New Yorkban és Berlinben sem lesz verseny

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 18:51
A koronavírus-járvány jelentett veszély miatt a bostoni után a New York-i és a berlini maraton is elmarad. Ha a hat jelentős versenyt nézzük, nem túl szívderítő a kép.

Bár mostanság valamelyest javult a helyzet New Yorkban, a szervezőbizottság és a város túl kockázatosnak tartja, hogy 50 ezer résztvevővel megtartsa a patinás maratonit, ezért törölték a november elsejére tervezett eseményt – írja a The New York Times.

Fájó döntés, hiszen a világ legnagyobb maratonijának novemberben lett volna az ötvenedik évfordulója, 50 ezer indulót és 10 ezer önkéntest vártak, no meg nagyjából egymillió nézőt. Tavaly egyébként 53 640 induló tette meg a mind az öt városrészt érintő 26.2 mérföldet.

A koronavírus-járvány miatt azonban most túlságosan kockázatosnak érezték volna a rendezés. Az egészségügyi szakemberek mind azt mondják, hogy a sok embert megmozgató tömegrendezvények egészen addig veszélyesek lesznek, amíg nem alkotják meg a COVID-19 elleni vakcinát.

A Fehér Ház illetékesei arra számítanak, hogy ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámával kell megküzdeni, és ez még akkor is veszélyessé tesz bármilyen tömegrendezvényt, ha jelenleg New Yorkban az egyik legalacsonyabb a fertőzések számának a növekedése. Így aztán a szervezők még azelőtt döntöttek a törlés mellett, hogy még több pénzt költenek rá.

„Reménykedtünk, ám minden bizonytalanná vált, ezért az elmúlt hónapok fejleményeit látva az egyetlen lehetséges döntést hoztuk meg” – fogalmazott Michael Capiraso, a New York Road Runners vezérigazgatója. „A New York Maraton törlése hihetetlen csalódás minden érintettnek, de az egészségügyi és biztonsági szempontok figyelembe vételével egyértelműen erre az elhatározásra kellett jutnunk” – állt még a közleményben.

A már korábban jelentkező futók visszakérhetik a nevezési díjukat, vagy átvihetik a nevezést az elkövetkező három év valamelyikére, továbbá lehetőségük lesz virtuálisan lefutni a távot. A szervezők azt ígérik, hogy hamarosan elrukkolnak a virtuális esemény részleteivel. Korábban csak egyszer kellett lefújni a maratont, 2012-ben, amikor a Sandy nevű hurrikán éppen a viadal előtti napokban csapott le a régióra.

Nem sokkal a New York-i bejelentés után érkezett a hír, hogy a leggyorsabb pályán, a berlinin sem rendeznek az idén maratoni versenyt. Az már korábban eldőlt, hogy szeptember 27-én nem lesz, hiszen a német kormány október 25-ig betiltott minden, ötezer főnél több résztvevőt megmozgató rendezvényt.

„Az időjárási körülmények miatt nehéz volna később, ám még az idei évben megrendezni a versenyt. Arra a kérdésre pedig még mindig nem kaptunk választ, hogy az indulók utazhatnak-e” – indokoltak a szervezők.

A hat nagy maratoniból három biztosan elmarad, hiszen a bostonit sem tartják meg.

Azt előbb április 20-ról szeptemberre 14-re halasztották, majd – a verseny 1897 óta íródó történetében először – törölték is. A londoni (április 26-ról október 4-re került) és chicagói (október 11.) maratoni még szerepel a tervek között, de kérdéses, valóban megtartják-e. A tokiói eseményt március elsején még megrendezték – a férfiaknál az etióp Birhanu Legese megvédte címét, a nőknél új pályacsúccsal a kenyai-izraeli Lonah Chemtai Salpeter győzött –, ám csak az elit atléták indulhattak el, a 38 ezer helyett csupán háromszázan rajtoltak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik