Aranyérmes a magyar búvárfotós csapat

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.10.14. 11:27
Egy sügérről csaknem harmincméteres mélységben készített képpel végzett az első helyen ifjabb Lőrincz Ferenc és Takár Yvette a portugáliai Madeirán rendezett víz alatti fotós világbajnokságon.

 

Fotók: ifjabb Lőrincz Ferenc

Magyarország először nyert aranyérmet a víz alatti fotós és videós világbajnokságon, amelyen 18 ország 34 csapata indult. Az október 4. és 9. között megrendezett 18. búvárfotós és 4. búvárvideós vb-n fotó kategóriában ifjabb Lőrincz Ferenc búvárfotós és Takár Yvette búvármodell képviselte hazánkat.

A hivatalos közleményből kiderül, a megnyitóünnepséget követően a csapatok technikai értekezleten vettek részt, kisorsolták a merülőhelyeket, valamint az egy hajóba kerülő országok csapatait. A sorsolás alkalmával a mezőnyt négy zónára, tíz hajóra osztották. A mieink az 1. csoport 3. hajójába kerültek, amelybe a magyarokon kívül két finn versenyzőt sorsoltak.

A következő három napban hat merülést hajtott végre a két magyar.

A korábbi világbajnokságokkal ellentétben az idén minden kategóriát külön-külön díjaztak, összetett győztest pedig nem hirdettek. A versenyzők hat kategóriából (nagy látószögű, hal, makró, nagy látószögű modell, kreatív és speciális téma: a rák) négyben nevezhettek képet mindenféle utómunka nélkül, és héttagú nemzetközi zsűri értékelte az elkészült fotókat.

Fotók: ifjabb Lőrincz Ferenc

A magyar csapat a nagy látószögű kategóriában érte el a történelmi sikert. A győztes képet a Cordeca hajóroncs orránál egy 150 kilós sügérről készítették 29.6 méter mélységben – a megengedett maximális mélység 30 méter volt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik