A gólszerzés már megy, de pont még nincs

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 20:46
null
Rudolf zseniális csavarása után a Fiorentina kapujának bal felső sarkában kötött ki a labda (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Debrecen a harmadik Bajnokok Ligája-mérkőzésén 4–3-ra kikapott a Fiorentinától a Puskás Ferenc Stadionban. A Loki első találatát a BL főtábláján Czvitkovics Péter szerezte, Rudolf Gergely pedig hatalmas bombagólt lőtt, de az olaszok négyszer is eredményesek voltak az első félidőben. A meccs hajrájában Adamo Coulibaly szépített, ám egyenlíteni nem tudott a Debrecen.

Amint az már a délután folyamán kiderült, Herczeg András, a Loki klubmenedzsere Rudolf Gergelynek és Leandrónak is a kezdők között adott helyet. A DVSC így a Polekszics – Bodnár, Komlósi, Mészáros N., Leandro – Czvitkovics, Varga J., Kiss Z., Szakály P. – Coulibaly, Rudolf kezdő tizeneggyel állt fel.

A másik oldalon Sztevan Jovetics és Riccardo Montolivo sem került be a kezdőcsapatba. A Fiorentina Frey – Comotto, Dainelli, Gamberini, Pasqual – Santana, C. Zanetti, Donadel, Vargas – Mutu, Gilardino felállásban kezdte a találkozót.

Olvassa el hangulatjelentésünket a szurkolók készülődéséről!

A lehető legjobban kezdte a mérkőzést a Debrecen. Szép összjáték után Varga József ívelte be a labdát, és a hosszú oldalon érkező Czvitkovics Péter kapásból betalált a vendégek kapujába, ezzel pedig megnyerte az 1 millió forintot, amelyet a Nemzeti Sport ajánlott fel a Loki első gólszerzőjének a BL-ben (1–0).

JUHÁSZ VOLT AZ UTOLSÓ MAGYAR GÓLSZERZŐ
Czvitkovics Péter és Rudolf Gergely előtt Juhász Roland volt az utolsó magyar játékos, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az Anderlecht válogatott védője a 2006. november 1-jén rendezett Milan–Anderlecht meccs 61. percében, 3–0-s állásnál volt eredményes. Érdekesség, hogy Juhász után a még a ma is pályán lévő Alberto Gilardino lőtt gólt akkor, ezzel állítva be a 4–1-es végeredményt.

Nem tarthatott azonban sokáig a magyar szurkolók öröme: Dario Dainelli adta be a labdát a jobb oldalról, és a hazai tizenhatoson belül helyezkedő Adrian Mutu kapásból lőtt Vukasin Polekszics kapujába (1–1).

Ráadásul négy perccel később a vezetést is megszerezték az olaszok. Előbb Juan Manuel Vargas találta telibe a felső lécet, majd Mutu passzolt Alberto Gilardinóhoz a Loki tizenhatosán belül, aki nem hibázott szemben a kapuval (1–2).

A Loki a két kapott gól után is próbálkozott támadásokkal, de a 20. percben a Fiorentina már a harmadik találatát szerezte meg. Gilardino két ember között vette át a labdát, majd visszapasszolt a második hullámban érkező Mutuhoz, aki kapásból hatalmas gólt lőtt Polekszics kapujába. A labda a bal kapufáról pattant a hálóba. Az olaszok támadóit egyszerűen nem tudták tartani a DVSC védői (1–3).

Néhány perccel később Rudolf Gergely veszélyeztetett a másik oldalon, de Sébastien Frey kivédte a jobb alsó sarokba tartó lapos lövést. Ám három perccel később már nem volt esélye a hárításra a francia kapusnak: Rudolf cselezgetett a tizenhatos bal sarkánál, majd hatalmas gólt ragasztott a Fiorentina kapujának bal felső sarkába (2–3).

HERCZEG ÉRTÉKELÉSE
„Túlságosan tiszteltük a Fiorentinát, nem ütköztünk eleget, kevés párharcot nyertünk meg - értékelt a mérkőzés után Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere. - Az első félidőben veszítettük el a mérkőzést, védekezésben nagy hibákat követtünk el. Ezek a klasszis játékosok minden egyes kihagyást könyörtelenül kihasználnak. A csapatom azonban megtette, ami tőle telt, jó mérkőzést játszottunk, de nagyon sajnálom, hogy nem jött össze legalább a pontszerzés. Minden ilyen találkozóból tanulunk, remélem, hogy legközelebb már többet fel tudunk ebből használni."

A 34. percben Adamo Coulibaly is betalált az olasz együttes kapujába, de a játékvezető nem adta meg a találatát, mivel a Loki légiósa lesen kapta a labdát. Mindenesetre az akció biztató volt.

Néhány pillanattal később aztán ismét kapitulált a hazai védelem. Bal oldali beadás után Mutu lőtt kapásból, Polekszics ekkor még bravúrral védett, ám a kipattanót Mario Alberto Santana a magyar kapuba helyezte (2–4).

A szünet előtt már nem született több gól. A Debrecen támadójátékára nem lehetett panasz, de védekezésben nem sikerült felvenni a harcot a Fiorentinával.

A második félidő elején sem változott igazán a játék képe. Előbb Bodnár László próbálkozott lövéssel távolról, de Frey magabiztosan fogta a labdát, majd Gilardino került helyzetbe a Loki tizenhatosán belül, ám az utolsó pillanatban – az első félidőben Mészáros Norbertet váltó – Szélesi Zoltánnak sikerült elpöckölnie előle a labdát.

Kissé visszavettek a tempóból a csapatok. A Debrecen kényszerűen inkább a védekezésre összpontosított, míg a Fiorentina többször próbálkozott támadással, de igazán nagy helyzetet nem alakított ki.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A második félidő közepéhez érve kezdett éledezni a Loki, előbb Coulibaly próbálkozott beadással, majd Czvitkovics lőtt veszélyesen kapura, Frey azonban védte az erős lövést.

A 76. percben Coulibaly került nagy helyzetbe, ám lövése csak az oldalhálót találta el, aztán a 83. percben még nagyobb lehetőség adódott a francia csatár előtt: egyedül vezethette a labdát Freyre, de nem tudott túljárni a kapus eszén, aki beleért a lövésébe, a labda pedig a védőkhöz került.

A 88. percben Coulibaly kijavította iménti hibáját: Bodnár jobb oldali beadása után a tizenhatoson belül megelőzte Alessandro Gamberinit, és Frey kapujába bólintott (3–4).

Az utolsó pillanatokban még próbálkozott a Loki az egyenlítéssel, de nem sikerült megszerezni a negyedik gólt, így a Fiorentina nyerte meg a találkozót 4–3-ra.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI VIDEÓN

AZ ELSŐ FÉLIDŐ TALÁLATAI

COULIBALY FEJESE A HAJRÁBAN

Kattintson élő, szöveges tudósításunk megtekintéséhez!

PRANDELLIT MEGLEPTE A LOKI
„Két, győzelemre játszó csapatot, és éppen ezért kiváló meccset láttam. Gratulálok a Debrecennek, mert kétgólos hátrányban is támadott. Kevés olyan együttes van, amely 2-4 után nem esik össze" - mondta a sajtótájékoztatón Cesare Prandelli, a Fiorentina vezetőedzője.

„A munkában hiszek, és ennek meg is van az eredménye. A csapatom szépen játszik, sokat kockáztat, de a futball erről szól, ez vezet eredményre, még ha időnként hibázunk is" - fogalmazott a szakember, aki elmondta, nem foglalkoztatja különösebben, hogy a Liverpool hazai pályán kikapott a Lyontól.

„Ez az eredmény felboríthatja az előzetes várakozásokat a csoportban, de nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk, a saját játékunkat kell játszanunk a hátralévő meccseken is" - mondta.

Prandelli kiemelte a román Adrian Mutu játékát, aki hosszú idő után ismét bizonyítani tudta, hogy nagyon fontos tagja a Fiorentinának - olyan játékos, aki bármikor képes meccseket eldönteni.

BODNÁR ÉS KISS NYILATKOZATA

„A vezető találatunk után tizenöt perc alatt három gólt kaptunk, ezt pedig egy csapat sem bírja el – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Tv2-nek a lefújás után Bodnár László, a Loki jobbhátvédje. – Úgy beszéltük meg, hogy nem állunk vissza, ezért is játszottunk két csatárral az elejétől kezdve. A második játékrészben szinte odaszögeztük őket a kapujukhoz, de az egyenlítés már nem jött össze. A szünet után mutatott játékunkat kell a jövőben nyújtanunk, és akkor meglehet a pontszerzés."

„Szerencsére már az elején gólt lőttünk, de sajnos hamar fordítani tudtak – mondta Kiss Zoltán a találkozót követően. – Végig partiban voltunk velük, sőt a második félidőben nekünk akadtak nagyobb helyzeteink. Ma bebizonyítottuk, hogy az ilyen nagy csapatok ellen is megálljuk a helyünket. Szeretném megköszönni a közönségnek a fantasztikus buzdítást."

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Debrecen (magyar)–Fiorentina (olasz) 3–4
G: Czvitkovics 2., Rudolf 28., Coulibaly 88., ill. Mutu 6., 20., Gilardino 10., Santana 37.
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 3 3 0 0 7–1 +6 9
2. Fiorentina 3 2 0 1 6–4 +2 6
3. Liverpool 3 1 0 2 2–4 –2 3
4. Debrecen 3 0 0 3 3–9 –6 0
A TOVÁBBI MENETREND
November 4., szerda (20.45)
Fiorentina–Debrecen
Olympique Lyon–FC Liverpool
November 24., kedd (20.45)
Debrecen–FC Liverpool
Fiorentina–Olympique Lyon
December 9., szerda (20.45)
FC Liverpool–Fiorentina
Olympique Lyon–Debrecen
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik