A sárkányhajózás hazai térhódítása

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 10:15
Lelkes amatőrként élvezhetjük az evezést és a friss levegőt a sárkányhajóban, legfeljebb másnap megküzdhetünk az izomlázzal, de ha komolyabban vesszük, versenysportként is beszélhetünk róla.

Ha a sárkányhajó eredetére vagyunk kíváncsiak, több mint kétezer évet vissza és jó hétezer kilométert keletre kell mennünk. A sárkányhajó ugyanis Kínából származik, s az első jelentős kínai költő és államférfi nevéhez köthető. A legenda szerint az időszámításunk előtt 329–299 között élő Csü Jüant reformtörekvései miatt megrágalmazták és száműzték a fővárosból. Bánatát a Száműzetés című elégiájában örökítette meg, majd amikor hazájának pusztulása eljutott hozzá, a Mi-lo folyóba ölte magát. Halála napja, az 5. holdhónap 5. napja Dél-Kínában népi ünnep lett, amikor sárkányhajóversenyt rendeznek, s amely a vízbe fúlt költő holttestének keresését szimbolizálja.


 

A sárkányhajózás Kínából indult. Fotó: AFP

 

A sárkányhajó sokáig csak Kínában volt honos – ott viszont több száz hajó is indul egy-egy viadalon –, az 1980-as évek végétől kezdve Európában is ismert és egyre népszerűbbé vált.

Olyannyira, hogy immár hazai és nemzetközi szinten is két szövetség működik, s mindkettő rendezhet világ- és Európa-bajnokságot, s mivel a sárkányhajó a kajak-kenuhoz hasonlóan evezős sportág, a magyarok ebben is eredményesek.

„Itt is a jól ismert ellenfelek, oroszok, ukránok, németek az erősek, no meg a kínaiak és a tajvaniak – kezdte Patyi Melinda, a Magyar Kajak-kenu Szövetség sárkányhajószakágának vezetője. – Az elmúlt tíz évben több mint húsz aranyérmet szereztek a magyarok, a világbajnokságok dobogójára rendre felléphetünk.”

A kajakosként kétszeres világbajnok elmondta, sok korábbi kajak-kenus nyergel át a sárkányhajóra, hiszen itt csapatban lehet, azokkal van együtt, akiket szeret, ráadásul nem kell egyedül evezni. A sárkányhajózás ugyan elsőre szabadidős tevékenységnek tűnhet, de akik mondjuk szeretnének ott lenni a világbajnokságon (az ideit szeptember 9–13. között Moszkvában rendezik meg), erőteljes edzéseket kell végezniük.

 

 

Egy jó sárkányhajós hetente három-négy edzésen vesz részt, mellette pedig sokat segítenek a kiegészítő mozgások, mint a futás, biciklizés.

Minél hosszabb, annál gyorsabb

Mivel a sárkányhajónak nagy az önsúlya (250 kilogramm), ezért minél hosszabb a táv, annál gyorsabb, hiszen ha egyszer beindul, utána már „csak” tartani kell a jó tempót. A versenyeket három távon bonyolítják, 200, 500 és 2000 méteren: 500 méteren hasonló tempóra képes, mint az egyesben versenyző női kajakos, míg 2000 méteren már egy férfi versenyzővel is állja a sarat.


Ez igaz azokra az egységekre is, amelyek a céges csapatépítő rendezvényekből nőtték ki magukat, s most már a hazai bajnokság küzdelmeiben is helytállnak – sok ilyen baráti társaság létezik. Ez alapján tehát a szabadidős és a versenysport határán mozog a sárkányhajózás, amely Patyi Melinda szerint azért is jó sport, mert mindenkinek élvezetet nyújt.

 

„Abból a szempontból szabadidős sport, hogy a teljesen amatőrök is elkezdhetik, akár úszástudás nélkül is, és mindenkinek örömet szerezhet, úgy mondjuk, hogy nullától kilencvenkilenc éves korig tulajdonképpen bárki hajóba szállhat – folytatta Patyi Melinda. – Ahhoz persze, hogy valóban versenyként tekintsünk rá, rendszeres gyakorlást igényel. Viszont amikor céges csapatépítő tréningeken szervezünk sárkányhajózást, néhány száz méter után belejönnek a csapattagok, és rögtön kérdezik, mehetnek-e még egy kört.”

 

 

Egy szabványos sárkányhajó 12.5 méter hosszú (plusz a fej és farok), húsz evezős hajtja, rajtuk kívül a dobos és a kormányos ül benne.

Tévhit, hogy a dobos diktálja az ütemet, ő ugyanis az első evezőst figyeli, és az ő csapásainak megfelelően adja a tempót.

A szűk hely nem javasolt

Elsőre mondhatnánk, hogy bárhol lehet sárkányhajózni, de mivel viszonylag nagy járműről van szó, a szűk folyók abszolút nem javallottak, ott ugyanis nehéz lenne manőverezni. Elsősorban tavakon szokás evezni, a Ráckevei-Dunán, a Dunakanyarban, Vác és Szentendre térségben is sokan eveznek, valamint Magyarország összes nagyobb tavának van sárkányhajós klubja.


Mindenféle felállásban be lehet ülni a hajóba, de a királykategória az a mix, amelyben tizenkét fiú és nyolc lány alkotja a hajót. Hajóból egyébként a klasszikuson kívül sokféle létezik, most már gyártanak tízest is, de Kínában használnak olyan vékony járgányt, amelyben egymás mögött negyvenen ülnek.

 

„Egyszer megkérdeztem az edzőmet, mikor lehetek már dobos, mire közölte, hogy a mi hajónk dobosa negyvennégy kiló, így kiderült, hogy soha” – mondta mosolyogva Patyi Melinda, amikor a dobos szerepéről faggattuk. Ehhez a funkcióhoz be kell tölteni a tizenötödik életévet, és bizony nem baj, ha minél könnyebb az ember, hogy jobban haladjon a hajó. Egyelőre nincs minimumsúly, így meg lehet tölteni könnyű versenyzőkkel is a hajót, csak kérdés, milyen tempót diktálnak. A dobos és a kormányos egyébként teljes jogú tagja az egységnek, ők is ugyanúgy kapnak érmet, mint az evezősök.

Fotók, címlapfotó: Tumbász Hédi

(Megjelent a Vízi sportok magazinban)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik