B. J. 2019.10.23 00:29 Frissítve: 2019.10.23 00:49

BL: Guardiola szerint az Atalanta hozta ki belőlük ezt a teljesítményt

A Manchester City öt góllal küldte haza az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának rangadóján, nézzük, hogyan látta a mérkőzést pár főszereplő!

Guardiola ezer fokon égett ezen a mérkőzésen is (Fotó: AFP)



„Tudtuk, hogy az Atalanta védekezésben és támadásban is a maximális teljesítményre késztet bennünket – kezdte az értékelést a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola. – Nagyon jól mozognak labda nélkül is, és nehéz helyzetbe hozzák az ellenfelet. Nem véletlenül vannak itt a BL-ben, különlegesen futballoznak. Ha lendületbe jövünk, megvannak a helyzeteink, amikor az Atalantának engednek teret, nekik szintén vannak ziccereik. Láttam őket a Lazio elleni döntetlen és a Roma legyőzése alkalmával, ezért is jár a dicséret a mostani sikerért a játékosaimnak, nagyon kemény ellenfelet vertünk meg. Ha még egy meccset nyerünk a csoportban, továbbjutottunk, remélem, meglesz. Ma nagyon jó eredményt értünk el, az Atalanta nem véletlenül lett a harmadik az olasz bajnokságban, ezért is hihetetlen ez az eredmény. Hogy mennyire súlyos Rodri sérülése? Majd holnap tudok biztosat mondani. A combizma sérült, ha nem szakadt el, tíz napon belül játszhat újra, ha komolyabb az ügy, nem csak húzódás, legalább három hétre, egy hónapra kidőlt. Raheem Sterling briliánsan futballozott, labda nélkül is remekül mozgott, sokat segített a csapatnak.”

„Nem akármilyen csapatot győztünk le, jól feltérképeztük őket, tudtuk, nagyon agresszíven futballoznak majd. Jókor lőttük a gólokat az első félidőben, ez visszahozott minket a mérkőzésbe, aztán a srácok tették a dolgukat. Rodri és Fernandinho topjátékosok, ott játszottak, ahol nem szokták őket szerepeltetni. Rodrinak ez az első szezonja itt, remekül helytáll, «Dino» sokat segít neki a beilleszkedésben. Az edzéseken sokat gyakoroltuk ezt a felállást, vakon is képesek vagyunk játszani már egymás mellett. Nagyon örülök, hogy ismét pályára léptem, kár, hogy ehhez Rodri sérülése kellett” – mondta a csereként beállt John Stones.

Természetesen Raheem Sterling is megszólalt: „Nem volt könnyű mérkőzés, mert nagyon keményen küzdöttek, nehéz volt üres helyet találni a védők között. Türelmesen kellett játszanunk, várni a helyzetekre, aztán értékesíteni azokat. Négy gólt is szerezhettem volna, egy nagy helyzetben Rijad Mahrez felé passzoltam, pedig lőnöm kellett volna. Nagyon várom már a következő mérkőzésünket, remélem, lesz pár helyzetünk, és ismét részese leszek pár gólnak. Az Atalanta agresszíven futballozott ma, de jobban szeretem, ha támad is az ellenfél, mintha csak hátul várná a mi támadásainkat”.

Sterling elárulta azt is, hová kerül a mesterhármas szerzőjének az ősi szokásjog szerint járó mérkőzéslabda: az édesanyja házába, Jamaicába, ahol mindegyik kiérdemelt labdának egy saját kis üvegdoboza van.

„Egy kicsit csalódott vagyok a Citynek megítélt büntető miatt. Jól kezdtük a mérkőzést, vezettünk is, de tovább kellett volna tartanunk az előnyünket. A City nagyon jó csapat, ezt ma is láthattuk, de túl hamar feladtuk a mérkőzést, és a tizenegyes is megelőzhető lett volna. Amikor van helye a Manchester Citynek a támadásokra, akkor megállíthatatlan. Fontos volt, hogy sokszor támadjuk le az ellenfelet, de további gólokat kellett volna szereznünk. Ez a mérkőzés így is erősebbé tesz bennünket. Remélem, az utolsó alkalom, amikor elkerülhető gólokat kaptunk... Mindig is azt mondom, minden hasznosítható tanulságot le kell vonnunk ebből a sorozatból, a klubnak, a szurkolóknak és a játékosoknak is, erősebbek, tapasztaltabbak és okosabbak leszünk. Nagyon kikaptunk, nagyon csalódottak vagyunk, a City ugyan jó csapat, de nekünk is jobban kellett volna futballozni” – vont mérleget az Atalanta mestere, Gian Piero Gasperini.

„Az első félidőben igen jól teljesítettünk egy borzalmasan erős ellenféllel szemben – nyilatkozta Josip Ilicic a lefújást követően. – Az ellenfél az összes helyzetét gólra váltotta. Le kell vonnunk a tanulságokat, de egy ilyen stadionban pályára lépni önmagában csodálatos élmény. A BL nagyon nehéz sorozat, nem a szokásos teljesítményünket nyújtottuk mi sem. Hogy most miért nem én lőttem a büntetőt? Az edző döntött így.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
C-CSOPORT
Manchester City (angol)–Atalanta (olasz) 5–1
(Agüero 34., 38. – a másodikat 11-esből, Sterling 58., 64., 69., ill. Malinovszkij 28. – 11-esből)
Kiállítva: (Foden 83., Manchester City)
Sahtar Doneck (ukrán)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–2 (Konopljanka 16., Dodo 75., ill. Olmo 25., Orsic 60. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉSEKRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

2019.11.07 11:24:58

Bajnokok Ligája D. Á.

Kyle Walker esete után olyan futballistákat gyűjtöttünk össze, akik kapusként is megállták a helyüket.

2019.11.06 19:30:29

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

VAR, kimaradt büntető, elpuskázott helyzetek, kiállított cserekapus és vészkapus védő – Zágrábban sem unatkoztak.

2019.11.06 20:34:08

Bajnokok Ligája KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A 18 éves brazil hét perc alatt duplázott, végül négy gólból vette ki a részét közvetlenül. A PSG továbbjutott.

2019.11.05 19:58:24

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

Negyvenöt percig mesésen és hatékonyan futballozott az Inter, de aztán beindult a dortmundi henger.

2019.11.05 16:43:02

Bajnokok Ligája BORBÉLY LÁSZLÓ

Már a 4. percben 1–1 volt az állás, a hollandok már hárommal is mentek, de majdnem kikaptak.