BL: Különleges, jó élmény volt a madridi visszatérés - Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.19. 16:56
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a német sajtó meglehetősen kritikusan fogalmazott Szalai Ádám tegnapi madridi teljesítménye kapcsán. Azóta a Schalke csatárát is idézik a Real elleni BL-mérkőzés kapcsán, de saját produkciójára nem tért ki a magyar válogatott labdarúgó.

„Számomra kellemes élményt jelentett, hogy visszatérhettem Madridba, voltam abban a létesítményben is, az Alfredo di Stéfano Stadionban, amelyben még a Castilla játékosaként futballoztam. Találkoztam és beszélgettem többek között Sergio Ramosszal, Álvaro Moratával, Nacho Fernándezzel, akiket már korábbról ismerek. Különleges volt ez számomra" – idézi a goal.com német kiadása Szalait, aki 2007 és 2010 között futballozott a Real Madrid második csapatában, a Castillában, tegnap pedig a Schalke játékosaként lépett pályára a BL-nyolcaddöntőben a Santiago Bernabéu Stadionban. A magyar csatár a 3–1-es Real-győzelemmel záruló találkozón a szünetben állt be Klaas-Jan Huntelaar helyére.a 3–1-es Real-győzelemmel záruló találkozón a szünetben állt be Klaas-Jan Huntelaar helyére.

„Az első meccsen elszenvedett 6–1-es vereség után tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Egy ideig jók is voltunk, de aztán két hiba végzett velünk. Ha a Real Madrid ellen hibázol, az mindig megbosszulja magát" – fogalmazott Szalai.

„Úgy vélem, jelenleg a Bayern München mellett a Real Madrid a legjobb csapat a világon, így a Bajnokok Ligája-sorozat egyik esélyese" – tette hozzá a magyar csatár.

Szalai egyúttal sajnálatát fejezte ki a madridi Jesé sérülése miatt. Elmondta, korábban neki is volt térdsérülése, ezért átérzi a fiatal játékos helyzetét. Jobbulást kíván neki, ugyanakkor biztos benne, hogy Sead Kolasinac nem akart sérülést okozni neki, és ő is bánja a történteket, de az ilyen esetek sajnos hozzátartoznak a futballhoz.

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
17 órája

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57
Ezek is érdekelhetik