Mányoki Attila is a jeges vízbe készül

Vágólapra másolva!
2018.12.08. 14:55
Mányoki Attila a műfaj legnagyobbjának nevezte Petar Sztojcsevet, aki nemrég megnyerte az Antarktisz partjainál rendezett 1000 méteres úszóversenyt. A magyar sportoló arról is beszélt, kipróbálná ő is a jégtáblák között úszást.

Az értékrendem szerint Petar Sztojcsev a nyílt vízi és a hosszútávúszás legnagyobb alakja” – jegyezte meg szinte rögtön Mányoki Attila, hazánk legismertebb hosszútávúszója, amikor azért kerestük, hogy szakmailag kivesézzük a bolgár férfi nem mindennapi teljesítményét.

Ahogyan honlapunk is beszámolt róla, a 42 éves Sztojcsev nyerte meg az Antarktisz partjainál rendezett ezerméteres úszást, 11:08.39 alatt tette meg az egy kilométert a vérfagyasztóan hideg, a hivatalos beszámoló szerint mínusz 1.2, más források szerint –1.4 fokos vízben.

Fantasztikus időt úszott – szögezte le Mányoki. – Ez nagyjából olyan sebesség, mint egy tíz kilométeres világversenyen az utazósebesség, pedig ott jóval melegebb a víz és ideálisabbak a körülmények. Neki mindig is fontos volt egyébként az időeredmény, sosem csupán teljesíteni akarta a kihívást. Több versenyen is úsztunk együtt Petarral, kisebb-nagyobb szünetekkel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, így az antarktiszi próba után is beszéltünk.

Elmesélte, hogy nemcsak a víz volt hideg, havazott is, ráadásul a szeles időben hullámzott a tenger, szóval a külső körülmények sem voltak ideálisak. A táv eleje nem is volt nehéz neki, de a végére sokkal küzdelmesebbé vált az úszás, mint amire számított.

Azt tapasztalta, amit én is szoktam, hogy olyan, mintha egy számmal kisebb ruhában úsznék, olyankor pedig már nagyon nehéz a mozgás.”

Mányoki szerint elsősorban mentálisan kemény teljesíteni a versenyt, hogy az elképesztően hideg vízben is kontrollálni tudja a testét az úszó. Csak hogy érzékeljük a kihívás nehézségét: a magyar extrém sportoló szerint az átlagember néhány perc után belehalna a kísérletbe, hiszen annyi hőt veszít a test, amelyet nem élhet túl. Sztojcsev egy hónapig készült speciálisan, az antarktiszi ezer méter megtétele előtt sokáig a Tűzföldön hat-hét fokos vízben edzett, hogy megfelelő állapotba kerüljön a nem mindennapi kihívásra.

Alapvetően a felkészültségen múlik a siker, hiszen megfelelő munkával fel lehet készíteni a testet az extrém igénybevételre. Fontos, hogy folyamatosan egyre hidegebb vízben ússzon a sportoló. Petar elképesztő, a legnagyobbak egyike, óriási távokat úszott, így mindent elmond a mostani verseny jelentette kihívásról, hogy élete egyik legnehezebb viadalának nevezte.”

Mányoki korábban arról beszélt, az úszás az Antarktisznál még neki is sok lenne (eddig hatfokos volt a leghidegebb víz, amiben tempózott), most viszont jelezte, hogy őt is motiválja a kihívás teljesítése.

Én biztosan nem lennék képes hasonló tempóra, mint Petar, de reálisan akár már jövőre fel tudnék készülni a jeges ezer méterre. Inkább anyagi akadályok gátolhatnak.

Valószínűleg augusztus végén, szeptember elején próbálom teljesíteni az Ocean's Seven utolsó állomását, az Északi-csatornát, ezután kellene kitolni a felkészülést az antarktiszi úszásig.

Ugyanakkor az anyagiakat nézve nem látom valószínűnek, hogy már jövőre sikerül. Jó volna persze egyszer részt venni az eseményen, hiszen akkor elmondhatnám magamról, hogy én vagyok az első magyar, aki úszott az Antarktisz partjainál, illetve szintén az első magyar, aki mind a hét kontinensen tempózott.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik