BL: Valenciában még hisznek a továbbjutásban

Vágólapra másolva!
2013.02.12. 23:12
A Valencia hazai pályán ugyan 2–1-re kikapott a BL-nyolcadddöntő első meccsén, de a spanyolok középpályása, Sergio Canales szerint még nem lefutott a párharc.

„Ez egy rossz eredmény számunkra, de még reménykedünk – nyilatkozta a PSG elleni hazai 2–1-es vereséget követően a Valencia középpályása, Sergio Canales. – Tisztában voltunk a párizsiak képességeivel, amit meg is mutattak.” Sergio Canales. – Tisztában voltunk a párizsiak képességeivel, amit meg is mutattak.”

„A párharc azonban még nyitott, habár tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. A visszavágón korán gólt kell szereznünk, és akkor van esélyünk” – tette hozzá a spanyol csapat futballistája.

A PSG védője, Mamadou Sakho a végén kapott gól miatt bosszankodott: „Csalódottak vagyunk a kapott gól miatt, különösen, hogy a meccs végén kaptuk. Összességében azonban jó eredményt értünk el.”

A visszavágót három hét múlva, március 6-án rendezik Párizsban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik