31 maratoni egy hónap alatt

Vágólapra másolva!
2021.01.12. 12:13
Jótékony britek különleges kihívásokat teljesítettek: Ben Blowes egy hónapon át futott naponta maratonit, míg Chris Hunt 2020 mérföldig jutott egy év alatt.

Noha már jócskán az új évben járunk, érdemes visszapillantani az előzőre, különösen ha olyan érdekes kihívásokról olvashatunk, mint amilyenekről a BBC számolt be.

Egy év alatt összesen 31 maratoni lefutása megsüvegelendő teljesítmény, sőt egy teljes életműnek is megbecsült része lehetne. Így aztán különösen kijár a kalapemelés Ben Blowesnak, aki az esztendő zárásaként, december minden napján (!) futott 42.195 km-t. A 48 éves férfi nem először hívta fel magára a figyelmet, 2017-ben Guinness-rekordot állított fel, miután háztartási géppel a hátán teljesítette a londoni maratonit.

Háztartási eszközzel senki sem tette meg nála gyorsabban a klasszikus versenyszámot (5:58.37).

Ezúttal is jótékonysági cél vezette, hogy lefussa az összesen 1308 km-t: pénzt akart gyűjteni az agydaganatos gyermekeket segítő Tom's Trust alapítványnak. Törekvése eredményre vezetett, hiszen 138 ezer font (nagyjából 57.6 millió forint) gyűlt össze. Korábban a South Down Way 50 ultraversenyre készült, ám azt törölték – viszont úgy érezte, hogy a kertben végzett futóedzés keményebbre sikerült, mint tervezte.

„Nagyon megkönnyebbültem a célbanidézte őt a BBC. – Hosszú hónap volt, ugyanakkor sok pénzt gyűjtöttünk.”

A 15. nap után beszélt arról, hogy fáradt és kimerült, de legalább annyira élvezi is a kihívást. „Az összes fájdalmas lépésem semmi ahhoz képest, amin ezek a gyerekek keresztülmennek.”

Míg Ben Blowes az utolsó hónapban szánta el magát az egyedi produkcióra, egy általános iskolai tanár, Chris Hunt az egész évet szentelte egy nagy célnak: a 2020-as esztendőben 2020 mérföldet futott. Nagylelkűen ő is a jótékonyságot állította középpontba, a St. Giles Hospice-nek szeretett volna pénzt szerezni. Azért ezt az intézményt választotta, mert neje édesapja itt hunyt el januárban. Ahány mérföld, annyi font is összejött, így 850 ezer forintnak megfelelő összeggel segítették a Hospice-házat.

Novemberben visszavetette Huntot, hogy elkapta a koronavírust, ám futópadon tovább fogyasztotta a mérföldeket, így végül be tudta fejezni a kihívást.

Az utolsó öt mérföldet három fiával tette meg. Arról már a feleség beszélt, hogy a terv megvalósításához férje csak nagyon kevés pihenőnapot engedélyezhetett magának. A célba érkezést viszont legalább sörrel ünnepelte, s ahogy mondta, talán később a McDonald's-ból is rendel valamit.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik