Fel a lépcsőn, egészen az Everestig

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.04.13. 19:23
Képzeljék el, amint négy nap alatt több mint ezerszer felszaladnak az emeletre, majd a végén zászlóval ünnepelnek a tetőteraszon. Nos, pontosan ezt tette John Griffin, aki a saját otthonában „mászta meg” a Mount Everestet.

A járvány idején megmászni a Mount Everestet? Ahogyan arról a Csupasport is beszámolt, Kína és Nepál is „lezárta” a világ legmagasabb hegyét, így természetesen lehetetlen feljutni a legmagasabb pontjára, mindazonáltal a legelszántabbakat ez sem tántoríthatja el attól, hogy legalább „képletesen” felérjenek a csúcsra.

Az ötvenhárom éves John Griffin saját otthonának lépcsőjén „mászott fel” 8848 méter magasra, mindezt úgy, hogy „sportszerű módon” csak a felfelé lépcsőzést számolta bele a távba, azt nem, amikor leszaladt, hogy sokadik alkalommal is felmenjen az emeletre. Összesen egyébként 1363 alkalommal lépegetett fel az emeletre, majd a végén a brit zászlóval, a feleségével és a lányával ünnepelt a „csúcson”.

Négy napig tartott a „csúcshódítás”, naponta hat és fél órát mászott, és olyannyira komolyan vette a feladatot, hogy addig nem ment ki a tetőteraszra, amíg nem teljesítette a 8848 méteres távot.

Mindezzel egyébként jótékony célt is szolgált, egy ételosztással foglalkozó szervezetnek gyűjtött.

„A mentális része volt a legnehezebb, újra és újra megjárni ugyanazt a lépcsőfordulót – mondta. – Reggelente, amikor teát vittem a feleségemnek, viccesen megjegyeztem, hogy a járvány végén úgy érzem majd, mintha megmásztam volna az Everestet. Innen jött az ötlet.”

 

Természetesen nem ő az egyetlen, aki a karantén alatt az otthoni mászást választotta. A hosszútávfutó Rory Southworth az Egyesült Királyság legmagasabb csúcsát, a Ben Davist, majd a walesi Snowdont is „megmászta” az otthoni lépcsőjén, de persze a Mount Everest „meghódítását” nehéz lesz felülmúlni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik