neszmélyi Emil 2016-ban az északi oldalról már megmászta a hegyet, és ha ezúttal is sikerrel jár, az első magyar lesz, aki mindkét oldalról feljutott a csúcsra. A nagyváradi Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója szintén a déli oldalról próbál feljutni, de teherhordók segítsége és pótlólagos oxigén használata nélkül, s az Everest lenne az ötödik nyolcezer méter feletti csúcs, amelyre feljutott.

Április közepén mindkét mászónk elérte az 5330 méteren felállított alaptábort, s megkezdték volna a sikerhez elengedhetetlen akklimatizációs túráikat, de a napokon keresztül tartó intenzív havazás ellehetetlenítette a haladást. Varga Csaba végül április végén indult első akklimatizációs körére, s a terv szerint hatezer méteres magasságban építette volna ki az egyes tábort. A civilben építészként dolgozó alpinista önállóan, magashegyi teherhordók segítsége nélkül mozog a hegyen, felszereléseit saját erőből juttatja fel a magaslati táborokba. Az egyes táborban eltöltött éjszaka után 6400 méterig mászott fel, három napon keresztül a kettes táborban maradt, s mivel annyira jól bírta a szervezete, egészen hétezer méterig – az 1125 méter magas Lhoce-fal kezdetéig – mászott fel.

 

Az első akklimatizációs körnél Varga Csaba hétezer méterig is feljutott. Fotó: Kalifa

 

„Maradt erőtartalékom, hogy a kettes tábor fölé menjek, de a hőingadozás ezen a szakaszon nagyon megviselt. Egyszer szó szerint forróság van, amit aztán egyik percről a másikra vált fel a hatezer-négyszáz méteren megszokott téli hideg” – nyilatkozta Varga Csaba, miután visszaereszkedett az alaptáborba. Sőt meg sem állt a 4410 méteren található Dingbocse faluig, hogy kipróbálja az úgynevezett mély regeneráció pozitív hatását. Ezt a technikát eddig egyetlen expedíciója során sem alkalmazta, de hátha segíti célja elérésében.

 

Fotó: Kalifa

 

Mindeközben a civilben ügyvédként dolgozó Neszmélyi Emil is járt már 6070 méteren. A magát felfedezőnek és hobbimászónak tartó sportember asztmával küzd, ezért neki elkerülhetetlen a pótlólagos oxigén használata, illetve magashegyi teherhordók és hegyivezetők segítségét is igénybe veszi. Elmondása szerint átjutva a Khumbu-jégesés hasadékain, összesen kilenc óra alatt jutott fel 6070 méterre, majd hosszabb alvás után visszaindultak az alaptáborba, de a hatalmas forgalom miatt hat órájukba telt az ereszkedés.

Mivel Kína továbbra sem engedélyezi a mászást az északi oldalról, marad a déli, nepáli oldal, ahol jelenleg négyszáznál is több külföldi mászó hatszáz serpával, segítővel torlódik fel a hegyoldalban. A tömeg azonban nem csupán a mászás közben jelent problémát, hanem a koronavírus-járvány terjedését tekintve is.

A Hóhatár weboldal beszámolója szerint az alaptáborban egyre több a fertőzött, az orvosi ambulancia pedig jelezte, szerencsés lenne megtiltani az átjárást a különböző táborok között, illetve hangsúlyozta a maszkhasználat fontosságát is. Különösen azért, mert az alaptáborban lévő hegymászók néhány napig ugyanazon a helyen kénytelenek várakozni, miután baleset történt a Khumbu-jégesésnél. A számtalan jégtorony egyike leomlott, beszakította az útvonal egy részét, megsebesített egy mászót és egy teherhordót, akiket helikopterrel mentettek ki.
Az útvonal egyelőre balesetveszélyes, ezért Neszmélyi Emil a következő néhány napban veszteg marad, ellenben Varga Csaba megunta a várakozást, s vállalta az újabb, veszélyekkel teli átkelést a Khumbu-jégesésen, mert úgy ítélte meg, könnyebben mozoghat most, mint az útvonal helyreállítását követően, amikor tömegével indulnak meg az oxigénpalackot használó expedíciók.

Május 4-én hajnalban indult, ezúttal nem pihent meg az egyes táborban, hanem egyből a kettesig emelkedett (6400 méter), az éjszakát követően pedig megpróbál felmászni a Lhoce-falon, majd nagyjából 7200 méteres magasságban kiépíti a hármas tábort. A terv szerint itt két éjszakát is eltölt, majd az úgynevezett Déli-nyeregnél (7950 méter) felállítaná a négyes tábort is.

Mindkét mászó útját továbbra is igyekszünk figyelemmel követni honlapunkon.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik