BL: Mazzarri szerint négyet is lőhettek volna a Chelsea-nek

2012.02.22. 00:46
Címkék
Mint ismeretes, a Napoli hazai pályán 3–1-re győzött a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az olaszok szakvezetője, Walter Mazzarri azon bosszankodott a meccs után, hogy a hajrában nem sikerült negyedszer is a kapuba találniuk.

„A negyedik gólt is megszerezhettük volna, de nem volt szerencsénk a meccs végén Christian Maggio lövésénél. Ezt nagyon sajnálhatjuk, mert a háromgólos előny megnyugtatóbb lett volna a visszavágó előtt. A Chelsea hazai pályán nagyon erős csapat, a visszavágón újra remek formában kell futballoznunk″ – nyilatkozta a Chelsea elleni 3–1-es siker után Walter Mazzarri, a Napoli vezetőedzője.Walter Mazzarri, a Napoli vezetőedzője.

A szakember kiemelte, nagyon szerencsétlen gólt kaptak, ami után tíz percig nem találták magukat, de csapata a folytatásban fantasztikus munkát végzett, így fel tudott állni ebből a helyzetből.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy még nem jutottunk be a negyeddöntőbe. Ma is láthattuk, hogy a Chelsea-t nagyszerű játékosok alkotják, akik hazai pályán bármikor tudnak két gólt szerezni. Örülök, hogy ebben a szezonban már játszottunk Angliában, a Manchester City vendégeként a csoportkörben, mert így nagyjából azt is el tudjuk képzelni, hogy mi vár ránk Londonban″ – fogalmazott Mazzarri, aki alighanem elfogadná a manchesteri meccs eredményét a Chelsea ellen is a március 14-i visszavágón, ugyanis szeptemberben 1–1-es döntetlennel távoztak az olaszok Angliából.

 

Legfrissebb hírek

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
11 perce

Ha egyeseknek nem lenne egyértelmű

Foci vb 2026
13 perce

Mexikói kapitány: „A meccs utolsó harmadában lehettünk volna jobbak”

Foci vb 2026
31 perce

Kis piros lapos vb-történelem

Foci vb 2026
44 perce

Statisztikák: 28 év után volt ismét három azonnali kiállítás a vb-n; a hatodik legfiatalabb pályára lépő a mexikói csodagyerek

Foci vb 2026
1 órája

Pénteki sportműsor: két meccs a vb második játéknapján; döntőzik az FTC női pólócsapata a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Optimizmus – Judi Ádám jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Grosics Gyulának volt igaza? – Thury Gábor publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik