Tekerés történelmi pincesornál

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 18:38
Borsod-Abaúj-Zemplén megyének már nemcsak saját söre, hanem hegyikerékpáros-versenye is van. A szombati Borsod Bajnoka-futamot követően pedig a söré vagy a boré lehet a főszerep.

Bükkszentkereszt, Ózd és Komlóstető után Görömbölyön rendezik meg szombaton az idei Borsod MTB-versenysorozat következő, negyedik futamát az olimpiai XCO szakágban. Az öt állomásból álló, Borsod Bajnoka elnevezésű amatőr hegyikerékpáros-sorozatot 15 kategóriában bonyolítják le, az idén már az ötödik alkalommal.

Az év első versenyén májusban még „csak” 77 kerékpáros állt rajthoz, a július 7-i komlóstetői viadalon már 110. Bár a viadal nyílt, azaz bárki benevezhet, összetett győztes kizárólag Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakcímmel rendelkező bringás lehet. Ennek ellenére a verseny a megyén kívül is egyre népszerűbb.

„A megyén kívülről is szép számmal neveznek be a futamokra, sőt külföldi indulón is szép számmal akad, ők elsősorban a versenyzési lehetőség miatt indulnak el a Borsod Bajnokán. Távolabbi célunk, hogy több megye vagy régió is bekapcsolódjon a versenysorozatba, és a győztesek egy országos bajnokság keretén belül vívjanak meg a bajnoki címért” – nyilatkozta Molnár György főszervező.

Bár az esemény mindössze ötéves múltra tekint vissza, a szervezők e rövid idő alatt is nagy fejlődést értek el. Molnár György elmondása szerint azért hívták életre a sorozatot, mert az XCO szakágban megcsappant a kerékpárosok és a megméretések száma, illetve a maratoni távú versenyek „elszívták” a hegyi bringásokat, ezért úgy gondolták, kisebb távon „élesztik újra” a szakágat.

„Az a célunk, hogy a gyerekek és a szülők is megismerjék a hegyikerékpározást, ezen belül az XCO szakágat, ezért már az elejétől fogva arra törekedtünk, hogy minden korosztályban indítsunk futamokat. A rendezvény növekvő sikerén és népszerűségén felbuzdulva egyre több szülő pattan nyeregbe, és nevez be” – mesélte a főszervező.

A növekvő versenyzői létszámra már a szponzorok is felfigyeltek, és a szervezőknek számos nagynevű támogatót sikerült megnyerniük, de a kisebb támogatók száma is egyre gyarapodik. A főszervező reméli, hogy a szombati görömbölyi futamon is 100 fölé emelkedik az indulók létszáma, aminek egyedül az időjárás szabhat gátat.

„Az ózdi versenyre is többen neveztek, mint amennyien végül elindultak, hiszen óriási vihar és eső előzte meg a futamot, emiatt teljesen felázott a pálya – ennek ellenére is csaknem hetven bringás állt rajthoz. Jelenleg nyolcvan előnevezőnél tartunk, sokan az utolsó pillanatig kivárnak, és az időjárástól teszik függővé, nekivágnak-e a futamnak. Sajnos a hétvégére is esőt mondanak, ha mégsem lesz, akár a százhúsz indulót is elérhetjük” – vélekedett Molnár György.

A görömbölyi pálya különlegessége, hogy teljesen új nyomvezetést kapott, és egy rövid sík részt leszámítva emelkedők és lejtők tarkítják, igazi élményt nyújtva ezzel a hegyibringásoknak.

„A kerékpárosok gyönyörű környezetben tekerhetnek, hiszen a rendezvénynek egy háromszintes történelmi pincesor ad otthont – háromszáz éves borospincék is vannak! –, ahova a versenyt követően túrát is szervezünk. A rajt és a cél helye egyaránt a Grál-pincénél található, különleges hangulatot kölcsönözve ezzel az eseménynek” – fejezte be a főszervező.

Borsod Bajnoka amatőr hegyikerékpár-verseny
Időpont: 2019. július 13., szombat, 9 óra
Helyszín: Miskolc-Görömböly (pincesor) Grál Pince

A pálya adatai:
– Hossz: 4.1 km (kis pálya: 1200 m)
– Szintemelkedés: 96 m
– Talaj: sóderes, földes, agyagos, füves, kemény és puha talaj váltakozik

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik