Sikerélmény gyereklélekkel

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 16:31
Futóverseny felfújható akadályokkal, ami nemcsak szórakoztató, de különösebb felkészülés nélkül is teljesíthető? Bizony, van ilyen, sőt az idén öt helyszínen is megrendezik a Crazy5K akadályversenyt.

Ha valaki esetleg nem fut rendszeresen, de kedvet kapott a versenyzéshez, vagy csak szeretné rövid ideig ismét gyereknek érezni magát és önfeledten „játszani” – akkor bátran ajánljuk neki a néhány évvel ezelőtt elindított Crazy5K futóversenyt. Mit takar a név?

Valójában egy szórakoztató akadályverseny, amelyen tíz óriási, felfújható akadályt helyeznek el egy öt kilométer hosszú pályán, emellett létezik a Crazy5K Sprint kategória is, amelyben két kilométert kell teljesíteni, a végén 200 méteres akadálypályával. Utóbbi előnye, hogy kisebb helyen is felállítható, míg a normál Crazy5K-nak meglehetősen nagy a helyigénye. A sprintet jellemzően inkább a gyerekek és a családok választják.

De vajon ki a verseny célközönsége, és milyen felkészüléssel érdemes nekivágni?

„Aki le tud sétálni öt kilométert, tudja teljesíteni a versenyt – mondta lapunknak Csiszár Botond, a Crazy5K Sportegyesület elnöke.

– Sokan persze elkezdenek előtte edzeni, és eljárnak futni, aminek mi örülünk, mert a cél, hogy mozgásra neveljük az embereket, emellett szerettünk volna egy olyan versenyt, amely szórakoztat, és a többség számára teljesíthető. Jellemző, hogy sokan nálunk kapják meg az első futóérmüket, és érdekesség, hogy a legtöbb versennyel ellentétben is többségben vannak a nők. A maratoni futóknak és a rutinosabb versenyzőknek nem ez a fő célja, ritkábban is indulnak, inkább csak bemelegítésként tekintenek erre a versenyre.”

Minden korosztály jól érzi magát a Crazy5k versenyein – Fotók: Csiszár Botond

Az ötletet egy hasonló amerikai viadal adta, az első Crazy5K-t három évvel ezelőtt, 2017 szeptemberében rendezték – azóta Milánóba és Bécsbe is elvitték a versenyt. Az idén a koronavírus-járvány miatt törölni kellett a külföldre tervezett eseményeket, és az itthoniak közül sem rendezhették meg mindegyiket.

„A járvány sajnos minket is rosszul érintett – folytatta Csiszár Botond. – Eredetileg hét versenyt terveztünk a tavaszra, ebből négyet sikerült átszervezni őszre, emellett megtartjuk a debreceni őszi viadalt is.

Így összesen öt helyszínen, Budapesten, Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden és Pécsen lehet indulni. A járványhelyzet miatt akad néhány helyszín, ahol a vártnál kevesebben neveztek, de olyan városok is vannak, ahol meglepően sokan. Átlagosan három-négyezer ember indul egy versenyen, de a fővárosban már most nyolcezren neveztek.”

Nyitókép: Csiszár Botond

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik