Eredménykövetés, dugóka, letéti díj

Vágólapra másolva!
2018.10.21. 18:17
A népszerű novemberi teljesítménytúra rajtjának napján legyünk fokozottan éberek, és személyes irataink mellett lehetőleg pénztárcánkat – benne legalább tízezer forinttal – se hagyjuk otthon.

Aki már járt úgy, hogy egy versenyen valamilyen okból kifolyólag nem engedték elrajtolni, az jól tudja, mekkora bosszúság ez. Hónapokig tartó felkészülés mehet kárba egyetlen rossz döntés miatt. Mivel a Piros 85 olyan teljesítménytúra, illetve terepfutó-rendezvény, amely sokaknak valóságos életcél, a csupasport.hu is kiemelten foglalkozik a rendezvénnyel. Ebben a cikkben arról lesz szó, mit ne hagyjunk otthon, ha nem szeretnénk az utolsó pillanatban lecsúszni a rajtról.

RAJTOK
Piros 85, 65, 50A, 35
Rajt helye: Csillagház Általános Iskola, 1038 Budapest, Ráby Mátyás utca 16.
Rajt ideje: 2018. november 3. (szombat) 6.00–8.00
Piros 50B
Rajt helye: Dobogókői Turistamúzeum
Rajt ideje: 2018. november 3. (szombat) 12.00–17.00
Piros 20
Rajt helye: Nagykovácsi Faluház
Rajt ideje: 2018. november 3. (szombat) 20.00–22.00


 

„A rajthoz szükséges dolgok átvételéhez a neved bemondására lesz szükség. Mivel a 85-ös teljesítménytúra is az ITRA/UTMB kvalifikáció része, és szeretnénk elkerülni a visszaéléseket, rendezőink a rajtnál vagy a célban kérhetik személyazonosságod igazolását!

A Piros 85-ön az idő mérése SPORTIDENT dugókás időmérő rendszerrel történik. A dugóka letéti díja: 10 000 Ft vagy 50 euró. Ezt a pénzt a célban, a dugóka leadásakor maradéktalanul visszakapod. Minden induló letéti díja egy saját borítékba kerül, így ugyanazokat a címleteket kapja vissza, mint amit leadott, azaz nem kell feltétlenül bajlódnod a pénzváltással.
 Saját dugókát sajnos nem lehet használni, ennek oka az előzetes munka és a hibák elkerülése.

A gyalogos indulóknál nem tömegrajt van, így minden gyalogos indulónak szükséges a rajtnál is dugókáznia, illetve rajtidőbélyegzést szereznie! A beérkezett észrevételeket figyelembe véve igazolófüzet bélyegzésére is van lehetőség, ez azonban kizárólag reprezentatív célokat szolgálhat a 85-ös távon, az ellenőrzőpontok érintésének igazolására nem tudjuk elfogadni!

A rövidebb távokon az igazolás módja hagyományos, azaz az igazolófüzetben gyűjtött bélyegzés.”

További információk: PIROS 85 weboldal

Fotó: MVTE facebook

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik