Mennyiért edzhetünk konditeremben?

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 18:00
A már megszokott vasárnapi sorozatunkban ezúttal a pénzügyekkel foglalkozunk, és az úszás, illetve a futás után azt vesszük górcső alá, hogy mennyibe kerül, ha a konditeremben próbáljuk elérni a legjobb formánkat.

Amíg a futás kapcsán például simán áll az a vélekedés, hogy nem kell hozzá semmi, csak ki kell lépni az ajtón és rohanni – ami nyilván erős túlzás –, addig a fitnesz esetében egyértelmű a helyzet: a konditermi bérlet nélkül sehová sem jutunk. Szóval itt nem játszik az a verzió, hogy találunk a lakásban egy sportszettet és elmegyünk kocogni.

A belépők árai persze hatalmas szórást mutatnak, hiszen ha csak a saját fővárosi tapasztalatainkat nézzük, akkor a szuterénben lévő, kicsit dohos és szűk termektől kezdve a felkapott helyek, bevásárlóközpontok csili-vili termei olyan messze vannak egymástól, mint Spárta Athéntól két lábon, bár ezzel most megint a futás felé kanyarodtunk.

Ahogy a futásnál és az úszásnál is írtuk, ha a nulláról vagy nagyon alapszintről kezdjük el a mozgást, akkor mindenképpen érdemes beruházni edzőre. Persze ha elég motiváltak vagyunk, s nem kell mellénk ostoros ember (vagy beszélgetőpartner), akkor nem muszáj egész évre személyi edzőt fogadnunk, az első időszakban az edzésterv elkészítése, a feladatok begyakorlása és a megfelelő célok meghatározása miatt mindenképpen fontos.

A személyi edzések költségét nem tüntetik ám fel mindenhol, ahol találtunk erre vonatkozó információt, ott 4–6 ezer forinttól érhető el egy-egy alkalom, persze itt is vehetünk bérletet vagy mehetünk csoportos személyi edzésre, s akkor csökkennek a költségek. (A legtöbb helyen az első alkalom ingyenes vagy az első három kedvezményes, érdemes ezzel a lehetőséggel élni.)

Most, hogy körbejártuk a termeket és a tudnivalókat – csak egy megjegyzés: alapszintű edzésekhez nem kell csili-vili, kismillió különleges gépet tartalmazó termet választani mindenáron –, nézzük a szükséges felszerelést.

A korábban is referenciának tekintett ismert sportbolt webshopjában 3-4 ezer forintba kerül egy-egy rövidnadrág és a pólók is hasonló áron érhetők el. Cipőt 6 ezer forinttól vehetünk, míg a sportmelltartók 4 ezer forint körül kaphatók. Érdemes figyelni arra, hogy az erősítéshez és a kardioedzésekhez különböző felső- és alsórészt vásároljunk, utóbbiaknál fordítsunk nagyobb figyelmet a nedvszívó képességre is. Kesztyűt, kulacsot, övet 2-2 ezer forinttól vásárolhatunk, míg törülközőt már 1500 forintért is vehetünk.

Most pedig már nincs más dolgunk, mint célba venni a legszimpatikusabb termet, a hűvös idő közeledtével egyébként is jobb lehet zárt, fűtött helyen edzeni.

Felszerelés (cipő, zokni, nadrág, póló): 14 000 forinttól

Kiegészítők (kulacs, öv, kesztyű, törülköző): 7500 forinttól

Belépő: 800 forinttól, átlagosan 1500–2000 forint

Bérlet: átlagosan 10 000 forinttól

Edzői díjak: 12 alkalmas személyi edzés egy újbudai teremben: 42 000 forint

Összesen (heti három edzéssel, legalább hat póló, nadrág szettel, két kardioruhával, egy 12 alkalmas személyi edzéssel, kiegészítőkkel: 225 000 forinttól


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik