Börzsöny: vár a fehér vulkán

Vágólapra másolva!
2018.11.26. 13:39
December nyolcadikán ismét elrajtol a Börzsöny Vulkántúra, amelynek nem a 42 kilométeres távra jutó 2216 méteres szintemelkedés a legfőbb nehézsége, hanem a havas terep és a hideg.

December 8-án rajtol az ország egyik legnehezebb teljesítménytúrája, a Börzsöny Vulkántúra.

Hogy mivel érdemli ki ezt a címet?

Elsőként érdemes megemlíteni a szintemelkedést. A 2216 méter nem tűnhet soknak, a teljesítménytúrázók túlnyomó többsége ment már hasonlót, sőt ennél többet is. A „probléma” itt abból adódik, hogy a szintemelkedés mindössze 42 kilométeren oszlik el, azaz a túrán meglehetősen rövid távon kell meglehetősen sokat menni felfelé. Az emelkedők ráadásul nem a könnyebbik fajtából valók. Már a királyréti rajtot követően elkezd emelkedni a terep, és a kaptatás egészen a Nagy-Hideg-hegy tetejéig tart. A turistaház előtti rész a sífelvonó mellett kifejezetten meredek, az első ellenőrzőponthoz így már kellően megfáradt emberek érkeznek frissíteni, majd indulnak tovább a Csóványos felé, hogy kisebb-nagyobb hegyeket bejárva a nap végén ismét visszaérkezzenek a Nagy-Hideg-hegyre, majd megkezdjék az ereszkedést a célba, Királyrétre.

A nehézségi faktorral kapcsolatban másodrészt érdemes megemlíteni az időjárást. Mivel a Börzsöny Vulkántúrát hagyományosan december elején rendezik, az időjárás ilyenkor már kevésbé kegyes a túrázókhoz. A levegő hőfoka általánosságban az 1-2 Celsius foktól a mínusz 5-6-ig alakul, attól függően, hogy valamelyik hegy tetején járunk éppen vagy esetleg a völgyben. A hegyek tetején mindenképp számítsunk hóra, amelynek vastagsága helyenként akár a 40-50 centimétert is meghaladhatja. Mivel az útvonalon ilyen időben nem jár turisták hada, a szűz havat az indulók maguk tapossák le, az egyetlen nem túl széles sávon pedig kifejezetten akkor kényelmetlen közlekedni, ha előzni akarunk valakit, vagy minket előznek, és ki kell lépnünk a még nem letaposott terepre. Kamásli viselése kötelező, ahogy egy nagyon jó vízhatlan cipőé is, ezek hiányában jobban járunk, ha el sem indulunk.

A túrán való részvétel mindezek miatt csak tapasztalt teljesítménytúrázóknak való, kezdők ne itt próbáljanak tapasztalatot szerezni!

Helyszín: Királyrét, Kastélyhotel
Rajt: 2018.12. 08., 6–9 óra között
Táv: 42 km
Szint: 2216 m
Szintidő: 12 óra
Útvonal: Királyrét – Taxi-nyiladék – Cseresznyefa-parkoló – Vasfazék-völgy – Nagy-Hideg-hegy – Csóványos – Magosfa – Fekete-völgy – Jancsi-hegy – Hollókő – Salgóvár – Magyar-hegy – Magyar-völgy – Bányapuszta – Hanák-rét – Nagy-Hideg-hegy – Magas-taxi-rét – Grófi út – Taxi-nyiladék – Királyrét
Nevezési díj 1500, meleg étellel 2000 ft/fő. Hazajáró Egylet-tagoknak 800 Ft/fő kedvezmény.
Térkép: Börzsöny


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik