BL: Piqué szerint begyakorolt figura volt, Messi nevetett rajta – videó

2018.11.29. 11:29
null
A Barcelona játékosai Piqué gólja után (Fotó:AFP)
Szerdán az FC Barcelona bebiztosította, hogy a Bajnokok Ligája B-csoportjából az első helyen jut tovább a legjobb tizenhat közé, mivel 2–1-re nyert a PSV vendégeként. A katalánok góljait Lionel Messi és Gerard Piqué szerezte. Utóbbi találata az argentin zseni szabadrúgását követően született. Piqué szerint ez begyakorolt figura volt, Messi azonban azt mondta, pocsék lövés volt részéről.

„Rengeteget gyakoroltuk ezt a figurát, tökéletesen sikerült – idézi a Sport a mosolygós Piquét, aki meglehet, ironikusan fogalmazott. – Mindenki ismeri Leót. Tudjuk, hogy számos módon képes veszélyt teremteni, és minden mérkőzésen valami újat tanulhatunk tőle.”

A 31 esztendős világ- és Európa-bajnok középhátvéd egyébként nem utazott vissza Barcelonába a csapattal. Ernesto Valverde vezetőedző engedélyével Piqué Eindhovenből nem tért haza, csütörtöki szabadnapját nem Barcelonában tölti.

Messit is megkérdezték Piqué góljáról, ám az ötszörös aranylabdás klasszis szerint nincs szó begyakorolt figuráról.

„Nagyon rossz lövés volt, de szerencsére Geri [Gerard Piqué] időben kapcsolt, és jól reagált” – mondta a lefújás után Messi, aki jót nevetett Piqué szavain a begyakorolt figurát illetően.

Messi nem mellesleg meglőtte 106. gólját a Bajnokok Ligájában, ezzel megdöntötte Cristiano Ronaldo csúcsát. Immár a Barca 31 esztendős argentin futballistája szerezte a legtöbb gólt egy klub színeiben a legrangosabb európai kupasorozatban. Ronaldo a Real Madrid sztárjaként 105-ször zörgette meg az ellenfelek hálóját.

Piqué gólja:



Messi csak nevet a szabadrúgáson (0:57-től)

null

null


BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
PSV (holland)–FC Barcelona (spanyol) 1–2 (0–0)
Eindhoven,
PSV Stadion, 34 600 néző. Vezette: Královec (cseh)
Gólszerző: L. de Jong (83.), ill. Messi (61.), Piqué (70.)

Tottenham Hotspur (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0)
London, Wembley, 57 132 néző. Vezette: Cakir (török)
Gólszerző: Eriksen (80.)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 5 4 1 13– 4 +9 13
2. Tottenham 5 2 1 2 8– 9 –1 7
3. Internazionale 5 2 1 2 5– 6 –1 7
4. PSV Eindhoven 5 1 4 5–12 –7 1
Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
2026.03.19. 07:37

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02
Ezek is érdekelhetik