BL: Puskás rekordját döntheti meg Buffon, C. Ronaldo csatlakozhat Messiékhez

Vágólapra másolva!
2017.06.03. 14:13
null
Két éve a Juventus örülhetett az elődöntőben (Fotó: AFP)
Szombat este a cardiffi Millennium Stadionban a Juventus–Real Madrid fináléval ér véget a labdarúgó Bajnokok Ligája 2016–2017-es kiírása. A kérdés egyszerű: 1996 után sikerül-e újra felülnie az európai klubfutball csúcsára a Juventusnak, vagy a BL története során először címvédésnek lehetünk tanúi?

A BEK/BL történetében mindössze másodszor vívja egymás ellen a finálét a két gárda: korábbi egyetlen, 1998-as döntőjüket Predrag Mijatovics góljával a madridiak nyerték meg. Érdekesség, hogy a mai Real-edző, Zinédine Zidane akkor még a Juventust erősítette játékosként.

A közvélemény ezúttal is a spanyol gigászt tartja esélyesebbnek, a madridiak azonban tudják, óriási hiba lenne lebecsülni a Juvét, amely a Barcelona ellen már bizonyította, hogy igazi „nagy hal” ellen is képes kiváló teljesítményre. A torinóiak mindössze három gólt kaptak a döntőig vezető úton, a kieséses szakaszban egyedül a Monaco csodagyereke, Kylian Mbappé tudta bevenni Gianluigi Buffon kapuját.

A túloldalon azonban termékeny támadósor várja a nagy mérkőzést. A Real a BL-szezonban mind a tizenkét meccsén legalább egyszer betalált, összességében pedig 32 gólnál jár, s ez kivételesen soknak számít.

Ami a két együttes egymás elleni mutaóját illeti, a korábbi döntőről már beszéltünk, összességében viszont kiegyenlített a mérleg: nyolc-nyolc győzelem mellett két döntetlen született. Legutóbb két éve, az elődöntőben találkoztak egymással a felek, akkor a Juventus a hazai 2–1-es siker után az idegenbeli 1–1-gyel masírozott be a fináléba.

Az 1998-as döntő összefoglalója (a gól 11.08-tól)


BUFFON UTOLSÓ ESÉLYE?

Ha már az olaszok legendás kapusáról volt szó: amíg Dani Alves a negyedik sikerére készül, addig Buffon első alkalommal hódítaná el a legrangosabb európai trófeát. A brazil védő tisztában van azzal, hogy csapattársának kivételesen fontos lesz a szombati összecsapás, és ennek megfelelően készülnek a Real ellen.

„Bár sokat nem változtatna a karrierjén, egy újabb lappal bővülne csodálatos pályafutásának története, ha nyernénk. Nagyon sokat jelentene számomra, ha vele együtt a visszavonulása előtt diadalmaskodnánk a Bajnokok Ligájában” – mondta Dani Alves.

„Dani egy kicsit olyan, mint én, örök optimista – vette át a szót Buffon. – Azt mondta, hogy megnyeri nekem a BL-serleget. A Real ahhoz van szokva, hogy győztesen hagyja el a pályát a döntőkben, míg mi elég sokat elbuktunk a múltban. Jó meccsre számítok, megpróbálunk felülkerekedni magunkon.”

„Érzelmi szempontból más lesz számomra a döntő, mint egy fiatal játékosnak. Dani már több alkalommal elhódította a trófeát, és még így is előtte áll négy-öt év, nekem azonban élnem kell ezzel a lehetőséggel. Valóban különleges meccs lesz számomra mindezek fényében, mindazonáltal nem akarok ezekre gondolni, tiszta fejjel szeretnék pályára lépni” – tette hozzá a Juventus kapusa.

Buffon eddig kétszer jutott el a Bajnokok Ligája döntőjéig, azonban 2003-ban a Milan, míg két éve a Barcelona akadályozta meg abban, hogy magasba emelhesse a kupát. Hogy mennyire megérdemelné már ezt a diadalt, arról mindent elmond, hogy a szombati ellenfél legendája, Iker Casillas is így vélekedik.

„Ha nem a Real Madrid lenne az ellenfél, teljes szívemből Buffont akarnám BL-győztesnek, mert rászolgált – mondta a spanyol játékos a La Gazetta dello Sportnak. – Nyilvánvalóan a Madridnak fogok szurkolni, de Buffon karrierje nem érhet véget úgy, hogy ne lenne egy Bajnokok Ligája-győzelme. Majdnem mindent megnyert, kivéve ezt az egyet, ezért teher nehezedik rá.”

ALLEGRI: HIGUAÍNNAK MÁR SEMMIT SEM KELL BIZONYÍTANIA

– Három éven belül másodszor játszanak Bajnokok Ligája-döntőt, az előzőt elveszítették. Mire számít szombaton?
– Kétezer-tizenötben meglepetésnek számított a fináléba kerülésünk, talán mi magunk sem hittük el, hogy nyerhetünk a Barcelona ellen, ki is kaptunk három egyre. Idén azonban más a helyzet – válaszolta Massimiliano Allegri, a Juventust 2014 óta irányító 49 esztendős olasz vezetőedző az uefa.com-nak. – Az elmúlt években fokozatosan fejlődtünk és erősödtünk, sokszínű a futballunk. Egy szó, mint száz, készen állunk a fináléra, nyerni akarunk!

– Tart a Real Madridtól?
– A címvédő spanyolok kétségkívül félelmetes statisztikákkal büszkélkedhetnek, fantasztikus csapat, de mint az imént mondtam, nyerni akarunk. A napokban elég sokan emlegetik a Juventus rossz mérlegét a legrangosabb európai kupa döntőjében, ám ez engem a legkevésbé sem érdekel. Mi értelme van ilyenkor tizenöt, húsz vagy ötven évvel ezelőtt elbukott finálékról beszélni? Megmondom: semmi. Az a lényeg, hogy kellő önbizalommal felvértezve, bátor és fegyelmezett játékot elővezetve legyőzzük szombati ellenfelünket. Rengeteget dolgoztunk az idényben, ennek köszönhető az eredményességünk.

– Hét évvel ezelőtt az Internazionale első olasz csapatként triplázott, vagyis megnyerte ugyanabban az idényben a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját. Mennyire hajtja önöket, hogy megismételjék a nagy rivális bravúrját?
– Eszembe sem jutott az Inter... Nekünk a szombati döntő a fontos. A bajnokságot és az Olasz Kupát már megnyertük, kijelenthető, hogy csodálatos szezonunk van. Persze megpróbáljuk még csodálatosabbá varázsolni.

– Gonzalo Higuaín és Paulo Dybala is főszereplő lehet a Real ellen. Mit vár tőlük?
– Higuaínnak már semmit sem kell bizonyítania, rendkívül fontos gólokat szerez, biztos vagyok benne, hogy a döntőben is a legjobbját nyújtja. Ami pedig Dybalát illeti: az előző idényben még nem volt kellően tapasztalt, de már nem követi el az ebből fakadó hibákat. Ragyogó képességű futballista. Aki még nem látta, hogy milyen formában van, szombaton meglátja.

– A Real Madrid nagyon egyben van, tele gólveszélyes futballistával – mi vezethet sikerre ellene?
– Biztos vagyok benne, hogy a madridiak mindent megtesznek a győzelemért. És abban is, hogy mi megpróbálunk még többet tenni.

HOGYAN DÖNT ZINÉDINE ZIDANE?

NEM FÉLNEK
Sergio Ramos, a Real Madrid védője:
„Mint minden döntőben, mindkét együttes nulláról indul. Igyekszünk minél kevesebb hibát elkövetve játszani, a csapatunkért, a szurkolóinkért és persze azért küzdünk, hogy mi emeljük magasba a serleget. Nincs okunk félni a Juventustól. Nagyszerű csapat, de a miénk is az.”

Az összecsapás előtt az egyik legnagyobb kérdés madridi oldalon, hogy a szezonban folyamatosan sérüléssel küzdő, a fináléra éppen csak felépülő Gareth Bale vagy az egyébként nagyszerű formában lévő Isco kerüljön be a kezdőcsapatba. Utóbbi az előző nyolc meccsén öt gólt szerzett, ráadásul játékával nagyban hozzájárult együttese bajnoki címéhez és a BL-döntőbe jutáshoz. Ami a szülőföldjére visszatérő Bale-t illeti, legutóbb a Barca ellen 3–2-re elveszített La Liga-találkozón kapott lehetőséget, akkor azonban még az első játékrészben le kellett cserélni, mert ismét megsérült.

Egyelőre talán Zidane sem tudja, kinek szavaz majd bizalmat – bár a szavai másról tanúskodnak –, ez a döntése azonban kulcsfontosságú lehet a mérkőzés végkimenetele szempontjából.

„Ezt hadd ne áruljam el! Egyébként akkor sincs baj, hogy egyszerre vannak a pályán, játszottak már együtt” – válaszolta Zidane arra a kérdésre, hogy Bale-t vagy Iscót állítja a kezdőcsapatba.

ZIDANE: A KÖZÉPPÁLYA DÖNTHET

– Elbírják a csapatra nehezedő nyomást?
– Ó, ez nem újdonság nálunk, elvégre a Real Madridtól minden mérkőzésen, minden versenysorozatban győzelmet várnak el – mondta a spanyol sztárcsapat kispadján tavaly január óta ülő 44 esztendős Zinédine Zidane. – Az esélyek? Nos, döntőről lévén szó, ötven-ötven százalék. Bármi megtörténhet, mi nyilván arra törekszünk, hogy megvédjük a BL-címünket.

– Min múlhat a győzelem?
– Jelentős mértékben befolyásolhatja a középpályán nyújtott teljesítmény, mert már ott el lehet érni, hogy az ellenfél ne tudjon gólhelyzetet kialakítani. No meg kiemelten fontos a koncentráció megőrzése, mert van, hogy nyolcvan-kilencven percig jól futballozik a csapat, aztán a meccs végén kap egy gólt, és kész, vége mindennek.

– Védekező felfogású Juventusra számít?
– Tisztában vagyunk vele, hogy a torinóiak védelme fantasztikusan működik, de ez a Juventus nem olyan olasz csapat, amelynek nincs más erőssége. Hát hogyne volna?! Félelmetes a támadójátéka, futballistái ragyogó erőnléti állapotban vannak. Nyílt sisakos mérkőzésre és jól futballozó Juvéra számítok. Meg persze arra, hogy mi még jobbak leszünk.

– Volt ideje megismerni Cristiano Ronaldót. Milyen ember?
– Olyan, aki mások sorsát is a szívén viseli, nagyszerű személyiség. Futballistaként pedig... Különlegesnek született, felfoghatatlanul erős benne a győzelmi vágy. Ha ma nagyon jó, holnap még jobb akar lenni. Ezért is szerzi számolatlanul a gólokat. Remélem, a döntőre is tartogat néhányat.

– Számított rá, hogy játékos-pályafutása befejezését követően ilyen eredményei lesznek edzőként?
– Hát... Ha sok-sok évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy egymás után kétszer jutok majd BL-döntőbe, és közben a spanyol bajnokságot is megnyerem a csapatommal, nos, nem biztos, hogy elhittem volna. Hihetetlen az utazásunk, nagyon élvezem! Csodálatos, hogy az idén is eljutottunk a BL-fináléig, készen állunk címünk megvédésére!

LEHETETLEN CÍMVÉDÉS, BUFFON REKORDER LEHET – A SZÁMOK NYELVÉN

A döntővel kapcsolatban több érdekesség is felvetődött, rekordok sora dőlhet meg szombat este – nézzünk ezek közül néhányat!

Először lehet címvédés. Amióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot, 24 csapat próbálta megvédeni a címét, és 24 gárda vallott ezzel kudarcot. Bár a Milan (1994, 1995), az Ajax (1995, 1996), a Juventus (1996, 1997) és a Manchester United (2008, 2009) egyaránt eljutott a döntőig a győzelmét követő évben is, mindannyian elbuktak az újabb siker kapujában. A Real első alkalommal próbálja meg a lehetetlent (?) – kérdés, fel tudják-e törni Cristiano Ronaldóék a betonbiztos olasz védelmet.

Ötödik csapatként triplázhat a Juventus. A bajnokságban viszonylag könnyedén végzett az élen Massimiliano Allegri együttese, amely az Olasz Kupában szintúgy diadalmaskodott, így cardiffi siker esetén a torinói klub csatlakozhat a Manchester United (1999), Inter (2010), Bayern München (2013) és Barcelona (2009, 2013) alkotta csoporthoz, amelyben a bajnokságot, a hazai kupát és a BL-serleget egyazon évben begyűjtő klubok találhatók.

Ketten történelmet írhatnak. Cristiano Ronaldo és Sergio Ramos előtt is megadatik az az esély, hogy elsőként találjon be három BL-döntőn is. Korábban Raúl (1998, 2000, 2002), Samuel Eto'o (2006, 2009, 2010), és Lionel Messi (2009, 2011, 2015) közel járt ehhez, ők azonban valamelyik fináléjukban nem tudták bevenni az ellenfelek kapuját. Egy biztos, a Real klasszisainak nem lesz könnyű dolguk....

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a labdarúgó Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Buffon lehet a legidősebb győztes. A Juventus kapusa – győzelem esetén – 39 évével és 126 napjával a magyar labdarúgás legnagyobb alakja, Puskás Ferenc rekordját adhatja át a múltnak. A Real Madrid egykori kiválósága 39 esztendősen és 39 naposan hódította el 1966-ban a BEK-serleget, amivel máig a legidősebb győztesnek számít. Bár például Dino Zoff (41) és Edwin van der Sar (40) is megpróbálta átvenni a magyar helyét a trónon, végül mindketten vesztesen távoztak a döntőről. Talán majd Buffon...

Cristiano Ronaldo és Dani Alves a negyedikért. Noha a szezon nagy részében nem remekelt, tavasszal elévülhetetlen érdemeket szerzett a madridiak döntőbe jutásában a portugál klasszis, aki Clarence Seedorf, Andrés Iniesta, Xavi és Lionel Messi után ötödikként lehet négyszeres győztes. Közülük egyébként egyedül Seedorf lépett pályára mind a négy fináléban, és nagy valószínűséggel ezt Ronaldóról ugyancsak el lehet majd mondani – kérdés, hogy összejön-e a győzelem is, vagy a szintén negyedik sikerére hajtó Dani Alves örülhet a lefújás után.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
20.45: Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!
Cardiff, Millennium Stadion (M4 Sport, Sport1). Vezeti: Felix Brych (német)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
JUVENTUS:
Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Dani Alves, Pjanic, Khedira, Alex Sandro – Dybala, Mandzukic – Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal, Varane, Sergio Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco – Benzema, C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik