Őrületes bringás csúcsteljesítmények

Vágólapra másolva!
2020.11.03. 13:28
Vannak olyan kerekesek, akik addig nem nyugszanak, amíg fel nem állítanak vagy meg nem döntenek valamilyen rekordot. Nekik semmi sem számít, csak az, hogy nevük fennmaradjon az utókornak. Nézzük, kik ők, és mit tettek!

Korábban már csokorba gyűjtöttünk néhány emberfeletti kerékpáros-teljesítményt, amelyeket most újabb, szintén két keréken elért szédületes rekordokkal szeretnénk kiegészíteni. A csúcsteljesítményeket látva az jut az eszünkbe, hogy nincs határa az ember teljesítőképességének.

A leggyorsabb tekerés a pánamerikai főútvonalon


A négyszeres Race Across America-győztes osztrák Christoph Strasser számos rekord tulajdonosa. 2014-ben 7 nap, 15 óra és 56 perc alatt bringázta keresztül az Egyesült Államokat (mintegy 4800 kilométert), három évvel később pedig a svájci Velodrome Suisse-ben 24 óra alatt 941 kilométert tekert le. Azon ritka kerekesek egyike, akik megjárták az Észak- és Dél-Amerikát összekötő pánamerikai főutat, méghozzá nem több mint 84 nap alatt. 2018. július 23-án az alaszkai Prudhoe Bayben vágott neki a több mint 22 000 kilométeres távnak, és október 16-án az argentínai Ushuaiában ért célba

Futókönyv mellé futóöv!
Olvasóink közül már nagyon sokan találkoztak Futóarcok című könyvünkkel. Karácsonyi ajándéknak is jó választás lehet a több mint harminc remek magyar szabadidős futót bemutató kemény fedeles kötet, amelyet most a bolti árhoz képest 30 százalékos kedvezménnyel lehet megrendelni, ráadásul minden könyvhöz egy világító futóövet is ajándékba adunk.


A Föld legalacsonyabb pontjáról a legmagasabba


A Pauline Sanderson, Dominic Faulkner és Jamie Rouan alkotta brit kerékpároscsapat – kiegészülve az osztrák Geri Winklerrel – 2005. december 21-én szállt nyeregbe a Holt-tengernél, és Jordániát, Szíriát, Törökországot, Iránt, Pakisztánt, Indiát, Nepált és Tibetet érintve 2006. május 21-én és 22-én ért el a világ legmagasabb pontjához, a Mount Everesthez. A kvartettnek mindehhez 150 napra, 19 órára és 15 percre volt szüksége.

Hetvenkilenc nap alatt a Föld körül


Jules Verne hősének, Phileas Foggnak 80 nap kellett ahhoz, hogy különböző közlekedési eszközök segítségével megkerülje a Földet, a skót ultrakerékpáros Mark Beaumont-nak azonban csak 79. Hozzá kell tennünk, repülővel utazott egyik földrészről a másikra. A sporttörténelmi tettet 2017-ben hajtotta végre: napi 16 órát ült nyeregben, és átlagban 380 kilométert tett meg. Egy nap alatt 9000 kalóriát égetett el, miközben 30-40 gramm fehérjét tömött magába, hogy bírja a gyűrődést. Egy évvel később a brit Jenny Graham 124 napos teljesítményével női világrekordot állított fel.

Huszonnégyórás felfelé tekerés


2007 májusában az osztrák Valentin Zeller Ausztriában összesen 19 000 métert tekert hegynek felfelé 24 óra alatt, ezzel férfi világrekorder lett, míg 2016-ban a francia Stéphanie Gros – hazai terepen – 14 300 métert teljesítve javította meg a belga Beltty Kals női világcsúcsát.

Leggyorsabban a szélárnyékban


1995-ben Fred Rompelberg holland kerékpáros a Utah állambeli Boneville Salt Flatsben egy dragster szélárnyékában 267 kilométer/órás sebességre gyorsult fel. A bringát eleinte autó húzta, majd eloldották a köteleket. Három évvel később az amerikai női bringás, Denise Mueller-Korenek ugyanitt 295 kilométer/órás sebességet ért el, amivel beállította nemcsak a női, hanem a férfivilágrekordot is.

A legmagasabb működőképes bringa


Az amerikai Richie Trimble 2013-ban egy hat méter magas kerékpárt épített, ám nem dísznek használta, hanem bringázásra.
A Stoopid Tallnak elnevezett járgány – amelyet 2013. december 26-án minősítettek Guinness-rekorddá – teljesen alkalmas a közlekedésre, jelenleg ez a világ legmagasabb drótszamara: a föld és a bringa kormánya között mért távolság egész pontosan 6.15 méter.

Egyhuzamban 200 métert lehet megtenni vele, ám kis pihenő után még néhány százat.

A leghosszabb működőképes kétkerekű


Az emberi kreativitás egyik legékesebb bizonyítéka az a 41 méter hosszú kerékpár, amelyet vállalkozó kedvű ausztrálok építettek 2015-ben. A bowlingpályánál kétszer hosszabb bicajt – amelyet egyszerre húszan tekerhetnek – csak többszöri nekifutásra sikerült működésbe hozni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik