FTC: közel 4 millió euróval nőtt a keret értéke; immár Tokmac Nguen az NB I legjobbja

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.27. 10:55
null
Tokmac Nguen jó teljesítményére a Transfermarkt is felfigyelt (Fotó: Török Attila)
A labdarúgás átigazolási piacára szakosodott Transfermarkt legutóbbi kimutatásában az NB I-ben címvédő és a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Ferencváros keretének értéke csaknem négymillió euróval nőtt a közelmúltban.

 

Szeptember végén a Nemzeti Sport Online részletesen elemezte a piaci helyzetet a hazai élvonalban. Akkor a Fradi értékét magyar szinten rekordot jelentő 24.7 millió euróra becsülte a portál (amely 2004 óta foglalkozik a magyar bajnoksággal).

Egy hónappal később tovább emelkedett ez az összeg. A Transfermarkt szerint az FTC játékosainak összértéke immár 28.65 millió euró. Ez nagy részben annak is köszönhető, hogy összesen tizenkét ferencvárosi játékosnak „felment az ára” a nemzetközi szakoldalon.

Az FC Barcelona ellen remekül játszó, az NB I mostani idényében öt gólnál járó Tokmac Nguen esetében 1.4 millió euróról 2.5 millióra emelkedett a becsült érték. Az augusztusi adatok alapján a 27 éves támadó a magyar első osztály tizedik legértékesebb játékosa volt, ám a Transfermarkt szerint immár ő áll a hazai rangsor első helyén.

A Fradiból Dibusz Dénes értéke 800 ezer euróval, Miha Blazicé pedig 400 ezer euróval nőtt. A zöld-fehérek játékosai közül a Transfermarkt Dibusz, Blazic és Olekszandr Zubkov játékjogát egyaránt kétmillió euróra taksálja.

A portál szerint így is a Ferencváros kerete éri a legkevesebbet a BL-főtábla 32 csapata közül. A rangsorban az utolsó előtti helyen a dán Midtjylland áll 42.03 millió eurós kerettel. A magyar bajnok következő BL-ellenfele, a Dinamo Kijev a 27. a listán 99.65 millió euróval.

BAJNOKOK LIGÁJA
A G-CSOPORT PROGRAMJA
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Morata 46., 84.)
Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Ansu Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) – élőben az NSO-n!
21.00: FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 1 1 5–1 +4 3
2. Juventus 1 1 2–0 +2 3
3. Dinamo Kijev 1 1 0–2 –2 0
4. FERENCVÁROS 1 1 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik