BL, F-csoport: könnyedén nyert a Man. City; Szalai cseréje mentett pontot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 22:58
null
Andrej Kramaric az első Hoffenheim-játékos, aki az európai porondon duplázott (Fotók: AFP)
A Manchester City idegenben 3–0-ra legyőzte a Sahtar Donecket, míg a Szalai Ádámmal felálló Hoffenheim hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott az Olympique Lyonnal a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában.

HOFFENHEIM–LYON

A Szalai Ádámot kezdőként bevető Hoffenheim története 11. európai kupameccsén is szerzett gólt – ezúttal hármat is –, sőt a második félidőben bő tíz percig vezetett is a Lyon ellen, mégis örülnie kellett, hogy nem vesztesen hagyta el a pályát.

A hat gólt hozó, fordulatos mérkőzés első találatát a francia együttes lőtte, amely a 27. percben Bertrand Traoré góljával került előnybe, ám a hazaiak hat perccel később Andrej Kramaric révén egyenlítettek. A világbajnoki ezüstérmes horvát támadó először volt eredményes a BL-ben. A szünet után pedig a Hoffenheim első játékosa lett, aki a nemzetközi színtéren duplázott (2–1).

Ekkor következett az az ominózus bő tíz perc, melynek során a Hoffenheim vezetett, aztán a vendégek Tanguy Ndombele éles szögből leadott bombájával – és Oliver Baumann kapus közreműködésével – egyenlítettek. A gól után Julian Nagelsmann, a Hoffenheim vezetőedzője lecserélte Szalait, aki a kispadról figyelhette, amint a franciák Memphis Depay góljával megfordítják a meccset. A holland válogatott támadó 2015 óta először talált be a Bajnokok Ligájában, akkor még a Manchester United játékosaként szerzett gólt (2–3).

Ez a mostani találat azonban nem győztes gól volt, a Hoffenheim ugyanis a hosszabbításban az épp Szalai helyére beálló Joelinton révén pontot mentett (3–3).

A Hoffenheim továbbra is nyeretlen a BL mostani kiírásában, s bár a helyzete nehéz, korántsem reménytelen a továbbjutásért folyó csatában.

A MÉRKŐZÉS HAT GÓLJA

David Silva (jobbra) és Aymeric Laporte egymást ünnepelhették góljaiknál
David Silva (jobbra) és Aymeric Laporte egymást ünnepelhették góljaiknál

SAHTAR DONECK–MANCHESTER CITY

A Manchester City kezdőcsapatában ebben az idényben először kapott helyet a súlyos térdsérüléséből a közelmúltban felépülő Kevin De Bruyne, míg Sergio Agüero, Bernardo Silva és Leroy Sané ezúttal a kispadra szorult. Az angolok brazil középpályása, Fernandinho korábbi együttese ellen szerepelt. A Sahtar pontszerzési reményeit táplálhatta egyrészt, hogy tavaly decemberben legyőzte a Cityt (2–1), másrészt, hogy pályaválasztóként sosem kapott még ki angol csapattól az európai színtéren.

Most azonban már az első félidőben egyértelművé vált, hogy nincs esélye a bravúrra. A Premier League listavezetője David Silva és Aymeric Laporte góljával a szünetre 2–0-s előnyre tett szert – a spanyol középpályás először talált be egymást követő két idegenbeli BL-meccsen –, és ezenkívül nagy fölényben is futballozott. Erre csak egy ékes bizonyítékot mondanánk: Silva az első játékrészben több gólhelyzetet alakított ki (5), mint a városi vetélytárs Unitednél futballozó Paul Pogba a teljes eddigi BL-szezon során (7).

A második félidő közepén De Bruyne helyére beállt Bernardo Silva, aki két perccel a becserélését követően kilőtte a jobb alsó sarkot (0–3).

A City tehát az első angol csapat lett, amely vendégként megverte a Sahtart, és ezzel rögvest átvette a vezetést az F-csoportban.

DAVID SILVA, LAPORTE ÉS BERNARDO SILVA TALÁLATA

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

F-CSOPORT
Hoffenheim (német)–Lyon (francia) 3–3 (1–1)
Sinsheim, Rhein-Neckar-Arena, 24 500 néző. V: Mallenco (spanyol)
G: Kramaric (33., 47.), Joelinton (92.), ill. B. Traoré (27.), Ndombele (59.), Depay (67.)

Sahtar Doneck (ukrán)–Manchester City (angol) 0–3 (0–2)
Harkiv,
Metaliszt Stadion, 37 106 néző. V: Del Cerro Grande (spanyol)
G: David Silva (30.), Laporte (35.), Bernardo Silva (71.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 3 2
1 6–3 +3 6
2. Lyon 3 1 2 7–6 +1 5
3. Hoffenheim 3 2 1 6–7 –1 2
4. Sahtar Doneck 3 2 1 4–7 –3 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik