Götze most csak helyzetekig jutott, gól nélküli iksz Málagában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.03. 20:31
null
Kevin Grosskreutz (jobbra) harcol a labdáért (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán a Dortmundnak voltak nagyobb helyzetei a Málaga elleni idegenbeli meccsen. A legközelebb a három nagy lehetőséget is elpuskázó Mario Götze járt a gólhoz, de sem ő, sem a többször is veszélyesen kontrázó hazaiak nem találtak be a kapuba, így gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó.

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE FRISSÜLŐ TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA!

A kezdőcsapatok kijelölésénél nagy meglepetés nem történt, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a Dortmundból kimaradt a lágyéksérüléssel küszködő, ezért még nem százszázalékos állapotú Jakub Blaszczykowski, akit Kevin Grosskreutz helyettesít.

Érdekesség, hogy a BL jelenlegi szezonjában a legjobb nyolc közé jutó csapatok közül a Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp vetette be a legkevesebb játékost a sorozatban, húszat.

A tizenhat között a Málaga a Portót (2–1-es összesítéssel), a Dortmund a Sahtart (5–2-es összesítéssel) búcsúztatta.

AZ ELSŐ FÉLIDŐ

Az első percekben a Dortmund birtokolta többet a labdát, a németek főképp a bal szélen próbálkoztak, de jól tömörültek a hazaiak, így nem alakult ki gólhelyzet a Málaga kapuja előtt. Nem úgy a másik oldalon – Javier Saviola ugrott meg a jobb szélen, majd jó csel után éles szögből az oldalhálóba lőtt. A találkozó elejét amúgy mindkét oldalon apró technikai hibák, pontatlan passzok jellemezték.

AZ ELSŐ FÉLIDŐ STATISZTIKÁI

Labdabirtoklás: 55–45%
Kapura lövések: 5–8
Kaput eltaláló lövések: 4–6
Lesek: 0–2
Szögletek: 1–1
Sárga/piros lapok: 2/0–1/0
Szabálytalanságok: 2–7
Forrás: UEFA

Az első igazán nagy gólszerzési lehetőségre a 14. percig kellett várni, amikor a leshatárról kiugró Mario Götze lépett be egy hosszú indítással a hazai védők vonala mögé, egyedül iramodott meg a kapu felé, a tizenhatos vonaláról lőtt, de Willy Caballero védett. Götze a Dortmund legutóbbi tíz BL-góljából hatban szerepet vállalt – két gól és négy gólpassz formájában. Legutóbb a BL-ben a Sahtar ellen mindkét műfajból egyet-egyet vállalt, vagyis gólpasszt is adott (szögletből), és gólt is szerzett.

Most a Málaga ellen öt percen belül csak két kihagyott helyzetig jutott. A fent említett kísérlete után nem sokkal, Marco Reus labdaszerzéséből indulhatott meg ismét a kapu felé, ezúttal jobbról, nyolc méterről lőtt, de Caballero megint védett.

A Dortmund ekkor már egyértelműen fölényben játszott, ezt jelezte Marco Reus tizenhatról, ballal elengedett lapos lövése is, bár ez kevésbé volt veszélyes.

Felpörgött a meccs. A 28. percben egy ellentámadással a Málaga is jelezte, ott van a pályán, de a kapujából kifutó Roman Weidenfeller megelőzte a kiugró Saviolát. A másik oldalon Robert Lewandowski vezérletével a Dortmund is vezetett egy veszélyesnek induló akciót, de végül nem lett igazán nagy helyzet belőle.

Fél óra elteltével ismét Lewandowski próbált kitörni, ezúttal középen, miután lefordult Weligtonról, de a brazil védő a tizenhatos vonalánál lerántotta a lengyel csatárt. Weligton sárga lapot kapott, emiatt a visszavágón nem játszhat. A megítélt szabadrúgást Reus a jobb felső mellé lőtte.

Amilyen tilitoli futballal kezdődött a meccs, olyannyira felpörgött az első félidő második felére. A szünet előtt a hazaiak Weligton, majd a kipattanóból Jérémy Toulalan fejesével veszélyeztettek, míg a dortmundi Sebastian Kehl 22 méteres bombáját Caballero a levegőben úszva hárította.

Mario Götze (balra) és a Dortmund játékából csak a gól hiányzott (Fotó: Reuters)
Mario Götze (balra) és a Dortmund játékából csak a gól hiányzott (Fotó: Reuters)

Az uefa.com statisztikája szerint – a játék képe alapján némileg meglepően – az első félidőben a Málaga birtokolta többet a labdát, ám ennek ellenére a Dortmund állt közelebb a gólhoz. A németeknek több ígéretes akciójuk is volt, többször csak Caballero kapus bravúrjain múlt – a statisztikák szerint öt védése volt az első félidőben, ennél többször ebben a BL-szezonban csak a Zenit elleni meccs első játékrészében hárított –, hogy nem született gól. Ennek ellenére a Málagát sem lehetett leírni, a hazaiaknak is volt lehetőségük, gólt azonban ők sem szereztek, egy félidő után 0–0-s döntetlent mutatott az eredményjelző.

A MÁSODIK FÉLIDŐ

A második játékrész újabb dortmundi helyzetekkel indult. Előbb Götze erőtlen kísérlete kötött ki Caballerónál (ezt megelőzően Reua passzánál Vitorino Antunes kezére pattant a labda a tizenhatos vonalánál), majd Lewandowski nem találta el a labdát a kapuval szemben tiszta helyzetből. Az 55. percben ismét Lewandowski kerülhetett volna helyzetbe, ezúttal Grosskreutz bal oldali beadására érkezve. A labdáról lemaradó lengyel azt reklamálta, hogy Martín Demichelis megfogta a mezét.

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI

Labdabirtoklás: 50–50%
Kapura lövések: 10–13
Kaput eltaláló lövések: 7–7
Lesek: 0–2
Szögletek: 4–2
Sárga/piros lapok: 3/0–1/0
Szabálytalanságok: 2–7
Forrás: UEFA

A Dortmund jól látható fölénye ellenére sem tudta megszerezni a vezetést. A 65. percben például Götze lőtt a jobb oldalról centikkel a hosszú alsó sarok mellé. A német válogatott támadónak ez már a harmadik nagy helyzete volt a meccsen.

A találkozó hasonlóan alakult, mint az első félidőben: a Dortmundnak voltak nagyobb helyzetei, majd kis híján a Málaga szerezte meg a vezetést. Előbb Isco lövését védte bravúrral Weidenfeller, majd Toulalan távolabbi kísérletét is hatástalanította.

A 70. perctől kissé leült a meccs, nem forogtak veszélyben a kapuk. Ekkor a hazaiaknál már pályán volt a Júlio Baptista helyére beálló paraguayi Roque Santa Cruz is, aki még a Bayern München játékosaként – 1999 és 2007 között – három gólt szerzett a Dortmund ellen.

A hajrában már egyik csapat sem kockáztatott, inkább a biztonságra törekedtek. Antunesnek volt ugyan távoli lövése, de nem találta el a kaput.

Újabb helyzet már nem alakult ki, maradt a 0–0-s döntetlen, visszavágó jövő kedden Dortmundban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MÁLAGA (spanyol)–DORTMUND (német)
0–0
Málaga. Vezette: Eriksson (svéd)
MÁLAGA:
Caballero – Jesus Gámez, Demichelis, Weligton, Antunes – Toulalan, Iturra – Joaquín, Júlio Baptista (Santa Cruz, 76.), Isco (Duda, 87.) – Saviola (Portillo, 68.). Vezetőedző: Manuel Pellegrini
DORTMUND: Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Felipe Santana, Schmelzer – Gündogan, Kehl (Bender, 80.) – Reus (Schieber, 69.), M. Götze (Kirch, 92.), Grosskreutz – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik