Ronaldo nyomában a magyar sportolók

P.N. P.N.P.N. P.N.
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 13:06
Néhány hete Cristiano Ronaldo azzal nyűgözte le a világot, hogy az orvosi vizsgálatokon olyan eredményeket produkált, mint egy 20 éves. Utánajártunk, hogy mi is az a teljesítménydiagnosztika, és milyen állapotban vannak a magyar sportolók.

Magyarországon az Ensport laboratóriumában végeznek többek között teljesítménydiagnosztikai vizsgálatot.

A teljesítménydiagnosztikának lényegében minden esetben ugyanaz a célja, legyen szó amatőr sportolóról vagy élsportolóról. Tudatosan készüljünk fel valamire, amit célul tűztünk ki magunk elé – kezdte Naszádos Fanni humánkineziológus, az Ensport laborvezetője. – Az élsportolók esetében is az a cél, mint mindenkinél, hogy kihozzuk belőlük a maximumot, feszegessük a határaikat. Teljesítménydiagnosztika nélkül nagy az esély arra, hogy nem megfelelően edzünk, ez által nem tudunk megfelelően fejlődni, esetleg megrekedünk. Illetve fennáll a sérülés, túledzettség veszélye is. Egy diagnosztika megmutathatja a jelenlegi állapotunkat. Hogy mi az, amit fejlesztenünk kell, és ezt hogyan tudjuk megtenni. Mi az, amire a céljaink eléréséhez leginkább szükségünk van. Segít abban, hogy azt az időt, amit az edzésre szánunk, minél hatékonyabban tudjuk kihasználni.

Naszádos Fanni szerint sok élsportoló rendelkezik Ronaldóhoz hasonló értékekkel

A vendégek általában évente megismétlik a diagnosztikát. A sportolók már többször, 3-4 alkalommal is elmennek. A vizsgálatokra bárki bejelentkezhet, de ajánlott, ha az ember előtte ismerkedik a futópaddal. A tesztek során kiderül, hogy az adott egyénnek mennyi a testzsírszázaléka, az izomtömege, terhelésre hogyan reagál a vérnyomása, pulzusa.

– A diagnosztika egyik eleme a testzsírszázalék-meghatározás, amit két módon is megnézünk: bőrredőt mérünk, amivel a bőr alatti testzsírszázalék értékét tudjuk megbecsülni, illetve úgynevezett bioelektromos impedanciamérést is végzünk – vette át a szót Frányó Eszter, az Ensport vezető dietetikusa. – Ez utóbbi lényege, hogy a műszer egy elektromos impulzust továbbít a testbe a műszerrel való érintkezési pontokon. A különböző szöveteknek – izom, zsír – eltérő az ellenállása az impulzussal szemben, és ezek különbsége alapján határozza meg a gép a testzsírszázalékot, az izomszázalékot, a zsigeri zsírt. Természetesen a mérés teljesen fájdalommentes.

- Történik nyugalmi mérés is, azaz HRV-elemzés, amellyel idegrendszeri arányosságra lehet következtetni, tehát az esetleges túledzettséget lehet vele kiszűrni – mondta Naszádos Fanni. – Ezt követően nyugalmi vérnyomást nézünk, és légzésfunkciós tesztet csinálunk, majd következik maga a terheléses vizsgálat, amelynek során laktátot és pulzust egyaránt nézünk. A fülből vért veszünk, a vér laktátszintjét határozzuk meg lépcsőnként, és figyeljük ennek növekedését, mindeközben pedig a vendégen rajta van a pulzuspánt. A terhelés után, miután a maximumot kihozta magából a sportoló, megismételjük a vérnyomásmérést, illetve pulzusmegnyugvást figyelünk. Az eredmények alapján állapítjuk meg a pulzuszónákat.

https://www.youtube.com/watch?v=OEI9tfyVYFs

Cristiano Ronaldo bámulatos eredményeket produkált. A nyáron a Real Madridból a Juventusba igazoló labdarúgóklasszis 33 éves, a testzsírszázaléka 7, az izomtömeg-százaléka pedig 50 %.

– A Ronaldóval egykorú, hasonlóan jó genetikával rendelkező sportolók testzsírszázaléka átlagosan 8-10 % között van. Ám az élsportolók körében egyáltalán nem olyan ritka, mint azt gondoljuk, a sztárfocistáéhoz hasonló eredmény. Mind a labdarúgóknál, mind az atlétáknál jellemző ehhez hasonló érték – mesélte Naszádos Fanni. – Ám minden esetben külön kell venni a férfiakat, illetve a nőket. Nők esetében az olyan alacsony testzsírszázalék, mint amit Ronaldónál mértek, kifejezetten egészségtelen és veszélyes. Míg férfiaknál ez egy elfogadott érték. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a túl alacsony testzsírszázalék sem jó, hiszen a zsírokra szüksége van a szervezetünknek, mert a zsírban oldódó vitaminok a táplálékkal elfogyasztott zsírral szívódnak fel, nem a zsírraktárokhoz van közvetlenül köze.

Frányó Eszter szerint étrenddel és mozgással csökkenthetjük a testzsírszázalékot

– A zsigeri zsír, vagyis a belső szervek körüli zsír önmagában nem jelent veszélyt, hiszen szükségünk van rá, hogy a szerveket védje, a helyén tartsa. Akkor van probléma, ha túl sok zsír halmozódik fel ezen a területen. A hasi zsír mértéke egészen tág határok között mozoghat, függ az életkortól, a nemtől, az etnikai hovatartozástól, a tápláltsági állapottól és a fizikai aktivitástól is. Az interneten rengeteg javaslatot, ajánlást lehet találni arra vonatkozóan, hogy hogyan szabadulhatunk meg a hasi zsírtól vagy a zsigeri zsírtól, azonban ezeknek sosem szabad bedőlni, mivel helyi zsírégetés nem létezik. Összességében tudjuk csökkenteni a testzsírszázalék értékét megfelelő étrenddel és mozgással – jegyezte meg Frányó Eszter.

Borítókép: DPPI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik