Ferrara szerint motivációs gondjaik voltak

Vágólapra másolva!
2009.12.09. 00:43
null
Elbukta a nagy vizsgát a Juventus (fotó: Reuters)
Címkék
Hiába vezetett David Trezeguet góljával 1–0-ra a Juventus a Bayern München ellen a Bajnokok Ligája A-csoportjának ki-ki meccsén, a találkozót végül 4–1-re a meggyőzőbben futballozó bajorok nyerték meg, és így a „zebrák” búcsúztak a legrangosabb európai kupasorozattól. Ciro Ferrara, a Juventus edzője a találkozó után nem keresett kifogásokat, elismerte, a német csapat megérdemelte a továbbjutást.

„Nagyon sajnálom a klubot, a csapatot és a szurkolókat egyaránt. Fájdalmas kiesni a Bajnokok Ligájából. Nem szereztünk pontot az utolsó két meccsünkön, egyszerűen nem tudtuk kezelni a kiélezett helyzetet, nem voltunk képesek felnőni a feladathoz” – mondta csalódottan az olasz televíziónak a vezetőedző a mérkőzés után.

VAN BOMMEL: MINDEN BEJÖTT
„Nagy sikert arattunk ma este, egyszerűen minden bejött nekünk. Amikor hátrányban voltunk nem esett szét a csapat, fel tudtunk állni és ez volt a legnagyobb fegyvertény a mai mérkőzésen" – nyilatkozta Mark van Bommel, a Bayern játékosa a TV2-nek.

A szakember nem keresett kifogásokat, elismerte, hogy a müncheniek jobb teljesítményt nyújtottak, és győzelmükkel megérdemelték a továbbjutást. „Minden tekintetben felülmúlt minket a Bayern, igen keveset tettünk le az asztalra. Nagyon nehéz megfogalmazni, mi volt a bukás oka. Ez olyan sorozat, amelyben mindig motiváltnak kell lenned” – fogalmazott kritikusan a Juve mestere.

Természetesen Jean-Claude Blanc, a „zebrák” elnöke sem kerülhette ki az olasz sajtósok kérdéseit. „Túl sok energiánkat emésztette fel az Inter elleni mérkőzés, fizikailag ma nem tudtuk állni a versenyt. A Bayern nagyszerű csapat, és ezen a mérkőzésen kijött a különbség a két együttes között” – mondta rövid értékelésében a presidente, aki arra hívta fel a szurkolók figyelmét, hogy a nehézségekben is ki kell tartani a szeretett csapat mellett.

„Célunk, hogy tovább erősödjünk, és folytassuk a megkezdett munkát úgy, ahogy eddig. Hogy Ferrara marad-e? Természetesen. Megerősítem a pozícióját” – mondta Jean-Claude Blanc.

Louis van Gaal, a vendégek holland vezetőedzője érthető módon sokkal felszabadultabban nyilatkozott a lefújás után. „A Bayern volt a jobb csapat a pályán. Rendkívüli első félidőt játszottunk, amelyben nem volt szerencsénk, mégis tudtunk válaszolni a Juventus találatára, és ez megfordította a mérkőzést. Talán könnyebb volt felkészülnünk az összecsapásra, mert nekünk csak egy eredmény volt elfogadható, de ma este bizonyítottuk, hogy milyen tartásunk van” – dicsérte csapatát a szakember.
 

BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Juventus (olasz)–Bayern München (német) 1–4 (Trezeguet 19., ill. Butt 30. – 11-esből, Olic 52., Gómez 83., Timoscsuk 92.)
Maccabi Haifa (izraeli)–Bordeaux (francia) 0–1 (Jussie 12.)

 

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bordeaux 6 5 1 9–2 +7  16
2. Bayern München 6 3 1 2 9–5 +4  10
3. Juventus 6 2 2 2 4–7 –3  8
4. Maccabi Haifa 6 6 0–8 –8  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik