Panenka helyett Dibusz – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2019.07.17. 23:48

Bár a múltba révedésnek megvan a maga diszkrét bája, az 1965-ös diadal a Vásárvárosok Kupájában – áttételesen az Európa-liga jogelődjében – természetesen nem lehet a mérce a Ferencváros labdarúgócsapata előtt. Ettől még a megfelelő körülmények fokozatos kiépítése után jogosnak tetszett az igény a klubon belül és kívül egyaránt a nemzetközi eredményességre. Épp ennek hiánya miatt kellett távoznia tavaly ősszel a hazai szinten sztártrénernek számító, játékosként valóban sztár Thomas Dollnak, aki „csak” itthon nyert meg mindent a csapattal, a kontinentális porondra lépve rendre könnyűnek találtatott tanítványaival együtt.

Az elmúlt évtizedet vizsgálva az összes kudarcot nyilván nem lehet a német tréner nyakába varrni, csak a 2013-as érkezése után történteket. Ám ha megnézzük, milyen riválisok verték ki a Fradit a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga első, de legkésőbb a második selejtezőkörében, akkor azért nem túl acélos a mezőny: Rijeka (horvát), Zeljeznicar (bosnyák), Partizani Tirana (albán), Midtjylland (dán), Maccabi Tel-Aviv (izraeli). A Doll helyére érkező, játékosként hasonlóan fantasztikus paraméterekkel rendelkező, edzőként még szintén bizonyítani akaró Szerhij Rebrovra kimondva az a konkrét feladat vár, hogy az FTC-t valamelyik sorozat csoportkörébe vezesse.

A saját példa is adva van, az egyre inkább kétpólusúvá váló magyar mezőny másik élcsapata, a Mol Fehérvár még Videotonként/Vidiként 2012-ben és 2018-ban is elverekedte magát az El-csoportkörbe, tavaly többek között épp a Ludogorecet kiejtve, amellyel most vívtak párharcot a zöld-fehérek a BL-kvalifikációban. E pikantéria és az első, Üllői úti szoros eredmény (2–1) őrült izgalmakkal kecsegtetett a szerdai, razgradi visszavágóra, hát még ha tudjuk, hogy bolgárul a ludo (cirill betűvel лудо) jelentése őrült…

S éppen ilyen meccs zajlott „Bulgária-külsőn”! Huszonnégy perc alatt három gól (kettő szerencsére a hazai kapuba), aztán szűk fél óra elteltével Dibusz kivédte Swierczok panenkás büntetőjét, a második félidőben megpattanó lövés, öngól, kiállítás, volt minden, mint a búcsúban… A lényeg a 3–2-es végeredmény, kettős győzelem, megérdemelt Fradi-továbbjutás, a BL-ben másfél évtizedes szünet után. A Ludogorec a Ferencváros fentebb említett közelmúltbeli nemeziseinél erősebb és nemzetközileg tapasztaltabb gárda, a kerete értéke két és félszerese a zöld-fehérekének, a kiverése tehát kalapemelést érdemlő. Mondhatjuk, hogy hatott a Rebrov-mágia, avagy az ukrán mester újra európai szintre emelte a Fradit. Nem feledhetjük azonban, messze még a cél, s jövő héten már jön is az újabb akadály, a máltai Valletta FC. Túljutni kell rajta, nem átnézni.

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik