BL: Senkit sem érdekel, hogy én mit nyertem - Sousa

Vágólapra másolva!
2014.09.30. 19:04
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában a Liverpool a Basel ellen lép pályára szerda este. A találkozó előtt Paulo Sousa, a Videoton korábbi vezetőedzője is megszólalt, és elmondta, szerinte a svájciak képesek lehetnek legyőzni az esélyesebbnek tartott „vörösöket”.

„Tudjuk, kemény meccs vár ránk, de ha az első pillanattól alkalmazkodni tudunk az ellenfél stílusához, nyerhetünk. Itt már senkit sem érdekel, hogy milyen eredményeket értünk el a bajnokságban, sőt, az sem számít, hogy én játékosként már a magasba emelhettem a trófeát. Madridban nem játszottunk rosszul, már csak azon kell dolgoznunk, hogy a végeredmény is nekünk kedvezzen…” – mondta Paulo Sousa, a Basel vezetőedzője.Paulo Sousa, a Basel vezetőedzője.

Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere sem hagyhatta szó nélkül a szerdai meccset, a brit szakember elmondta, nem szabad már most a BL-serlegre gondolniuk.

„Elkövettük már azt a hibát, hogy korán örültünk. Szép dolog álmodozni, de nem szabad a BL-győzelemre gondolnunk, most csak a Basel elleni meccs számít. Nincs sok opcióm, egyetlen sérült játékosom sem épült fel, ráadásul a nyáron igazolt futballisták is nehezen szokták meg az új közeget – ezért is akadozott a játékunk a bajnokság elején. Egyre jobbak vagyunk, holnap is bizonyítani akarunk” – mondta Rodgers a sajtótájékoztatón.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

B-CSOPORT
20.45: FC Basel–Liverpool

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik