BL: Klopp szerint roppant egyszerű, min kell javítaniuk

K. Zs.K. Zs.
2020.03.10. 22:34
null
Jürgen Klopp a keddi sajtótájékoztatón (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a címvédő Liverpool menedzsere a szokásos derűvel tekint a következő feladat, a szerda esti labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő-visszavágó elé, és nem kevésé rutinos kollégája, az Atlético Madridot irányító Diego Simeone is ünnepi alkalomra készül.

 

„Jordan Henderson rendben van. Bár hogy mit kezdünk vele, még nem tudom. Na jó, persze hogy tudom, de nem fogom elárulni. Alisson Becker viszont tuti, hogy nem lesz rendben” – viccelődött a szokásos módon Jürgen Klopp, aki első számú kapusa sérülése ellenére derűlátóan várja a szerda esti mérkőzést.

„A jó hír az, hogy még csak az első félidőn vagyunk túl – fejtegette a német tréner. – Általában a szüneteket jól használjuk ki: megmutatunk a srácoknak néhány tanulságos szituációt az első félidőből, és ez nagyon gyakran meghozza a gyümölcsét. Erre most volt három hetünk. Nagyon sok mindent tisztábban látunk azóta. Holnap este pedig megmutathatjuk, hogy megtanultuk a leckét, és demonstrálhatjuk, hogy nagyon is tovább akarunk jutni. Sok fegyverünk van, de nehéz lesz megtalálni a leginkább célravezetőt, mert nagyon jó ellenfél vár ránk.”

A kérdésre, hogy reményei szerint mégis miben lesznek mások a „vörösök”, mint a három héttel ezelőtti 1–0-s vereség estéjén, a következőképpen reagált:

„Hogy min kell javítanunk? Többször kell eltalálnunk a kaput! Ha nem találjuk el a kaput, az úgy hangzik, mintha nem is lettek volna lehetőségeink (az első meccsen), de ez persze nem igaz. Voltak lehetőségeink. Viszont egy olyan csapattal játszottunk, amelyik a világon talán a legszervezettebben szállja meg a saját térfelét. Briliáns eredmény lett volna a null–null idegenben, de ettől még nem lenne könnyebb a szerdai meccs, mert akkor is gólt kellene szereznünk.”

Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője szintúgy kifejezte nagyrabecsülését az ellenfél iránt.

„Nagyszerű csapat lesz az ellenfelünk, amely Jürgen Klopp érkezése óta a régi fényében ragyog. Sem edzőként, sem játékosként nem jártam még az Anfielden, nem adatott meg, hogy pályára léphessek egy ilyen gazdag múltú csapat csodálatos otthonában – udvariaskodott az argentin, aztán a lényegre tért: – Lesznek olyan időszakok, amikor kínlódni fogunk, de biztosan adódnak majd gólszerzési lehetőségeink is. Az elmúlt nyolc évben sokszor láthatták, hogy élni tudunk ezekkel az esélyekkel, szerda este nincs más dolgunk, mint bizonyítani, hogy még mindig képesek vagyunk ilyesmire.”

Szemben a párhuzamosan zajló, a koronavírus-járvány miatt zárt kapus PSG–Dortmund találkozóval, a liverpoolin lesznek nézők a lelátón – Klopp számít is a buzdításuk erejére.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓK – a szerdai program
21.00:
Liverpool FC (angol)–Atlético Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–1
21.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Spíler2)
Az első mérkőzésen: 1–2

Legfrissebb hírek

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
20 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

„A második félidőben mi voltunk a jobb csapat” – Andoni Iraola az Atlético Madrid elleni BL-fordításról

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 08:35