Klein és Suhajda a K2 alaptáborában

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 08:35
A két magyar hegymászó már az 5000 méter magasan, a Godwin Austen-gleccser oldalmorénáján található alaptáborban készül első akklimatizációs körére. Céljuk, hogy oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érjék el a föld második legmagasabb csúcsát.

A Magyar K2 Expedíció június 8-án kezdődött, ekkor indult ugyanis a Budapestről Klein Dávid és Suhajda Szilárd. A pakisztáni fővárosból, Iszlámábádból ugyancsak repülővel közelítették meg a 2226 méter magasan fekvő Szkárdu városát, majd onnan terepjáróval indultak tovább a 3055 méter magasságban elhelyezkedő Aszkoléba. Az elmúlt egy hétben gyalogosan, a Baltoro-gleccseren közelítették meg a K2 alaptáborát.

„Az ilyenkor megszokott időjárási viszonyokhoz képest az elmúlt napokban meglepően sok hó esett, ez lassította a haladásunkat. Ráadásul csomagjainkat öszvérek helyett az utolsó szakaszon már emberi teherhordók segítségével kellett az alaptáborba szállítanunk. Végül egy nap késéssel értünk az alaptáborba.” – tájékoztatott Suhajda Szilárd.

A két sportember néhány napig szoktatja szervezetét a magassághoz, s ha az időjárás is engedi, a héten elindulnak az első akklimatizációs körre, hogy kialakítsák az első és esetleg a második magaslati táborukat. A mászópáros az Abruzzi-gerincet követő normál útvonalon halad majd, s az egyes akklimatizációs körök alatt az alaptábor felett már maguk cipelik felszerelésüket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik