Átenged a hegy

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2018.08.23. 18:14
A Börzsöny után a Cserhátban is futóversenyt rendeznek a Kéktúra útvonalán a hétvégén, jövőre pedig újabb hegységek kerülnek sorra.

A túrázók körében rendkívül nagy népszerűségnek örvend az Országos Kéktúra, rengetegen járják be az útvonalat, és gyűjtik a pecséteket, az idén pedig már a terepfutóknak is lehetőségük nyílik arra, hogy teljesítsék az országot átszelő útvonalat.

„Három éve szerveztünk egy száznegyven kilométeres, Kékestető–Vác versenyt, de aztán úgy láttuk, átalakult a terepfutás, inkább az ötven-hatvan kilométer körüli távok érdeklik az embereket, s innen jött az ötlet, hogy fussunk végig a Kéktúra útvonalán, amit szakaszokra bontva lehet teljesíteni – tudtuk meg Hegedűs Zsuzsa főszervezőtől.Minden évben két versenyt rendezünk, és mindig más tájegységet érintünk. A tavasszal a Börzsönyben, Katalinpusztától Nagymarosig futottak a versenyzők, ezen a vasárnap a Cserhátban, Hollókőtől Katalinpusztáig tart a viadal.”

A megméretés Hollókőn indul

 

A tavaszi megméretés 54.71 kilométer volt (1786 méter szintkülönbséggel), míg a hétvégi erőpróbán 81.91 kilométer (2217 méter szintkülönbség mellett) vár a több mint száz résztvevőre.

„Az első verseny után pozitív visszajelzéseket kaptunk, bár igaz volt a mondás, hogy a Börzsöny nem viccel: nehéz terepen, nagy melegben kellett futni, ennek ellenére szinte százszázalékos volt a teljesítés. Sokan visszatérnek a mostani viadalra, és folytatják velünk a Kéktúrát” – tette hozzá Hegedűs Zsuzsa.

Különleges vidéken futhatunk a hétvégén a Cserhátban

A szervezők már a folytatást is tervezik, jövőre a Pilis és a Gerecse következhet, aztán a Mátra és a Zemplén is sorra kerül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik