Mr. Olympia-győzelmek felemás bicepsszel

Vágólapra másolva!
2021.05.18. 19:20
Dorian Yates, korábbi hatszoros Mr. Olympia-győztes egyik bicepsze egy sérülés miatt soha többé nem jött teljesen rendbe, ennek ellenére hat éven keresztül verhetetlennek bizonyult.

Testépítők körében nem ritka, hogy edzés közben megsérülnek. Számos oka lehet, az egyik, hogy rendkívül nehéz súlyokat emelgetnek. Úgy is mondhatnánk, az izomsérülések a testépítés velejárói, még a legtapasztaltabb hivatásos versenyzőknek is nehéz elkerülniük. Az eredmény sohasem szívderítő látvány, ám megfelelő pihentetéssel egy idő után a csúnya vérömlenyek és a bicepszszakadás nyomai is elmúlnak – vagy nem…

Híres, profi testépítők sérüléseit bemutató sorozatunk első részében a hatszoros Mr. Olympia-győztes brit Dorian Yatesről írunk, akit pályafutása során többször is ért kisebb-nagyobb baleset, sőt az egyik bicepsze úgy beszakadt, hogy mindmáig nem nyerte vissza korábbi méretét.

Névjegy: Dorian Yates
Született: 1962. április.19., Solihull, Anglia
Állampolgársága: brit
Testmagassága: 179 cm
Versenysúlya: 125 kg
Testsúlya: 136-141 kg
Kiemelkedő eredményei: 6x Mr. Olympia-győztes (1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997), Mr. Olympia-2. (1991)


Yates 1992 és 1997 között megszakítás nélkül hatszor ülhetett fel a hivatásos férfi testépítők trónjára, de 1994 júliusában, néhány héttel a szeptember 10-i Mr. Olympia előtt megsérült. Súllyal a kezében éppen a hátizmát erősítette előrehajolva, amikor bal karjában elszakadt a bicepsz. Szinte az egész bal karja véraláfutásos lett, úgy nézett ki, mintha átment volna rajta az úthenger. Yates azonban nem ijedős fajta, hamar összekapta magát, s bár a versenyig idegeskedett, hogy mi lesz, ha a színpadon kiújul a sérülése, végül megúszta, és megszerezte harmadik Mr. Olympia-címét is.

Fotó: Dorian Yates/Instagram

„Hat hét volt hátra a versenyig, én meg ott álltam elszakadt bicepsszel – emlékszik vissza. – Először azt hittem, lőttek a sportkarrieremnek. Mondtam is magamnak, ilyen sérüléssel másfél hónap alatt képtelenség rendesen felkészülni a Mr. Olympiára. Aztán aludtam egyet rá, és másnap derűlátóan keltem ki az ágyból. Nem volt veszítenivalóm, és azt erősítettem magamban, hogy kellő hittel és odaadással minden akadályt legyőzhetek. Néhány hétre felfüggesztettem a hátizom-erősítő edzéseket, és a többi gyakorlatot is visszafogottabban végeztem. Arra is ügyeltem, hogy ne nagyon beszéljek a sérülésemről, mert nem akartam a média kereszttüzébe kerülni, továbbá rossz benyomást tenni a pontozóbírókra. Változtattam az étrendemen is, de a győzelem ellenére stresszes heteket éltem át.”

A sérülés persze nem múlt el nyomtalanul, bal bicepsze többé nem nyerte vissza eredeti méretét, s úgy pózolt a színpadon, hogy a vak is látta, a jobb bicepsze legalább kétszer akkora, mint a bal.

Ezzel azonban nem értek véget Yates megpróbáltatásai: 1997-ben a birminghami Temple edzőteremben készült sorozatban hatodik Mr. Olympia-győzelmére, s éppen fekvenyomást végzett, amikor a negyedik sorozat közepén reccsenést hallott a bal tricepszében.

„Ez a sérülés fájdalmasabbnak és reménytelenebbnek tűnt, mint a három évvel korábbi – mondta egy interjúban. – Három hét volt hátra a Mr. Olympiáig, ezért taktikát kellett változtatnom. Teljesen leálltam az edzésekkel. Naponta több órát voltam odaszögezve egy géphez, amely megállás nélkül pumpálta a vért a karomba, hogy leszívja a duzzanatot. Megfordult a fejemben, hogy befejezem az egészet. Ha visszagondolok, alig hiszem el, hogy mégis sikerült felkészülnöm a versenyre, amelyet ráadásul meg is nyertem.”

 

Dorian Yates 1992 és 1996 között hatszor nyerte meg a Mr. Olympiát. Fotó: Facebook

 

A versenyig hátralévő három hétben Yates folytatta diétáját és a kardioedzéseket, aminek köszönhetően megnyerte pályafutása hatodik, egyben utolsó Mr. Olympiáját.

„Visszatekintve a sportkarrieremre, ha tehetném, semmit sem csinálnék másképpen. Talán kicsit okosabb is lehettem volna, és akkor elkerültek volna a sérülések, de azok más idők voltak. Ma már teljesen más a helyzet, mert sokat tudunk a sérülésekről és megelőzésükről, különösen az eredményes kezelésükről.”

Yates 1994-es bicepszsérülése ebben a rövidfilmben látható 0:55 és 1:37 között, ez pedig itt az 1997-es Mr. Olympián bemutatott győztes gyakorlata.

A Mr. Olympia eddigi győzteseinek nevét ide kattintva olvashatják el.

Címlapfotó: Imago

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik