Balesetveszély a trambulinon

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 15:51
Sokan ugróasztalt állítanak fel otthon, a kertben vagy a teraszon, a kockázatokat ugyanakkor alábecsülik, pedig a grazi egyetemi klinika professzora szerint rengeteg a kórházba kerülő fiatal.

A koronavírus-járvány miatt fokozottan igaz, hogy a trambulinok meghódították a családi és társasházak kertjeit, teraszait. A kijárási korlátozás miatt sok szülő döntött úgy, hogy „hazaviszi” a szabadidőparkok hangulatát, és otthoni környezetben biztosítja gyermekének az ugrálás felszabadító érzését.

Csakhogy… A „pattogás” veszélyeiről egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk.

Az osztrák Kronen Zeitung legutóbb a grazi egyetemi klinika professzorát, Holger Tillt idézte, aki a húsvéti tapasztalatokat összegezve rámutatott, a szórakozásnak bizony ára van. Trambulinbaleset miatt ugyanis évente több mint 400 fiatalkorút szállítanak az intézménybe.

„A kerti ugróasztalok kétezerötös rohamos elterjedése előtt ez a szám még hetvenhat volt” – emlékezett.

Országos szinten csaknem 8500–10 000 ilyen jellegű balesetről tudni. Ezek 85 százaléka otthon, a kertben vagy a teraszon következik be, majd a sort a beltéri szabadidőparkokban elszenvedett sérülések követik.

A legtöbb szülő és gyermek nem igazán tudja felmérni, milyen veszély leselkedhet rá ugrálás közben. Alábecsülik a kockázatokat, mondván, a trambulin anyaga puha és ruganyos. Ezzel szemben Holger Till szerint a legtöbb baleset landoláskor történik, vagy amikor több – különböző testsúlyú – gyermek használja egyszerre az ugróasztalt.

A grazi klinika professzora szerint veszélyben lehetnek:

 


  • a végtagok (ficamok, illetve ín- és szalagszakadás)


 

  • a fej (agyrázkódás)


 

Ahhoz, hogy elébe menjünk a bajnak, érdemes az alábbi tanácsokat megfogadni:

 


  • a használati utasításnak megfelelően szereljük össze a trambulint, így ne feledkezzünk meg a biztonsági háló, valamint a rugótakaró rögzítéséről se


 

  • rendszeresen ellenőrizzük az ugróasztal állapotát, ha szükséges, húzzuk meg a csavarokat, vizsgáljuk meg az illesztéseket, nézzük meg, nem sérült-e az anyag.


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik