Suhajda: Egy nap talán újragondolom

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.02.15. 20:51
Az Eseményhorizont az idén a 8463 méter magas Makalura indít expedíciót, a Csupasport a csapat egyik tagjával, a tavaly a K2 megmászásával történelmet író Suhajda Szilárddal beszélgetett.

Tavaly Suhajda Szilárd történelmet írt a magyar hegymászásban, miután ő volt az első honfitársunk, aki pótlólagos oxigén használata nélkül megmászta a legnehezebb nyolcezresnek tartott K2-t Pakisztánban.

Amikor visszatért a 8611 méter magas csúcsról az alaptáborba, már aznap éjszaka elkezdték tervezni a jövőt mászótársával, Klein Dáviddal, és már akkor elhatározták, hogy a következő nagy cél a 8850 méter magas Mount Everest elérése lesz, szintén oxigénpalack használata nélkül. De azonnal kimondták azt is, hogy nem 2020-ban kerül rá sor.

„Nekem nagyon fontos tapasztalat volt a 8611 méteres magasság, és az, hogy mennyire jól éreztem magam ott fent oxigénpalack nélkül – mondta a Csupasportnak Suhajda Szilárd. – Bizonyíték volt arra, hogy képes vagyok rá, Dávid pedig járt már magasabban is, 8700 méter felett az Everesten; ez alapján pedig ugyan hatalmas, de reális célként tekinthettünk a világ legmagasabb hegycsúcsának palack nélküli megmászására. Azért nem akartunk azonnal belevágni, mert pontosan tudtuk, mennyire nehéz, és hogy ennyi idő alatt nem tudnánk tökéletesen felkészülni.”

Suhajda Szilárd a K2 csúcsán

A mászópáros 2016 óta expedíciózik együtt, és az elmúlt években az alaptáborokban sokszor hallották más hegymászóktól, hogy a 8463 méter magas Makalu milyen szép hegymászóélmény, ők pedig szerettek volna egy magasabb nyolcezresre menni az Everest előtt. Így esett a világ ötödik legmagasabb hegyére a választásuk, ezt már a pakisztáni határ elérése előtt elhatározták. Suhajda szerint logikus lépés volt.

„A K2 megmászása, a tudat, hogy már voltam ekkora magasságban, önbizalmat ad – fogalmazott. – De mivel tisztában vagyok vele, milyen nehéz ott fent, extrém magasságban, még felkészültebben akarok elindulni minden egyes expedíciómra. Tudom, milyen sokat kell befektetni a sikerhez. De van bennem egy egészséges félelem is, óvatosságra int a magasság.”

A Suhajda és Klein alkotta Eseményhorizont-expedíciósorozat kiemelten fontosnak tartja a Himalája Koronája-küldetést, azaz hogy mind a tizennégy nyolcezres legmagasabb pontján álljon magyar hegymászó. Ebből a sorozatból már csak a 8027 méteres Sisapangma hiányzik, ugyanis a történelmi jelentőségű 1987-es hazai expedíció nem állt a főcsúcson.

„Nagyon szép cél a Sisapangma, ez nem is kérdés, de én voltam 2014-ben a 8051 méter magas Broad Peaken, ami összehasonlíthatatlan a 8400-8500 méteres magasságokkal. Ráadásul az Everest további 239 méterrel magasabb, mint az általam elért K2. Ez alapján gondoltuk, hogy a Sisapangma egyszerűen nem elég magas ahhoz, hogy az Everest előtt megtapasztaljuk, amit szeretnénk.”

„A Makalu ebből a szempontból ideális, értékes tapasztalatokat szerezhetünk rajta.”

Nincs még magyar hegymászó, aki valamennyi nyolcezres csúcsán állt.

A valaha volt legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó, a 2013-ban a Kancsendzöngán elhunyt Erőss Zsolt tíz nyolcezres tetején volt már. Valóban szép cél elérni mind a tizennégyet (eddig ötvennél is kevesebb embernek sikerült a világon), de Suhajdának nincsenek ilyen céljai – mint mondja, ha lennének, nem ment volna három szezonban is a K2-re, hanem más-más nyolcezrest célzott volna meg helyette.

„Sosem mondtam még ki, hogy az összes nyolcezrest meg szeretném mászni, mert nincsenek is ilyen ambícióim – tette hozzá Suhajda. – A hegymászás annyira színes, igaz, a nagy magasságok a legkedvesebbek a szívünknek. Annyira, hogy expedíciózás nélkül nem is tudnám elképzelni az életem. A jövőben biztosan lesz még néhány nyolcezres célunk, de most nem érzem, hogy nekem mindegyikre el kellene jutnom. De ki tudja, lehet, egy nap talán újragondolom!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik