BL: A szombati vereség nem volt katasztrófa - Luis Enrique

Vágólapra másolva!
2015.02.23. 20:57
null
„Változtatni kell!” – mondta Luis Enrique (Fotó: Action Images)
Kedden a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő egyik legkiélezettebbnek ígérkező párharcában a Manchester City a Barcelonát fogadja. Luis Enrique, a katalánok vezetőedzője a találkozót megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nem ért egyet azokkal a véleményekkel, miszerint csapata Málaga elleni szombati veresége (0–1) negatív előjel lenne. Manuel Pellegrini, a manchesteriek menedzsere a saját fegyverével győzné le a Barcát, míg a Juventus–Borussia Dortmund találkozón a felek szerint bármi megeshet.

„A szombati vereség után jól jön számunkra, hogy három napot követően ilyen erős ellenféllel nézünk szembe. A Málaga elleni mérkőzésen csak arra az összecsapásra koncentráltunk, a legjobb állapotban voltunk, mégsem alakultak jól a dolgok. Most változtatnunk kell a mentalitásunkon, két olyan rivális csap össze, amely ösztönözheti egymást” – mondta Luis Enrique az egyik leginkább várt nyolcaddöntős párharcról.

„A játékosok tisztában vannak vele, hogy hosszú az út. A szombati vereség nem volt katasztrófa, tizenegyes meccset nyertünk zsinórban, és aztán egyet elveszítettünk” – tette hozzá az edző, akit megkértek rá, hogy jellemezze az ellenfelet.

„A Citynek megvan a képessége és a képzettsége is, hogy uralja a labdát. Érdekes meccs lesz, mert mindkét csapatnak ugyanaz a célja, megnyerni hazája bajnokságát és a Bajnokok Ligáját. Angliába jönni mindig nagy motiváció, döntő fázishoz értünk a BL-ben, nagyon komolyan kell vennünk ezt a meccset.”

Luis Enriquét az angol újságírók megkérdezték arról, mi a véleménye róla, hogy Gerard Piquét, Cesc Fabregast és Lionel Messit egy barcelonai kaszinóban látták a napokban. Az edző válasza borús arcát tükrözően tömör volt: „Nem érdekelnek a pletykák. Csak a futballra akarok koncentrálni” – jelentette ki.

„Nem panaszkodom, annak is megvan a szépség, ha háromnaponta pályára lépünk, így legalább újra esélyünk nyílik bizonyítani, és magunk mögött tudhatjuk a hétvégi vereséget – mondta Luis Enrique szavait visszhangozva Gerard Piqué. – A Manchester City nagyon nehéz ellenfél, Manuel Pellegrini együttese Európa legjobb öt csapata közt van. A pletykákkal ellentétben remek a hangulat az öltözőben, mindenki Luis Enrique mögött áll. Amikor sorra nyertük a meccseinket, szóba sem került az edzőnk…”

„A képlet egyszerű, van száznyolcan percünk, az első meccsen, otthon nyerni kell és nem szabad gólt kapni” – kezdte a sajtótájékoztatót Manuel Pellegrini, a manchesteriek menedzsere.

„Szerencsére mostanában már idegenben is jól megy a játék, így nincs miért izgulnunk akkor sem, ha esetleg betalál az ellenfél. A legfontosabb, hogy többet birtokoljuk a labdát a katalánoknál, a saját fegyverével kell legyőznünk a Barcelonát” – tette hozzá a chilei mester.

„Messi és Cristiano Ronaldo egy másik bolygóról valók, velük képtelenség felvenni a versenyt, de a többiektől, Luis Suáreztől és Neymartól nem ijedünk meg, nekünk ugyanis van egy Agüerónk, aki könnyedén felveszi a katalánok legjobbjaival a versenyt. Tiszteljük őket, de nem félünk” – mondta Samir Nasri, a City francia középpályása.

Klopp ígéri, a szurkolók nem egy olyan csapatot látnak majd, amely a bajnokságban a kiesés elől menekül (Fotó: Action Images)
Klopp ígéri, a szurkolók nem egy olyan csapatot látnak majd, amely a bajnokságban a kiesés elől menekül (Fotó: Action Images)

Nem tudni, mire számíthat a torinói közönség kedd este, a német bajnokságban éledező, zsinórban három bajnokit megnyerő Dortmund a Bajnokok Ligájában kiegyensúlyozottnak tűnik, a csoportkörben megnyerte a D-jelű négyest az Arsenal előtt, és magabiztosan jutott a legjobb tizenhat közé, míg a Juventus az A-csoportban két vereséget gyűjtve az Atlético Madrid mögött a második helyen abszolválta az első kört.

„Jürgen Klopp újjáépítette a Dortmundot, amelyből az európai elitben is meghatározó együttest csinált. Nagyszerű edző, és biztos vagyok benne, hogy a szezon végére a Bundesligában is ott lesz a BVB az élmezőnyben. Fontos meccs vár ránk, de azért ez még nem a finálé. Száznyolcvan percünk van megmutatni, mire vagyunk képesek, az első, és legfontosabb feladatunk, hogy kedden semmiképp se kapjunk gólt. Úgy érzem, nagyszerűek az esélyeink” – értékelt Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője.

Buffon és Reus viccesre vette a csípős szópárbajt
Pikáns kérdezz-feleleken vett részt Gianluigi Buffon és Marco Reus, a Juventus, illetve a Borussia Dortmund sztárja a két csapat kedd esti Bajnokok Ligája-nyolcaddöntője előtt. Az első mérkőzést Torinóban rendezik. BŐVEBBEN ITT»

„A Dortmund bármely együttest képes legyőzni, nagy meccs jön, de azért reméljük, nem ez a szezon legfontosabb találkozója, ez ugyanis azt jelentené, hogy már nincs miért küzdenünk. Marco Reus nagyszerű játékos, oda kell figyelnünk rá, és reménykedhetünk, hogy egy kicsit berozsdásodott az utóbbi időben" – viccelődött Gianluigi Buffon, a torinóiak kapusa.

„Rengeteg problémánk volt a szezon első felében, de tudtuk, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek. Kemény munkával végre sikerült egyenesbe jönnünk, innen pedig nincs megállás. Kedd este nem egy olyan csapatot fognak látni, amely a Bundesligában a kiesés elől menekül, hanem egy olyat, amely a BL-győzelemért harcol” – ígérte Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője.

„Büszkén ki merem jelenteni, ha mindent beleadunk, ki tudjuk ejteni a Juventust. Megjósolhatatlan, mi vár ránk ebben a párharcban, teljesen kiegyenlítettek az esélyek. Egy biztos, brutálisan nehéz lesz” – mondta Marco Reus.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDONTŐ
20.45: Manchester City–Barcelona (tv: Sport 1)
20.45: Juventus–Borussia Dortmund (tv: Digi Sport 1)

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2014–2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik