Ferguson: Mindenre van megoldás, Messire is

Vágólapra másolva!
2011.05.24. 15:35
null
Fergusonnak valamit ki kell eszelnie szombatra... (Fotó: Reuters)
A koncentráció a kulcs, mindenkit, így Lionel Messit is meg lehet fogni, és sem a Barcelona, sem a Manchester United nem rendelkezik előnnyel vagy tudásbeli fölénnyel: Sir Alex Ferguson, a „vörös ördögök" menedzsere vélekedett így a szombati Bajnokok Ligája-döntőről.

„Véleményem szerint egyik csapat sincs előnyben, nem számítanak az előzetes esélylatolgatások. Tudom, hogy a játékosaim készen állnak, és úgy érzem, nagyon jól felkészültünk" – idézi Fergusont a Guardian.

A TAPASZTALAT ARANYAT ÉRHET

Ferguson úgy gondolja, a tapasztalat is aranyat érhet – és ebből kétségtelenül a Unitednek van több, hiszen kerettagjai 28 alkalommal játszottak BL-döntőt (és még van nyolc olyan eset, amikor a kispadon ültek, de nem cserélték be őket), ugyanez a szám a Barcelonánál 12 (és három kispadozás).


„Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk az utóbbi időben, és ez hozzászoktatott minket a kontinentális játékstílus jobb kezeléséhez. Idegenben sokkal türelmesebben futballozunk, ami sosem volt jellemző ránk. A játékosaink megtanulták, hogy az összpontosítás itt sokkal fontosabb, mert minden ellenfél stílusa és tempója eltérő. Egy európai kupameccsen simán megeshet, hogy jól játszunk, aztán a semmiből fejünkre szakad a ház. A játékosaink mostanra hozzászoktak ehhez, már nem lepik meg őket a hirtelen rohamok, mint néhány éve.”

A rutinos menedzser – aki 69 évesen és 148 naposan a második legidősebb európai kupát nyerő tréner lehet Raymond Goethals (71 év és 231 nap, Olympique Marseille) után – úgy véli, a tökéletes koncentráció lehet a siker kulcsa.

„A Barcelona elleni kétezer-nyolcas elődöntőben fantasztikusan koncentráltunk végig, és ez a kulcs. Szombaton ez lehet az egyik legfontosabb dolog. Egy évvel később a döntőben kihagyott egy pillanatra a koncentrációnk egy labdaeladás után, és ezt kíméletlenül büntették. Igazából ezen ment el a meccs, utána Messi visszalépett a középpályára, rendszeresen át tudtak menni a védelmünkön, és rendkívül nehézzé tették a dolgunkat. Ezért lesz támadásban és védekezésben is nagyon fontos a tökéletes összpontosítás."

Ferguson úgy véli, a Barcelona 2009 óta érettebb és komplettebb csapat lett, viszont a katalánok játékára és az első számú veszélyforrásra, Lionel Messire is találnak megoldást.

„A Barcelona fejlődött a két évvel ezelőtti döntő óta, nem is keveset, kiváló teljesítményt nyújt a pályán. Véleményem szerint a mostani csapata jobb annál, mint amelyik legyőzött minket. Mindenesetre a közelmúltban háromszor játszottunk ellene, és úgy gondolom, minden jó csapat és minden jó játékos ellen van megoldás, és ez természetesen vonatkozik Lionel Messire is. Reméljük, találunk ellenszert a játékára, de vegyük figyelembe: nekünk is és nekik is vannak még remek labdarúgóik, pont ezért lesz óriási meccs a szombati. Biztos vagyok benne, hogy a Barcelona is alaposan készül a mi veszélyt jelentő játékosainkból."

A United mai edzését kihagyta Ryan Giggs. A középpályás minden bizonnyal magánéleti viharai miatt hiányzott a tréningről.

KONVOJ INDULHAT BARCELONÁBÓL

Egyelőre nem az esélyekkel, hanem az utazással foglalkoznak az FC Barcelona labdarúgócsapatának drukkerei – az izlandi vulkánkitörés befolyással lehet az európai légi közlekedésre –, és készülnek az utazási irodák is.


Az eddig lefoglalt utak szerint 35 repülővel és 12 autóbusszal keltek volna útra a szurkolók, legalábbis azok, akik a szervezett utazás mellett döntöttek. Ez nagyságrendileg a harmadát teszi ki az összes katalán drukkernek, aki a szombat estéjét a Wembley-ben készül eltölteni.


Az utazási irodák máris alternatív megoldásban gondolkodnak, ha szombaton nem tudnak repülővel eljutni Londonba. Ebben az esetben ugyanis pénteken este el kell indulni – több mint 16 órás a buszút –, és a 12 jármű helyett 160-ból állhat a konvoj. Amelynek utaztatását bizony nem egyszerű feladat koordinálni, de legalább olyan nehéz pár nap alatt másfél száz szabad buszt keríteni a hétvégére.


A fennmaradó, nagyságrendileg 14 ezer szurkoló utazásáról kevés információval rendelkeznek a szervezők. Ők repülővel, busszal, autóval és vonattal is megközelíthetik az angol fővárost, normális helyzetben. Most viszont még egyelőre sok a kérdőjel.

 

kerdes=Melyik csapat hódítja el a BL-trófeát?|opcio1=A Barcelona|opcio2=A Manchester United|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Melyik csapat hódítja el a BL-trófeát?
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik