Sikerével 16 között a Barca, Messi triplája, Valdés rekordja

Vágólapra másolva!
2011.11.01. 22:51
null
A címvédő két fordulóval a csoportkör zárása előtt biztosította helyét a nyolcaddöntőben (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában a spanyol Barcelona négygólos győzelmet aratott a cseh Viktoria Plzen vendégeként. A triplázó Lionel Messi nemcsak 200., hanem mindjárt a 201., illetve 202. találatát is megszerezte, míg Víctor Valdés kapusként 877 perccel immár magasan a klub góltalansági rekordere. Győzelmével Pep Guardiola címvédő együttese a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül biztosította a helyét a nyolcaddöntőben, miként az AC Milanét is.

Érdekes felállásban küldte pályára kezdőcsapatát Pep Guardiola, bár a katalánok kerete olyan erős, hogy nívós kispad mellett is jut a kezdőbe éppen elég minőségi játékos. Főként úgy, hogy az ellenfél az a cseh Viktoria Plzen volt kedden, amelynek nemcsak minden pont, hanem gól is ajándék még ezen a szinten.

A BÁTOR BATE PONTOT SZERZETT A MILAN ELLEN
Az AC Milan egy félidőn keresztül remekül futballozott Minszkben a BATE Boriszov ellen, mégsem tudott győzni. Zlatan Ibrahimovic 22. percében szerzett góljára ugyanis Renan Bressan tizenegyesből válaszolni tudott, és ez a találat végül egy pontot ért a nagyon bátran futballozó fehéroroszoknak.
Itt olvashat bővebben a mérkőzésről!

A Barca védelmének közepén ismét elfoglalhatta helyét a Carles Puyol, Gerad Piqué alaphelyzetben stabil kezdő bekkpár, viszont a középpályájáról hiányzott a Xavi Hernández, Andrés Iniesta kettős. A támadó sorban pedig a 200. Barca-találatára készülő Lionel Messi társa nem Pedro és David Villa, a két világbajnok volt, hanem a sok hangszeren játszó, védőként, középpályásként és a jelek szerint támadóként is bevethető brazil légiós, Adriano, illetve az utóbbi hetekben a kezdőben feltétlen bizalmat élvező ifjonc, Isaac Cuenca.

A mérkőzés kezdeti szakaszában rögtön védekezésre kényszerített házigazdák helyzetét nem könnyítette meg, hogy a 22. percben Marián Cisovsky büntetőt érően szabálytalankodott Messivel szemben. A tizenegyest a sértett végezte el – a vétkes a kiállítás sorsára jutott –, és esélyt sem adva a cseh kapusnak higgadtan váltotta gólra a lehetőséget, valamint könyvelhette el magának tétmeccsen Barca-mezben szerzett kétszázadik találatát. (0–1)

A történelmi találat: Messi kétszázadik Barca-gólja büntetőből született
A történelmi találat: Messi kétszázadik Barca-gólja büntetőből született

Az első félidő második felében Cuenca volt a legaktívabb, majd egy inaktív főszereplő, Víctor Valdés került a középpontba a 39. percben, aki egy közel negyven éves góltalansági klubrekordot adott át a múltnak. A korábbit Pepe Reina édesapja, Miguel Reina tartotta, aki az 1972–1973-as szezonban 824 percig nem kapott gólt. Valdés a Plzen elleni találkozó előtt nyolc meccsen – hat bajnokin és két BL-találkozón – nem kapott gólt.

A szünet előtt Messi végszavazott, aki Adriano beadását váltotta gólra a 47. percben (0–2). Az argentin gyorsan átlépte a kétszázas álomhatárt...

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik nemzet csapata nyeri meg a 2011–2012-es Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A második felvonásban a Barcelona kedvére szövögethette és vezethette támadásait, a hazai publikum akár élvezhette is volna az előadást, ha a kedvencek éppen nem lettek volna reménytelen helyzetben. Messi előtt adódott újabb lehetőség, majd a hazai kapus, Roman Pavlik védett bravúrosan.

A csehek becsületére legyen mondva, létszámhátrányosan sem álltak be térfelükre, megpróbálkoztak a gólszerzéssel. A 71. percben aztán Cesc Fabregas is eredményes volt – Cuencától kapta a labdát –, az immár tetemes különbség (0–3) után pedig a vendégek megengedték maguknak, hogy reaktiválják a kéthónapos sérülés után visszatérő chilei légióst, Alexis Sánchezt is.

A hajrában utóbbi is érdemit tett aztán hozzá a mérkőzéshez, hiszen aktívan vette bele magát a küzdelembe. A 90. percben „gólpasszt” is kiosztott, de Messi akkor még hibázott. Nem úgy a 92. percben, amikor Piqué maga mögé talpalt labdájával került ziccerbe, elhúzta a labdát a Pavlik mellett, majd az üres kapuba helyezett. (0–4)

ÉRTÉKELÉSEK
PLZEN–BARCELONA 0–4
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
H-CSOPORT
PLZEN (cseh)–BARCELONA (spanyol) 0–4
Prága, Eden. V: Schörgenhofer (osztrák)
Gólszerző: Messi (24. – 11-esből, 45+2., 92.), Fabregas (72.)
Kiállítva: Cisovsky (22., Plzen)
KORÁBBAN
BATE (fehérorosz)–MILAN (olasz) 1–1
Minszk, Dinamo Stadion. V: Rasmussen (dán)
Gólszerző: Renan Bressan (55. – 11-esből.), ill. Ibrahimovic (22.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 4 3 1 0 13–2 +11 10
2. AC Milan 4 2 2 0 7–3 +4 8
3. BATE Boriszov 4 0 2 2 2–9 –7 2
4. Plzen 4 0 1 3 1–9 –8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik