Újabb Suárez-dupla Hart ellen, Barca-siker Manchesterben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.24. 20:40
Kedden a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő egyik legkiélezettebbnek ígérkező párharcában a Manchester City a Barcelonát fogadta, és akárcsak tavaly, ismét győzelemmel távoztak a katalánok. Luis Suárez duplájára csak Sergio Agüero válaszolt hazai részről, és mint a tavalyi párharcban, ezúttal sem úszta meg a mérkőzést kiállítás nélkül a City. A Barcelona megengedhette magának azt is, hogy a legvégén Lionel Messi büntetőt hibázzon.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

MANCHESTER CITY (angol)–BARCELONA (spanyol) 1–2
Manchester, Etihad Stadion, 45 000 néző. V: Brych (német)
MANCHESTER CITY: Hart – Zabaleta, Kompany, Demichelis, Clichy – D. Silva (Sagna, 78.), Fernando, Milner, Nasri (Fernandinho, 61.) – Dzeko (Bony, 69.), Agüero. Menedzser: Manuel Pellegrini
A kispadon: Caballero (k.), Mangala, Navas, Lampard
BARCELONA: Ter Stegen – D. Alves (Adriano, 74.), Piqué, Mascherano, J. Alba – Rakitic (Mathieu, 71.), Busquets, Iniesta – Messi, L. Suárez, Neymar (Pedro, 80.). Vezetőedző: Luis Enrique
A kispadon: Bravo (k.), Xavi, Rafinha, Sergi Roberto
Gólszerző:
Agüero (69.), ill. L. Suárez (16., 30.)
Kiállítva:
Clichy (73.)

A két csapat tavaly is a BL nyolcaddöntőjében találkozott egymással, akkor a Barcelona 2–0-ra nyert az első, manchesteri mérkőzésen. A győzelem ezúttal is meglett a katalánoknak, bár most az angol gárda is betalált.

Luis Suárez a 2014-es vb-n kétszer is bevette Joe Hart kapuját az Uruguay–Anglia mérkőzésen, és a dupla újra meglett neki az angol kapuvédővel szemben. Először a 16. percben lőtte be a Vincent Kompanyról elé pattanó labdát (0–1), az első félóra végén pedig tökéletes Barca-támadás végén Jordi Alba beadására érkezett jó ütemben, és perdített a hosszú alsó sarokba. 0–2

A vendégek ezután is támadásban maradtak, Dani Alves emelésénél csak a léc mentette meg a Cityt, amelynek támadójátékáról sokat elmond, hogy először a 45. percben találta el a kaput Samir Nasri révén.

A második félidő elején négy perc alatt több veszélyes helyzetet alakított ki az angol csapat, mint az egész első játékrészben, de például Edin Dzeko még öt méterről, teljesen üresen állva sem volt képes betalálni, pont Marc-André ter Stegen ölébe fejelt.

A bosnyák csatárt a 68. percben a manchesteriek téli szerzeménye, Wilfried Bony váltotta, a csere után pedig az első támadásából szépített a City: David Silva finom sarkazással Sergio Agüero elé tálalt, a lendületből érkező argentin pedig közelről nem hibázott. 1–2

A hazai szurkolók lelkesedése nem sokkal később bosszankodásba csaphatott át, a Dani Alvesbe belerúgó Gaël Clichy ugyanis begyűjtötte második sárga lapját.

Emberelőnybe kerülve ismét a Barcelona játszott veszélyesebben, de nem tudta növelni előnyét. Pedig a hosszabbításban Lionel Messi büntetőt harcolt ki, hogy aztán kihagyja (Hart védett), majd a kipattanó után az üres kapu mellé fejeljen.

A katalán csapat azonban a 2–1-es győzelmével is nagy lépést tett a továbbjutás felé, a Citynek legalább két gólt kell szereznie az idegenbeli visszavágón.


PERCRŐL PERCRE

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90. PERC LIONEL MESSI ballal a bal alsó felé lő, Hart vetődve véd, Messié a kipattanó, de csukafejessel a jobb sarok mellé küldi a labdát!

90. perc MEG EGY BÜNTETŐ A VÉGÉRE! Zabaleta gáncsolja jobb híján Messit az ötös bal oldala előtt.

Messi lő egy lesgólt, három perc a ráadás.

90. perc Fernando meg Suárezzel szemben szabálytalankodik a felezővonalnál. Sárga ez is.

88. perc Adriano
kap még egy sárgát, Agüerót döntötte fel vállal.

84. perc
Adriano lő ballal 17-ről, Demichelis blokkol az ötös előterében.

80. perc Pedro
váltja Neymart. Nincs több csere ma. Csak mezcsere.

78. perc Bacary Sagna
be, Silva le.

77. perc
Alba passzol Messi elé, az ötméteres lövés felpattan a közbelépő Zabaletán, Hart meg kitolja a labdát a léc alól.

76. perc
HOPP! Alba lőne kapura ballal 11-ről, ám Zabaleta szereli egy csodás becsúszással.

Jesús Navas anno a Sevillában Alves és Adriano csapattársa volt.

75. perc Adriano
váltja a lesérülő Alvest.

City: három BL-meccs a Barca ellen, 3. piros lap. Meccsenként egy.

74. perc ELDŐLT: Gaël Clichy
nagyot rúg hátulról Alvesbe, második sárga.

72. perc
Bony lőne kapura 16-ról, jobbal, de szereli egy szűrő. Meglepő módon Fernandinho.

71. perc Jérémy Mathieu
be, Rakitic le.


Agüero öt bajnoki gólt lőtt a Barcának atléticósként 2006 és 2011 között.

A lenti számok, na ja... A Barca 200. BL-gólját kapja 200. BL-meccsén, Agüero legutóbbi 11 BL-meccsén 10. alkalommal eredményes.

69. PERC SZÉPÍT A CITY! Messi labdát veszít a felezővonalnál, a felívelést Silva a 16-os elől finoman SERGIO AGÜERO elé teszi, aki a labdát elviszi Piqué mellett, az ötös elől jobbal meg ellövi a kilépő kapus jobb válla fölött. A kapu közepébe: 1–2!

68. perc Dzeko le, Wilfried Bony be.

Sergio Agüero sem viccel, a City argentinja a kilenc manchesteri BL-gól 66.7 százalékából kivette a részét (5 gól, 1 assziszt).

Messi három századdal lemaradva Puskástól! Gerd Müller (Bayern München) a BEK/BL történetének leghatékonyabb csatára, a német gólvadász mérkőzésenként 0.97 gólt szerzett a legrangosabb európai sorozatban. 2. José Altafini (Milan, Juventus 0.86), 3. Puskás Ferenc (Bp. Honvéd, Real Madrid 0.85), 4. Alfredo Di Stéfano (Real Madrid, 0.84), 5. Lionel Messi (Barcelona 0.82).

Az FC Barcelona ma este 200. mérkőzését játssza a legrangosabb európai kupában, Messi pedig a 100. nemzetközi meccsén húzta fel a katalánok mezét.

65. perc Messinek Rakitic passza hosszú, de befutja a jobbon, visszaadja a feladónak, akit elnyomnak az ötös előtt. Hazai kontra, Agüero jobb oldali beadásába belelép Piqué, így a kapu tetején köt ki. Mármint a labda.

64. perc Rakitic: jó csel, rossz középtávoli lövés.

63. perc
Most például kornert rúgni, de Piqué fejjel ment. Na ja, az angol iskola...

Milner megy ki a jobb oldalra.

61. perc Nasri le, Fernandinho be.

Eltiltás. Agüero, Dzeko és Zabaleta egy sárgára áll az eltiltástól, Touré visszatérhet a visszavágóra.

59. perc Gaël Clichy kap sárgát Rakitic felvágásáért.

Nem meglepő: a City még nem szerzett fejes gólt a BL-ben ebben az idényben.

57. perc
Alves letalpalja Fernandinhót, szabadrúgás balról, Dzeko fejjel Demichelis elé játszik, aki három lépésről a kapushoz fejel!

54. perc
MAJDNEM! Agüero kicselezi Mascheranót, majd jobbal 17-ről a bal sarok mellé teker. Nem sokkal.

Suárez: két meccs Hart ellen 2014 nyara óta, 4 gól.

49. perc EZ MEG ZICCER!
Silva szöglete után fejetlen a Barca-bekksor, Dzeko az ötösről fejelhet ezúttal, de Ter Stegen ölébe talál.

48. perc Ez sem rossz: Dzeko és Silva összehoz egy helyzetet Nasrinak, de a tízméteres lövést blokkolja a bevetődő Mascherano. Jobb combbal.

47. perc
Hazai lehetőség: Silva bal oldali beadását 10-ről nem sokkal fejeli a jobb sarok mellé Dzeko.

45. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

BL-érdekességek, képek, statisztikák, videók meg ITT!

BL-GÓLOK ITT!

A JuventusDortmund nyolcaddöntőt ITT követheti figyelemmel!

A City spanyol csapatok ellen otthon kétszer nyert, ugyanennyiszer ikszelt, egyszer kikapott. Az az egy bukta a Barca ellen sült ki. A Barcelona Angliában hétszer nyert, kétszer ennyiszer elbukott, nyolcszor döntetlent ért el.

A City tavaly jutott el először idáig a BL-ben, de Pellegrini a Villarreallal (kétszer) és a Málagával is járt már ilyen magasságokban.

A City sportigazgatója, Txiki Begiristain 2003 és 2010 között a Barcában is ebben a szerepkörben dolgozott, korábban pedig a klub támadólegendájaként fungált.

Yaya Touré 2007 és 2010 között szolgálta a Barcát 74 bajnokin négy góllal.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Egy perc a ráadás.

45. perc
Marc-André ter Stegen balra vetődve kitolja az alsó sarok elől Nasri 16 méteres, jobblábas tekerését.

45. perc Dani Alves most sárgát kap, Agüerót gáncsolta.

Gaël Clichy a kispadról nézte csapata, az Arsenal 2006-os finálébeli vereségét a Barcától, Samir Nasrival később kétszer is kiestek a BL-ből a katalánok miatt.

44. perc LÉC!
Alves labdát csen a jobbon, az ötös jobb sarka elől jobbal a lécre emel! Gaël Clichy ismét nagyon lemaradt.

41. perc Ivan Rakitic kap sárgát, Kompany az áldozat.

A Barcelona a BL-ben zsinórban négyszer nyert már, a rekorder a Real Madrid. Kilenccel. A City kettőnél jár, de előtte egy hatos nyeretlenséget produkált.

38. perc Most Dani Alves a középcsatár, kapura is fordulhatna, de elperdül jobbjáról Messi körömpassza. Hazai kontra, Piqué a végállomás.

36. perc Hart háborúja: a kapus bátor kivetődéssel ment Messi elől.

32. perc Majdnem sokk, de Iniesta indítását követően Neymar bal oldalról, az ötös csücske mellől leadott jobblábas emelését kivágja a bal sarok elől Kompany. Harton átszállt a labda.

És egyben ez volt első barcelonai duplája.

A lenti számokhoz legyenek szívesek hozzáadni egyet-egyet. Suárez első 23 barcás mérkőzésén 20 kanadai pontot (8 gól, 12 assziszt) jegyez. A City ellen meg már kétszer annyit vágott, mint liverpooliként.

30. perc NÉGYBŐL NÉGY! Messi a 16-os előtt bedob három jó cselt, a labdát meg balra dobja Albának, akinek pontos beadását LUIS SUÁREZ négy méterről becsúszva jobbal a kapu bal alsó sarkába lövi. Zabaleta csak beleér a passzba, Kompany, Milner, Demichelis meg közelről leste az urut. 0–2!

A Barcelona 111, ebben a szezonban szerzett góljából 69-nél az „MSN” volt eredményes, Suárez meg négy barcás BL-mérkőzésén harmadszor volt eredményes.

26. perc HART! Neymar nagy labdát tol a balon Suárez elé, de túl közel kerül az uru a kapushoz, aki az ötös jobb sarka előtt belevetődik a jobblábas lövésbe.

23. perc Piqué és Alba is igen higgadtan passzolgat 16-osa előtt, örül az 1 100 vendégdrukker.

20. perc Dzeko fejel hat méterről a jobb sarok mellé egy méterrel.

A Barcelona legutóbbi hét idegenbeli BL-meccséből csak egyet nyert meg négy iksz mellett. Az az egy siker éppen itt született, éppen tavaly februárban.

A Manchester City legutóbbi 13 BL-fellépésén csak 2011-ben, a Bayern ellen nem kapott gólt odahaza a BL-ben.

Kompany nem szeret a Barca ellen futballozni…

16. PERC VEZET A BARCA! Messi jobb oldali beívelése után Kompany nem tud fejjel felszabadítani az ötös jobb sarka és LUIS SUÁREZ elől, az uruguayi eszmél hamarabb, és ballal az elé csorgó labdát a jobb, azaz túlsó alsó sarokba vágja. 0–1!

Luis Suárez Liverpoolban vált klasszissá, a nyári vb-n Joe Hartot két góllal bosszantotta. „Vörösként” csak egy gólt lőtt azonban a City ellen.

12. perc
Suárez lő ballal 15-ről a jobb alsó mellé, miután Fernando, majd Kompany is őt indítja…

11. perc NAGY BLOKK! Martín Demichelis dobja bele magát az ötös bal oldala előtt Messi ballábas lövésébe. Neymar indította az akciót, Zabaleta meg nem tudta megállítani Messit.

A JuventusDortmund nyolcaddöntőt ITT követheti figyelemmel!

9. perc David Silva helyett James Milner lő jobbal, 19-ről, bele a sorfalba.

8. perc Dél-Amerika! Neymart szereli Pablo Zabaleta, Agüero jobbról befelé cselez, Mascherano buktatja. Sárga nincs.

7. perc
Edin Dzekót igen rossz helyen találja el egy kósza passz. Rövid ápolás és együtt érző tekintetek.

7. perc
Gerard Piqué blokkolja Agüero 16 méteres próbálkozását.

5. perc
Szép, sokpasszos Andrés Iniesta-központú vendégtámadás, Jordi Alba-beadással a végén. A kirúgást Joe Hart végzi el.

3. perc Agüero elillanna a jobbon, de Javier Mascherano nem hagyja.

2. perc Vincent Kompany ment Neymar elől a 16-oson belül, Sergio Busquets indított szépen.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta világoskékben, a vendégek tiszta neonzöldessárgában.

Ha a kezdő erősségét tekintve nem is érte utol a City a Barcát, a kispadok tekintetében mindenképpen. Milner végül vállalta.

BL, ÉLŐ felvezetés meg ITT!

Egymás elleni eredmények a közelmúltból, jegyzőkönyvekkel ITT!

A Barcelona sosem nyert vagy jutott tovább, ha Felix Brych játékvezetése mellett lépett pályára a BL kieséses szakaszában. Eddig háromszor volt erre példa, ma este Manchesterben ismét a német játékvezető fúj a katalánok mérkőzésén.

A Barcelonával a 2006-os, Werder Bremen elleni csoportmeccs óta nem történt olyan a BL-ben, hogy kevesebbet birtokolta a labdát ellenfelénél. A City megszakítja ezt a félelmetes, 92 meccs óta tartó sorozatot?

Manuel Pellegrini mérlege a Barcelona ellen a borzalmasnál egy fokkal rosszabb, a Manchester City chilei menedzsere edzői pályafutása alatt összesen tizennégyszer küldte pályára „fiait” a katalánok ellen, győzni azonban egyszer sem tudott. Két meccs ikszre végződött, a többin vereséget szenvedett.

TELJES BEHARANGOZÓ ITT!

Egy kis örökmérleg: két találkozó, két spanyol siker, egy angol és négy spanyol rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Citytől a Barcához:

A Barcához a Citytől:
2010, Yaya Touré, 30 millió euró
2009, Sylvinho, ingyen

Eltiltott: a hazai Yaya Touré.

A hazaiaktól James Milner sérült, a vendégektől Thomas Vermaelen és Douglas maródi.

„Szerencsére mostanában már idegenben is jól megy a játék, így nincs miért izgulnunk akkor sem, ha esetleg betalál az ellenfél. A legfontosabb, hogy többet birtokoljuk a labdát a katalánoknál, a saját fegyverével kell legyőznünk a Barcelonát” – tette hozzá a chilei mester.

„A képlet egyszerű, van száznyolcvan percünk, az első meccsen, otthon nyerni kell, és nem szabad gólt kapni” – kezdte a sajtótájékoztatót Manuel Pellegrini, a manchesteriek menedzsere.

Luis Enriquét az angol újságírók megkérdezték arról, mi a véleménye róla, hogy Gerard Piquét, Cesc Fabregast és Lionel Messit egy barcelonai kaszinóban látták a napokban. Az edző válasza borús arcát tükrözően tömör volt: „Nem érdekelnek a pletykák. Csak a futballra akarok koncentrálni” – jelentette ki.

„A szombati vereség után jól jön számunkra, hogy három napot követően ilyen erős ellenféllel nézünk szembe. A Málaga elleni mérkőzésen csak arra az összecsapásra koncentráltunk, a legjobb állapotban voltunk, mégsem alakultak jól a dolgok. Most változtatnunk kell a mentalitásunkon, két olyan rivális csap össze, amely ösztönözheti egymást” – mondta a mérkőzés előtt a vendégek mestere, Luis Enrique az egyik leginkább várt nyolcaddöntős párharcról.

Tavaly is a nyolcaddöntőben találkozott egymással a Manchester City és a Barcelona, az első mérkőzésen a katalánok 2–0-ra nyertek, Manuel Pellegrini pedig rengeteg kritikát kapott azért, mert a kezdő tizenegybe jelölte a gyengén futballozó, tizenegyest és piros lapot összehozó Martín Demichelist.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MANCHESTER CITY–FC BARCELONA LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA-NYOLCADDÖNTŐ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik