Ellenfélre vár a Chelsea - A Real folytatná jó hazai sorozatát a Bayern ellen

2012.04.25. 18:33
Címkék
A Real Madrid Allianz Arénában elszenvedett vereségét egy parádés, Barcelona elleni idegenbeli siker követte, ez pedig hatalmas lökést adhat a spanyol bajnoki címet gyakorlatilag már zsebben érző madridiaknak. A Barcelona ellen gólt szerzett a királyi gárda portugál támadója, Cristiano Ronaldo, a Bayern ellen azonban már lényegesen jobb játékra lesz tőle szükség, mint amit a németországi odavágón mutatott.

 

A bajorok egymás után a második szezonban veszítették el a bajnoki címért folytatott harcot a Borussia Dortmunddal szemben, emiatt várhatóan minden eddiginél motiváltabban lépnek pályára. Azok után, hogy korábban két meccset tudott le rúgott nélkül a Bayern, előző két fellépése során nyert – legutóbb a Werder ellen, ez pedig egészen biztosan használt az önbizalomnak.

A Bayernnél a kezdőcsapatban szereplő Mario Gomez a gárda idei legeredményesebb játékosa, ám hiába szerzett 12 gólt az eddigi kilenc Bajnokok Ligája-mérkőzésén, idegenben eddig csak egyszer volt eredményes. Azok után, hogy tudjuk, a bajorok BL-góljainak felét szerezte a német válogatott támadó, nem is meglepetés, hogy a Bayern az öt idegenbeli találkozójából csak kettőt nyert meg, a legutóbbi háromból pedig kettőt is rúgott gól nélkül zárt. Aki szereti az ilyen jellegű fogadásokat, 2.7-s szorzóval teheti meg, hogy a Real Madrid nem kap gólt a mérkőzésen.

A spanyolok négyet megnyertek a legutóbbi öt, Bayern München elleni hazai mérkőzésükből, ami annak ellenére is pszichológiai előnyt jelenthet, hogy a legutóbbi győzelemig egészen 2000-ig kell visszalapoznunk. A Real a hétvégén megmutatta, hogy képes akkor is meccset nyerni, ha szokatlanul nagy nyomás nehezedik rá, azonban a németeket sem úgy ismerjük, mint akik összeroppannának a teher alatt.

A hazai győzelemre a sportfogadási piacon jelenleg elérhető legmagasabb, 1.55-ös szorzóval fogadhatunk a Betfairnél, a vendégsiker 6.8-at, a döntetlen 4.8-at fizet.

*A Betfair szorzói, további fogadási tippekért és elemzésekért látogasson el afogadas.betfair.comoldalra!

 

Legfrissebb hírek

Bejutott a női vízilabda BL-döntőbe a Ferencváros!

Vízilabda
1 perce

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 perce

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
24 perce

A Crvena zvezdától érkezett a Topolya új edzője

Minden más foci
30 perce

Megérkeztünk Infantino sajtótájékoztatójára

Foci vb 2026
31 perce

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
41 perce

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
44 perce

Módosítani kellett a haiti válogatott mezén

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik