Kómából a fitneszterembe

Vágólapra másolva!
2020.03.25. 19:46
Motorbalesete után Ryan Logue eszméletlen állapotban feküdt, most meg több száz kilogrammokat emelget. Újabb példa, hogy akaraterővel és workouttal sok mindent elérhetünk.

Szörnyű motorbalesetet szenvedett a most 34 esztendős Ryan Logue 2014 februárjában. Az ominózus napra így emlékszik:

„A baleset napján csúnyán összevesztem a feleségemmel. Mielőtt elindultam a munkába, bementem hozzá a hálószobába, megcsókoltam, és bocsánatot kértem tőle” – mondta a fiatalember, aki nagy utat tette meg a műtőasztaltól a hírnévig.

Ebédszünetben haza akart ugrani újszülött kisfiához, de útközben egy szemetes autó elé vágott, és már meg is történt a baj. Az ütközést követően mozdulatlanul feküdt az úttesten, de mielőtt a mentők a helyszínre értek, két járókelő a segítségére sietett.

 

Ryan Logue a motorbaleset után szörnyű állapotban került kórházba.

„Nagy szerencsémre észrevették, hogy habzik a szám. Azonnal elsősegélyben részesítettek, szabaddá tették a légutamat, lehetővé téve, hogy túléljem a kritikus perceket, amíg a mentők meg nem érkeztek” – emlékezett a drámai pillanatokra.

Kórházba szállítása közben több kisebb szélütés is érte, ezért az orvosok úgy döntöttek, kómában tartják, hogy megmaradjon az esélye a túlélésre. Három héttel később tért eszméletre, de beszélni és mozdulni nem tudott. Eleinte érzelmi kilengései voltak, próbált megszólalni, ám hiába minden próbálkozás, nem ment, gondolkodása pedig teljesen lelassult.

 

Szinte alig volt testrésze vagy szerve, amely ne sérült volna meg. Alig hitt a szemének, amikor meglátta az orvosi jelentést: többek között nyílt koponyacsonttörést, sípcsont- és bordatörést szenvedett, jóformán mindenét károsodás érte.

 

Még több olvasnivalót kínálunk a Csupasport magazinban. A 100+16 oldalas kiadvány március közepén került a standokra, sokan kérdezték, hogyan tudnak ebben a nehéz helyzetben hozzájutni. Az Inmedio és Relay üzletekben jó eséllyel, de a nagyobb postákon is. Aki nem szívesen menne ki az utcára, e-magazinos formában immár a Digitalstandon is le tudja tölteni: egy perc a regisztrálás és egy perc a fizetés – itt is 590 forintba kerül.


Mégis, leginkább akkor döbbent meg, amikor megmutatták neki a másfél millió dolláros kórházi számlát. Szerencsére barátai nem hagyták cserben, és adománygyűjtésbe kezdtek. Talán ezért, talán más miatt, de Ryan hamar a gyógyulás útjára lépett: egy hónapos kórházi megfigyelés után először kerekesszékbe került, majd hamar mankóra, később pedig járóbotra váltott.

„Bár az egészségi állapotom gyorsan javult, azt vettem észre, egyre több fagylaltot és gyorséttermi kaját eszem. Fel is szedtem néhány kilót, és amikor azon kaptam magam, hogy cipőkötés közben behúzott pocakkal lihegek, elegem lett. Ennek ellenére csak egy év múlva léptem a tettek mezejére, mert még minden mozdulat fájdalmat okozott.”

Aztán 2016-ban eljött az ő ideje, felhívta Cara Mahont, fitneszedző barátját, aki a súlyzós edzések megkezdését javasolta. Eleinte nem hitt barátjának, mert attól félt, hogy kiújulnak sérülései, végül mégis belevágott. Egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy az edzőterem az ő világa, és elhatározta, hogy segít másoknak.

„Rájöttem, segíteni szeretnék másoknak a gyógyulásban. Egész napomat az edzőteremben töltöm, látom, milyen problémákkal küszködnek az emberek. Mivel átmentem hasonlón, biztos, hogy hiteles lennék a szemükben.”

Felgyorsultak az események, mert Cara Mahon segített neki jelentkezni a tanfolyamra, és 32 évesen személyi fitneszedzői végzettséget szerzett. Az ötgyermekes családapa jelenleg trénerként dolgozik, és mindenki, aki ismeri a múltját, elképedve nézi, milyen változáson ment keresztül. Ráadásul nemcsak edzőként, hanem sportolóként is bizonyít, nemrég elemelésben (deadlift) 184 kilogrammot teljesített, megdöntve egyéni csúcsát. Ennyivel azonban nem elégszik meg, a következő egy-két évben testépítőversenyen is indulni akar.

„Boldoggá tesz, hogy segíthetek másokon. Úgy tűnik, a Jóisten akarta, hogy tudásommal támogassam és lelkesítsem az embereket. Újra vannak céljaim, ennél boldogabb már nem is lehetnék.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik