Győzött a Milan, megmenekült Allegri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 20:40
null
A Milan elintézte a PSV-t és főtáblás (Fotó: corrieredellosport.it)
A labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének egyik legnagyobb érdeklődéssel várt párharcát az olasz Milan és a holland PSV Eindhoven vívta egymással. Az első találkozón a Milan idegenben 1–1-es döntetlent ért el, a visszavágón pedig három nullás győzelmet aratott, ezzel bejutott a csoportkörbe, valamint megmentette edzője, Massimiliano Allegri állását is.

Nem győzött, de mégis előnybe került a PSV otthonában az AC Milan a múlt héten, hiszen az 1–1 után az olaszok még inkább a párharc esélyesei lettek. A hollandok számára azonban reményt nyújtott, hogy a Milan mostanában kiszámíthatatlanul futballozik (lásd a hétvégi bajnoki vereséget a Hellas Verona ellen), ráadásul hét legutóbbi európai kupamérkőzése közül csak kettőt nyert meg. A visszavágó első helyzete a PSV-é volt, de Christian Abbiati megmutatta, hogy jó az öreg a háznál, pár pillanat múlva pedig már a hazaiak vezettek: Kevin-Prince Boateng lőtte ki a bal alsót a 16-os elől. 1–0!

A gól után a 36 esztendős Abbiati azt is megmutatta, hogy jó még az öreg a háló előtt is, mert elképesztő és sikeres légi útra indult egy Adam Maher-bomba után. Beleerősített erre a Milan, Riccardo Montolivo lövése nem sokkal suhant el a bal alsó mellett, majd Stephan El Shaarawy rezgette meg a lécet (a labda onnan a gólvonalra, majd kifelé pattant), Mario Balotelli pedig fejjel hagyott ki egy ziccert. Még a szünet előtt egyenlített a PSV, mármint lécek tekintetében, itt Jetro Willemsnek hiányzott egy pici szerencse a gólszerzéshez.

A fordulás után is kihagyott kezdetnek egy ziccert a PSV (Georginio Wijnaldum közeli lövését Abbiati lábbal hárította), és erre is ráfizetett: El Shaarawy elrontotta még újabb helyzetét, de szöglete – és Philippe Mexes csúsztatása – után Mario Balotelli már nem hibázott. 2–0!

Támad, támadt becsülettel a PSV, Phillip Cocu becserélt még támadókat, de Kevin-Prince Boateng második találata minden fontos kérdést eldöntött: 3–0!


Győzött tehát és továbbjutott a csoportkörbe a helyzeteit jobban kihasználó Milan az ingatag védelemmel rendelkező PSV ellen, megmentve nem mellékesen edzője, Massimiliano Allegri állását is, hiszen több olasz lap is állította a mérkőzés előtt, hogy egy kudarc esetén veheti kalapját a szakember.

BAJNOKOK LIGÁJA, UTOLSÓ SELEJTEZŐKÖR
VISSZAVÁGÓ
Milan (olasz)–PSV (holland) 3–0
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion. V: Clattenburg (angol)
AC Milan: Abbiati – De Sciglio, Mexes, Zapata, Abate – Muntari (Nocerino, 82.), K.-P. Boateng (Robinho, 86.), Montolivo, N. de Jong – Balotelli, El Shaarawy (Poli, 74.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
PSV: Zoet – Brenet, Rekik, Bruma, Willems – Maher (Toivonen, 69.), Schaars, Wijnaldum – Pak Dzsi Szung (Jozefzoon, 61.), Matavz, Depay (Locadia, 74.). Vezetőedző: Phillip Cocu
Gólszerző: K.-P. Boateng (9., 77.), Balotelli (55.)
Továbbjutott:
az AC Milan, 4–1-es összesítéssel

PERCRŐL PERCRE

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Innentől már csak közjáték.

86. perc Boateng le, Robinho be.

82. perc Sulley Ali Muntarit Antonio Nocerino váltja.

79. perc Andrea Poli kap sárgát Toivonen meggyötréséért.

77. PERC ELDŐLT, BOATENG! Poli ad be jobbról, a 16-os bal sarkánál Kevin-Prince Boateng leveszi a labdát, tesz vele három lépést előre, majd a késlekedő Joshua Brenet mellől ballal, estében a bal alsóba kanalaz. 3–0!

74. perc Depay le, Jürgen Locadia váltja, El Shaarawyt pedig Andrea Poli.

73. perc
Schaars lő a 16-os elől a bal alsó mellé, majd Matavz ugyanonnan a kapu fölé.

71. perc
Balo kap jobb térdéhez, ápolás. Folytatja.

69. perc
Abbiati újabb hatalmas védése, egy ballábas, 15 méteres Schaars-bombát simogat ki a léc alól

69. perc Maher le, Ola Toivonen váltja.

67. perc
Ez igen! Balo ad egymás után két zseniális labdát is!

62. perc Mario Balotelli fel is rúgja gyorsan, sárga.

61. perc Pak le, Florian Jozefzoon be.

55. PERC BALOTELLI BETALÁL, KETTŐ NULLA! El Shaarawy jobb oldali szögletét az ötös elől Mexes középre csúsztatja, nem sokkal balra tőle érkezik Mario Balotelli, és a léc alá lő ballal hat méterről kapásból, védhetetlenül, nem sokkal a jobb „pipa" mellett. 2–0!

53. perc
Micsoda helyzet: alszik a PSV, El Shaarawy lőhet jobbal 11-ről szinte az üres kapuba, de a bal sarok mellé gurít futtából.

52. perc Jeffrey Bruma megrúgja Balotellit, sárga.

48. perc
Balotelli fejel ki két holland szögletet is az ötös környékéről.

46. perc ZICCER! Depay bal oldali beadását lövi jobbal Wijnaldum az ötös jobb sarkáról a jó ütemben kivetődő Abbiatiba!

46. PERC FOLYTATJUK!

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc Rekik felborítja Balotellit, szabadrúgás 32 méterről, kissé jobbról. A sértett jobbal lő, de véd Zoet a jobb alsó előtt.

45. perc
Matavz lő jobbal 19-ről, Abbiati véd a bal alsó előtt.

42. percStijn Schaars és Riccardo Montolivo dulakodik egy finomat. Kettős sárga.

41. perc
EZ IS LÉC! Jetro Willems ballábas lövése csattan a lécen!

40. perc
Montolivo jobb oldali beadását fejeli nagy helyzetből gyatrán a kapu mellé Balotelli, középről, hat méterről.

37. perc
El Sha bal oldali beadása nyomán a labda megpattan Boatengen, majd Zoet zsákmánya lesz.

36. perc
Memphis Depay lő a 16-os elől a jobb sarok mellé egykönyöknyivel.

32. perc
LÉC! De Sciglio ad be jobbról, a 11-es pontról El Shaarawy lő ballal a lécre, onnan a labda a gólvonal környékére, majd kifelé pattan. Mint a lassítások után kiderült, nem volt bent.

30. perc
Hatalmas iramú mezőnyjáték, helyzetek nélkül, majd Montolivo lő jobbal 15-ről Boateng passza után nem sokkal a bal alsó mellé.

A Milan hét legutóbbi európai kupamérkőzése közül csak kettőt nyert meg.

25. perc Balotelli ad be balról, a beadás Boatengé, de elpattan a labda lábáról.

24. perc Stijn Schaars távoli lövése zúg el a kapu fölött.

23. perc
Ismét Zoetnek kell kivetődnie El Sha elé.

21. perc
MICSODA VÉDÉÉÉÉS! Adam Meher enged el egy balost 24-ről, Abbiati pedig légi útra indul, és véd a jobb felső előtt!

20. perc
El Sha törne kapura a balon, de Jeffrey Bruma ügyesen lép be elé.

19. perc
Mattia De Sciglio ment Pak elől az ötös jobb sarkánál, majd Balotelli jelentkezik távoli lövéssel, de ez nem az erőssége.

13. perc
Stephan El Shaarawy lő a 16-os bal csücske elől jobbal a túlsó felső fölé jó egy méterrel.

Boateng hatodik európai kupatalálata ez, Montolivóé a gólpassz.

Jeroen Zoet nem kis kapus, 189 centiméter, el sem aludt, de nem érhette el rendesen a labdát. A falból egyébként Rekik lépett ki későn.

9. PERC EZ PEDIG GÓL: KEVIN-PRINCE BOATAENG LŐ JOBBAL 19-RŐL KŐKEMÉNYEN A BAL ALSÓBA. 1–0!

8. perc
HELYZET! Matavz harmadszor: hat méterről, középről fejeli kapura Pak Dzsi Szung beadását, de Christian Abbiati véd a bal sarok előtt, hatalmasat vetődve!

7. perc Tim Matavz lódul meg, a 16-os előtt szereli Philippe Mexes. Majd ismét cselez a támadó, ezúttal Cristián Zapata blokkolja.

4. perc
Georginio Wijnaldum is megmozgatja a kapust egy gyatra beadással.

3. perc
Kevin-Prince Boateng jobb oldali beadása a kapusé.

2. perc
Karim Rekik bemutatkozik Mario Balotellinek, rövid ápolás.

1. perc
Csodás Riccardo Montolivo-passz. Bedobás.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek tiszta sötétkékben.

Egy legendás mérkőzésen, 1992-ben a PSV Hans van Breukelen – Ernest Faber, Gheorghe Popescu, Arthur Numan, Jan Heintze – Gerald Vanenburg, Edward Linskens, Raymond Beerens – Romário, Wim Kieft, Juul Ellerman (Peter Hoekstra, 40.) felállásban 2–1-re kikapott a Sebastiano Rossi – Mauro Tassotti, Alessandro Costacurta, Franco Baresi, Paolo Maldini – Gianluigi Lentini, Frank Rijkaard, Demetrio Albertini, Ruud Gullit (Stefano Eranio, 58.) – Marco van Basten, Marco Simone (Daniele Massaro, 88.)-féle Milantól.

Egy kis örökmérleg:
hét találkozó, három olasz és két holland siker; nyolc, illetve hat szerzett góllal.

JÖTTEK-MENTEK!

A PSV-től a Milanhoz:

2006, Johann Vogel, i.
1987, Ruud Gullit, 6.750.000 mai euró
A Milantól a PSV-hez:
2012, Mark van Bommel, i.

Milan-blogunk itt!


„Az első mérkőzéshez képest nagy különbség, hogy akkor nem tudtuk, mire számíthatunk. Játszottunk egy jó mérkőzést, és ez önbizalmat ad ahhoz, hogy itt, a San Siróban is megismételjük ezt
– így Cocu. Még számomra is nagyszerű élmény olyan csapatok ellen meccselni, mint a Milan. Ezek a mérkőzések nagy feszültséget hordoznak, de ezek pozitív feszültségek. Szerettem ezeket az érzéseket játékosként, és még most, edzőként is hasonlóan érzem. Mindenre fel kell készülnünk. Nem tudom, hogyan állnak a mérkőzéshez a milánóiak, támadóbb vagy védekezőbb felfogásban. A legfontosabb, hogy egyik se érjen váratlanul, mindenre fel legyünk készülve.”

A holland csapat még nem nyert a Milan otthonában korábban, sőt még gólt sem szerzett – 1993-ban 2–0, 2005-ben 2–0 és 0–0 –, de Phillip Cocu vezetőedző szerint a párharc első mérkőzésén mutatott játékból erőt meríthetnek a visszavágón.

„Rosszul játszottunk a Verona ellen, nem akarjuk ezt megismételni. Jóvá kell ezt tennünk, és visszatalálni arra a jó teljesítményre, amelyet Eindhovenben nyújtottunk – mondta a Milan-mester, Massimiliano Allegri, majd kitért a PSV-re. – Ellenfelünk olyan csapat, amely rengeteg helyzetet alakít ki, és nem is gondolhatunk arra, hogy védekező futballt játsszunk. A PSV jól játszott, és sok gondot okozott nekünk az első mérkőzésen. Nem az eredményre kell összpontosítanunk, de meg kell próbálnunk nyerni. Természetesen ez nem lesz könnyű.”

Az olasz bronzérmes nem ideális előjelekkel készül a visszavágóra, a Serie A nyitányán az újonc Verona 2–1-re legyőzte a piros-feketéket.

A PSV ebben a szezonban imponáló magabiztosságról tett tanúbizonyságot a Milan elleni mérkőzésig: öt mérkőzéséből ötöt megnyert, 16 gólt szerzett, és mindössze kettőt kapott. A BL-mérkőzés után viszont nagy meglepetésre döntetlenre adta a Heracles Almelo ellen.

„Lelkesen, néha sziporkázóan ötletesen és villámgyorsan futballoztak a holland fiatalok, de a rutinosabb Milan ellen ennyi kevés volt ma a győzelemhez. Döntetlen, de előnyben az olasz csapat" – írtuk az első mérkőzés egy egyes döntetlenje után.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ AC MILANPSV EINDHOVEN BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ VISSZAVÁGÓJÁN!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik