Madonna túl a hatvanon sem bír leállni

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 17:24
Fiatal táncosokat meghazudtoló módon mozog a színpadon a popszakma hatvankét éves koronázatlan királynője, Madonna. Mindezért lemondott a steakről, és szinte minden nap edz.

Érdemes belenéznünk ebbe a 2019-ben készült koncertfelvételbe, amelyen nagyon jól látható, milyen frissen mozog Madonna. Az amerikai popsztár augusztusban töltötte be 62. életévét, de még mindig úgy pörög a színpadon, mint aki ma kezdte a szakmát. Pedig nincs könnyű dolga, hiszen a koncertezés és a jótékonykodás mellett három gyermeket is nevel. A népszerű brit napilap, az Independent az énekesnő születésnapja apropóján járt utána, mi a titok nyitja.

Talán kevesen tudják, hogy Madonna influenszer szerepe nemcsak a divat- és a popszakmában, hanem a fitnesziparban is egyre meghatározóbb. Legalábbis erre utal az a cikk, amely a népszerű testépítő-szakportál, a bodybuilding.com hasábjain jelent meg tavaly áprilisban.

Ebből az írásból ugyanis kiderül, hogy Madonna holisztikus megközelítéssel áll a testmozgáshoz, hiszen a kardio- és erőedzések mellett makrobiotikus étrendet követ, és nem hanyagolja a nyújtást elősegítő astanga jógát sem.

Egyre több fiatal nő tekinti példaképének az énekest, amiben az is nagy szerepet játszik, hogy manapság nem csontsovány, hanem kidolgozott felsőtestet szeretnének maguknak a fiatal generáció tagjai. A szakértők szerint ugyanakkor Madonnát sosem érdekelte, mi éppen a legújabb fitnesztrend, miképpen az sem, mit gondolnak a testéről. Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy még 60 felett is sok fiatal nőre tesz rendkívüli hatást.

„Nem túlzás állítani, hogy Madonna zenéjén nőttem fel – mondja egy rajongója, aki a nyolcvanas években volt kamasz. – Ahogy teltek-múltak az évek, Madonna teste egyre izmosabbá vált. Mindig erősnek tűnt a színpadon, s mivel nagyon kedveltem, én is elkezdtem erősíteni. Ekkor értettem meg igazán, mennyi erőfeszítésbe telik, amíg valakinek ilyen izmosak lesznek a karjai. Sosem tagadta, mennyire szeret edzőterembe járni. Hetente öt-hat alkalommal is eljár erősíteni, amit a széles nyilvánossággal is megoszt. Mint tudjuk, az erőnek nincs méret- és korhatára, és remélem, én is legalább olyan aktív leszek hatvanéves koromban, mint ő. Ma már vitathatatlan, hogy valódi mintakép, aki előnyös hatással van a nők megjelenésére.”

Mások azért kedvelik és követik, mert úgy érzik, a popsztár ösztönözte őket arra, hogy életmódot váltsanak és megszeressék a testüket, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak róla.

„Bármilyen is az alakunk, az a fontos, hogy megbarátkozzunk vele, és ebben Madonnának elévülhetetlen szerepe van. Látván a megjelenését és az életmódját, egyre többen követik, és vállalják fel büszkén a testüket” – mondja CarlyRowena brit fitneszinfluenszer.

Madonna alakját és színpadi megnyilvánulásait persze számtalan kritika érte már. Sokakat zavar, ahogyan a testiségről beszél, mások pedig férfiakat megszégyenítő bicepszeibe kötnek bele. Persze az énekesnőt sem kell féltenünk, ha kell, bátran visszavág az őt támadóknak, s büszke izmos testére.

„Nincs annál szánalmasabb, amikor valaki úgy akar szembeszállni az idő múlásával, hogy erektől dagadó izmokat pakol magára” – írta jó pár évvel ezelőtt a TMZ nevű bulvárlap. Kétezertizenkettőben Piers Morgan brit televíziós személyiség szólt oda Madonnának, „groteszknek” és „ősembernek” nevezve.

Carly Rowena azonban védelmébe vette, amikor azt mondta, hogy az izmok a karon fejlődnek a leglátványosabban, ami erőt sugároz. A fitnesztréner arra is figyelmeztetett, hogy a világítás és a fotózás szöge is nagyban befolyásolja, milyennek látszik a színpadon táncoló Madonna karja.

Bármi is legyen az igazság, egy dolog kétségtelen: az énekesnő él és virul, másfél-két órás koncerteket táncol, ugrál végig, amit milliók csodálnak. Azt se felejtsük azonban, ez nem megy áldozatok nélkül, Madonna lemondott a steakről, és szinte minden nap az edzőteremben izzasztja magát.


Mi az a makrobiotikus étrend?


Ennek a táplálkozásnak a története hosszú évezredekre nyúlik vissza, már Hippokratész is megemlíti írásaiban. Neve a görög „makro” (hosszú) és „biosz” (élet) szavak összetételéből ered, és a sokoju életmód része. Aki ezt az étrendet követi, nem ehet húst, kenyeret és tejtermékeket, és kerülnie kell a finomított és tartósított élelmiszereket. Gabonát – főként barna rizst – zöldséget, halat, szójaféléket és tofut azonban szabad ennie, főként, ha a zöldségeket helyben termesztik.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik