Drogba és Lampard nélkül szomszédol a Chelsea

Vágólapra másolva!
2010.09.15. 15:13
null
John Terry meggyógyult, ott lesz Zsolnán a védelemben (Fotó: Action Images)
Szerda este a szlovákiai Zsolnán lép pályára labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Chelsea. Az angol bajnoki címvédő az eltiltott Didier Drogba és a sérült Frank Lampard nélkül is esélyes idegenben, ugyanakkor a csoport másik mérkőzésén nagy csata bontakozhat ki a Marseille és a Szpartak Moszkva között.

Két listavezető találkozik szerda este a szlovákiai Zsolnán, de micsoda különbség! Amíg az angol élvonal tabelláját vezető Chelsea számára rutinfeladat egy-egy BL-rajt, addig északi szomszédságunkban valódi ünneppel ér fel, hogy a Kosice (1997–98) és a pozsonyi Artmedia (2005–2006) után harmadikként a Zilina is képviselheti a szlovák színeket az első számú európai futballtornán.

„A csoportkörbe jutás nemcsak a klubnak, hanem a városnak is sokat jelent. Úgy is fogalmazhatok, hogy felkerültünk a futball világtérképére – érzékeltette az esemény rangját Robert Jez csapatkapitány. – A magunk részéről szeretnénk mind a hat mérkőzést élvezni. Erős és nagy hírű csapatokkal találkozhatunk, amelyek közül egyértelműen a Chelsea-t tekintjük a legnagyobbnak, ezt a meccset várjuk a leginkább."

TÉNYEK, SZÁMOK

A ZILINA

...a Chelsea-n kívül eddig egy angol klubbal játszott európai kupákban: a 2008–2009-es kiírásban 2–1-re nyert az Aston Villa vendégeként UEFA-kupa-csoporttalálkozón.

 

A CHELSEA

...hét éve 2–0-ra nyert a zsolnaiak pályaválasztásával rendezett BL-selejtezőn, és 5–0-s összesítéssel jutott tovább a párharcból.

 

Pavel Hapal vezetőedző ebben a helyzetben nem bízhat másban, mint hogy a nyilvánvalóan jóval erősebb Chelsea tizenegy futballistája ezúttal esendőbb lesz, mint az ő tizenegy feltüzelt embere.

„Tiszteljük őket, szeretnénk mindenképpen emelt fővel lejönni a pályáról, sőt nem mondunk le a pontszerzésről sem" – fogadkozott Hapal, akinek tanítványai a máltai Birkirkara, a bolgár Liteksz Lovecs és a cseh Sparta Praha legyűrésével jutottak be a csoportkörbe.

Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere szokatlan módon már huszonnégy órával a kezdés előtt kijelölte kezdő tizenegyét. Az eltiltott Didier Drogba és a sérvműtétje után még nem teljesen fitt Frank Lampard mellett a pihenőt kapó Ashley Cole is hiányzik a keretből, ám az olasz tréner állítja, szó sincs az ellenfél lekezeléséről, a három pont idő előtti elkönyveléséről.

„Sok gólt szerzünk, jól kezdtük az idényt, ami nem jelenti azt, hogy akár csak egyetlen mérkőzés erejéig is lankadhasson a figyelmünk – mondta Ancelotti, – Nyilvánvalóan győzni jöttünk ide, mert a célunk a csoportelsőség, ám tisztában vagyunk azzal, hogy a Zilina számára fantasztikus lehetőséget jelent a Chelsea ellen pályára lépni. Ez óvatosságra int!"

A hétvégén kisebb bordasérülést szenvedő John Terry elutazott a londoniakkal, és ott is lesz a kezdő tizenegyben.

A csoport másik mérkőzésén az a két csapat játszik, amelyik vélhetően a második helyért lesz majd versenyben. A francia bajnok Marseille és az orosz bajnokságban tavaly ezüstérmes Szpartak Moszkva egyaránt elmarad „BL-kvalifikációs" formájától, most egymás kárára próbálnak lendületet venni.

F-CSOPORT 
1. FORDULÓ
MSK ZILINA (szlovák)–CHELSEA (angol)
Zsolna, Stadion pod Dubnom, 20.45. Vezeti: Kuipers (holland)
A várható kezdőcsapatok
ZILINA: Dubravka – Guldan, Pecalka, Placek, Mráz – Rilke, Bello, Jez, Majtán – Ceesay, Oravec. Vezetőedző: Pavel Hapal
CHELSEA: Cech – Ivanovic, Terry, Alex, Zsirkov – Essien, Benajun, Mikel, Sturridge, Malouda – Anelka. Menedzser: Carlo Ancelotti
 
MARSEILLE (francia)–SZPARTAK MOSZKVA (orosz)
Marseille, Vélodrome, 20.45. Vezeti: Meyer (német)
A várható kezdőcsapatok
MARSEILLE: Mandanda – Azpilicueta, Hilton, Heinze, Taiwo – Lucho González, E. Cissé, Be. Cheyrou – Valbuena, Brandao, A. Ayew. Vezetőedző: Didier Deschamps

SZPARTAK MOSZKVA: Peszjakov – Sesukov, Suchy, Stranzl, Makejev – Parsivljuk, Ibson, Alex, Ananidze – Ari, Welliton. Vezetőedző: Valerij Karpin

 

KÖVESSE AZ EREDMÉNYEK ALAKULÁSÁT AZ NSO–N!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik