Liverpool: Klopp elárulta, volt egy nagy hibája Manéval

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 14:21
null
Sadio Mané és Jürgen Klopp a Salzburg-meccs után is ünnepelne (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp a Salzburg elleni kulcsfontosságú Bajnokok Ligája csoportmérkőzés előtt alapemberéről, Sadio Manéról árult el egy eddig kevésbé ismert információt. A német tréner pályafutása egyik komoly hibájának nevezte, hogy bár utolsó dortmundi időszakában lehetősége lett volna a szenegáli támadó szerződtetésére, nemet mondott az üzletre.

„Nem ez az egyetlen rossz döntés, amelyet akkoriban hoztam, de szerencsére az egyike azoknak, amelyeket később korrigálhattam” – mondta Klopp egy sajtótájékoztatón a Redditen megosztott videók tanúsága szerint arról, hogy a Borussia Dortmund edzőjeként szerződtethette volna Manét a német csapathoz, ám végül túl kockázatosnak ítélte meg a transzfert.

A szenegáli futballista ekkoriban a Red Bull Salzburg csatára volt – épp az osztrákokkal meccsel kedden 18.55-től a Liverpool a BL-csoportból való továbbjutásért –, két idény alatt pedig 87 tétmérkőzésen 45 gólt lőtt, valamint 32 gólpasszt osztott ki.

„Nálam volt a hiba, egyszerűen rosszul értékeltem a helyzetet. Akkoriban óriási nyomás nehezedett a Dortmundra, de ez lett volna a jó döntés” – utalt a német menedzser arra, hogy le kellett volna igazolnia Manét.

Nem Klopp az egyetlen, aki az elmúlt napokban arról beszélt, közel állt ahhoz, hogy már jóval korábban is együtt dolgozzon a szenegáli támadóval. Néhány napja Karl-Heinz Rummenigge beszélt arról, 2014-ben a Bayern München is harcban volt Mané megszerzéséért, de valami „félresiklott” a tárgyalásoknál.

A ma már 27 éves labdarúgó végül Salzburgból a Southamptonhoz szerződött, majd 2016 nyarán Klopp közbenjárásával, 41.2 millió euróért cserébe lett a Liverpool játékosa.

Mané az előző évadban 22 gólig jutott a Premier League-ben, összesen pedig 26-szor volt eredményes 50 tétmérkőzésen. A jelenlegi évadban 15 bajnokin kilenc gólja és hat gólpassza van, minden sorozatot figyelembe véve pedig 21 találkozón 13 találatnál és hét asszisztnál jár.

BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ

18.55:
Napoli (olasz)–Genk (belga) (Tv: Spíler2)
18.55: Salzburg (osztrák)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 5 3 1 1 11–8 +3 10
2. Napoli 5 2 3
7–4 +3 9
3. Salzburg 5 2 1 2 16–11 +5 7
4. Genk 5 1 4 5–16 –11 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik