A madridi fejpárbaj után lélektani előnyben a Man. United

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 20:38
null
Welbeck góljával vezetett a Manchester United (Fotó: Reuters)
Döntetlent hozott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének csúcsrangadója, a Real Madrid 1–1-re végzett a Manchester Uniteddel. A mérkőzés első félidejében Danny Welbeck szerzett vezetést a vendégeknek, majd Cristiano Ronaldo talált be volt csapatának – mindkét gól fejes volt. A „vörös ördögök” így lélektani előnyt szereztek a három hét múlva, március ötödikén esedékes visszavágóra.

ELŐZMÉNYEK

A találkozót óriási médiaérdeklődés előzte meg, az egykor Angliában egymás ellen nagy meccseket vívó José Mourinho és Sir Alex Ferguson nem győzte dicsérni a másikat és csapatát.

„Az, hogy zsúfolásig telt a sajtószoba, jelzi, mit jelent ez a meccs a futballvilágnak. Jó mérkőzést szeretnénk játszani, és ismerve az angol futballkultúrát és Sir Alex Fergusont, ők is. Tudjuk, hogyan akarunk játszani, és mind élvezzük az ehhez hasonló meccseket – én is imádom a nagy találkozókat. Mindegyik játékosom ott akar lenni, éreztem a frusztrációt a kimaradókon. Nagy csapatok, nagy edzők és nagy játékosok ellen akarunk játszani, és a Manchester United mindhárommal rendelkezik” – mondta José Mourinho.

„José tökéletesen megfogalmazta: ez az a meccs, amelyre mindenki vár, egyben fantasztikus kihívás nekünk. Nagyszerű összecsapás lesz két olyan klub között, amely a futball legszebb hagyományait követi" – futotta meg a maga tiszteletkörét Ferguson.

Ferguson nem számíthat a térdproblémákkal küszködő Paul Scholesra. Ashley Young felépült térdsérüléséből, Jonny Evans és Phil Jones egyaránt bevethető. A Real Madridnál továbbra sincs Iker Casillas, Pepe viszont már van, Xabi Alonso és Raphael Varane pedig egyaránt vállalta a játékot, miután mindkettejüket „összedrótozták” a csapatorvosok. Sergio Ramosnak és Xabi Alonsónak is vigyáznia kell, hiszen ha ma sárgát kapnak, a visszavágón biztosan nem játszhatnak.

A MÉRKŐZÉS, 1. FÉLIDŐ

A második perc közepén láthatta az első helyzetet a Bernabéu közönsége, a Cristiano Ronaldótól induló akció végén Sami Khedira durrantott mellé. A negyedik minutum elején Ángel di María szlalomozott a manchesteri védők között, majd 18 méterről mellé trafált. Jobban kezdett a Real Madrid, Robin van Persie egy kis pofonért sárgát kapott rögtön a meccs elején.

Az ötödik perc végén David de Gea óriási bravúrt mutatott be: a Rio Ferdinandról lepattanó labdát Fabio Coentrao állítgatás nélkül kapura küldte 15 méterről, a „vörös ördögök” spanyol kapusa pedig a kapufára tolta a labdát, amely kifelé pattant. Ezt megúszta a Manchester United. Cristiano Ronaldo nem sokkal később fejessel próbálkozott, de nem talált kaput.

A Manchester United az első negyedórában jól védekezett, és jól ölte a hazaiak játékát, támadásban Kagava Sindzsi volt a legaktívabb a vendégeknél.

VEZET A MANCHESTER UNITED, 0–1, DANNY WELBECK

Na ez ám a sokk a Real Madridnak és José Mourinhónak: a 20. percben Wayne Rooney végezhetett el szögletet, a remekül középre kanyarított labdára Danny Welbeck érkezett minden hazai védőnél magasabban, és öt méterről a kapu bal oldalába fejelt. Érdekesség, hogy a gólnál Di María a gólvonalról éppen onnan mozdult el a fejes előtt, ahová érkezett a labda. Welbecknek eddigi 27 MU-meccsen egy gólja volt ebben a szezonban...

A túloldalon a kiválóan kontrázó Real Madrid indult meg, Di María bal alsóba tartó távoli lövését kitolta De Gea. A spanyol kapus bravúrt bravúrra halmozott az első fél órában. A 28. percben Cristiano Ronaldo szabadrúgásból telibe talált Van Persie-t, majd az ismétlést a jobb alsó mellé durrantott. A kapott gól felpörgette a házigazdákat.

EGYENLÍTETT A REAL MADRID, 1–1, CRISTIANO RONALDO

Góllá érett a Real Madrid mezőnyfölénye: Di María adott be a bal oldalról, a középen érkező Cristiano Ronaldo hat méterről a bal alsóba fejelt; Patrice Evra elcsúszott, így lemaradt a portugál sztárjátékosról. De Geának nem volt esélye a védésre.

A 34. percben kis híján megduplázta góljai számát Welbeck: egy bal oldali beadást követően az angol válogatott támadó berobbant az ötösön belül, és tovább pöckölte a labdát, amely Diego López hátáról szögletre pattant – épphogy elkerülve a bal oldali kapufát. Welbeck az egyik nagy meglepetése volt a meccsnek, sokan megkérdőjelezték az ő kezdőbe kerülését, ám bebizonyította, hogy (legalábbis ma) helye van ott.

A 38. minutumban Mesut Özil hosszú indítást kapott Xabi Alonsótól, maga elé engedte a labdát, és jobb lábbal a rövid alsóba célzott, De Gea azonban a helyén volt, és szögletre tolta a labdát. A 39. percben ismét Özil volt a főszereplő, aki az ötös bal oldaláról lőhetett volna, ehelyett önzetlenül középre gurított, ám mindenki mellett elment a labda.

A félidő hajrájában előbb Cristiano Ronaldo lőtt fölé a tizenhatos előteréből, majd a túloldalon Rafael durrantott fölé. A hosszabbításban is Ronaldónak volt helyzete, ám Evans szorításában mellé fejelt a portugál zseni. A manchesteri szurkolók eközben az idegesen járkáló Mourinhót arra „szólították fel”, hogy üljön le.

VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ, 1–1

Az első félidő abszolút megfelelt a várakozásoknak, két gólt, kapufát és több helyzetet is láthatott a nagyérdemű. A kezdeti Real-fölényt követően a Manchester United szerzett vezetést Danny Welbeck fejesével, tíz perccel később Cristiano Ronaldo szintén fejjel egyenlített. A házigazdák kisebb mezőnyfölényben voltak, Rafaelnek többször is meggyűlt a baja Özillel, az idegesen fel-alá járkáló José Mourinho csapata azonban nem tudott újabb gólt szerezni, így a szünetben 1–1 állt az eredményjelzőn.

A másik szerdai nyolcaddöntőben a Sahtar Doneck és a Borussia Dortmund is 1–1-re állt a szünetben. Az ukrajnai mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat.

2. FÉLIDŐ

Bekezdett a fordulás után a Manchester United: előbb Van Persie beadását fejelte az oldalvonal felé Welbeck, majd Rooney szögletét a berobbanó Phil Jones fejelte kapura. Szó szerint a kapura, hiszen a labda a háló tetején landolt, Diego López biztosított csak, nem ért hozzá a labdához. A túloldalon Cristiano Ronaldo – ki más – forgolódott a tizenhatosnál, majd kapura zúdította a labdát, De Gea fogta a lövést (másodjára).

Lemaradt valamiről? Percről percre frissülő tudósításunkban a meccs minden mozzanatáról olvashatnak. KATT IDE!

Az 52. percben Di María távolról próbálkozott, De Gea azonban fogta a jobb alsóba tartó kísérletet. Az argentin szélsőnek megjött a lövőkedve, nem sokkal később újra lőtt, ám ezúttal a kaput sem találta el. Az 54. percben Evra tolta meg a labdát középen, és mehetett volna ziccerben, ám a visszaérő Varane taszajtott rajta egyet, és elvette a labdát. Hiába reklamáltak a vendégek, a bírót nem lehetett meggyőzni, hogy szabálytalanság történt.

Az utóbbi percekben kissé leült a játék, egyik csapat sem tudta megtartani huzamosabb ideig a labdát, a pályán azonban a feszültség tapintható volt. A 61. percben megcáfolta a Real Madrid az előbb leírtakat, Khedira a jobb oldalról adott középre, a hosszún érkező Fabio Coentrao estében tette kapura a labdát, De Gea pedig akrobatikus mozdulattal, lábbal védett. De vajon miért nem a kezét használta?

A 70. percben ismét felhördült a Bernabéu, a csereként beálló Higuaín jobb oldali beadására már érkezett Ronaldo a rövidnél, ám a becsúszó Rio Ferdinand szögletre mentett. Ferdinand mellett egyébként azért nem Nemanja Vidics kezdett, mert Sir Alex Ferguson nem akarta megkockáztatni játékát. A 72. minutumban Van Persie kétszer is gólt szerezhetett volna: előbb Diego López tolta a lécre lövését, majd egy védelem mögé bejátszott labdát pattintott kapura a holland, Xabi Alonso a gólvonal elől takarítani tudott.

A túloldalon Higuaín, majd Khedira is fölé lőtt. Az utolsó húsz percre rendesen felpörögtek a csapatok, az iram óriási volt, futószalagon jöttek a helyzetek.

Némi tanácstalanság a manchesteri kapu előtt, Ronaldo, majd Özil sem lőtt, Modric kísérletébe beleléptek a vendégek, a tűzijáték végén Khedira unta meg a tilitolit, és kapura zúdította a labdát, De Gea hárított. A mélyen betömörülő vendégek védelmét többször szépen körbeadogatta a Real Madrid, hiába.

A hosszabbításban a csereként beálló Modric adott középre a bal oldalról, Ronaldo azonban nem tudott kapura lőni Phil Jones és Jonny Evans szorításában, a két manchesteri együttes erővel hatástalanította a portugált. A túloldalon Van Persie tornáztatta meg Diego Lópezt, 15 méterről lőhetett üresen, ő onnan nem szokta eltéveszteni a kaput, most sem tette, ám a spanyol kapus szögletre tolta a labdát – a sarokrúgást nem engedte elvégezni Felix Brych, óramű pontossággal lefújta a találkozót.

A végeredmény tehát 1–1 lett, a második félidő már kevésbé nagy iramot és szép játékot hozott, mint az első. Az idegenben szerzett gól nagy előny a Manchester Unitednek, a Real Madridnak nagyon nehéz dolga lesz az Old Traffordon, ahol ebben az idényben két csapat tudott csak nyerni (CFR Cluj, Tottenham).

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–MANCHESTER UNITED (angol)
1–1
Madrid, Bernabéu Stadion, 79 429 néző. Vezette: Brych (német)
REAL MADRID: D. López – Arbeloa, Varane, S. Ramos, F. Coentrao – Xabi Alonso (Pepe, 84.), Khedira – Di María (Modric, 75.), Özil, C. Ronaldo – Benzema (Higuaín, 60.)
Kispad:
Adán, Carvalho, Kaká, Essien
MAN. UNITED: De Gea – Rafael, R. Ferdinand, Evans, Evra – Welbeck (Valencia, 73.), P. Jones, Carrick, Kagava (Giggs, 64.) – Rooney (Anderson, 85.), Van Persie
Kispad: Lindegaard, Smalling, Cleverley, J. Hernández
Gólszerző: C. Ronaldo (30.), ill. Welbeck (20.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik