BL: ezen múlt a Liverpool végső sikere? Kloppék a Benficát hívták segítségül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 12:08
null
Jürgen Kloppék ezt jól kifundálták (Fotó: AFP)
A játék képe alapján és a végeredmény ismeretében kijelenthető, hogy tökéletesen sikerült a Liverpool labdarúgócsapatának felkészülése a Tottenham Hotspur elleni Bajnokok Ligája-döntőre: Jürgen Klopp együttese 2–0-s győzelmet aratott londoni riválisa felett, s mint a hét elején kiderült, a „vörösök” a finálé előtt a marbellai edzőtáborukban tökéletesen lemodellezték, mire számíthatnak a Spurstől.

 

A Liverpool a Bajnokok Ligája-döntő előtt Spanyolországba, a labdarúgócsapatok körében igen népszerű Marbellába vonult edzőtáborozni, ahol a finálét megelőző napokban zárt kapus felkészülési meccset vívott a Benfica B-csapatával. Gondolhatná az ember, ez a mérkőzés semmi más célt nem szolgált, mint hogy a Liverpool-játékosok az angol bajnokság befejezése után is meccsterhelést kapjanak az idény legfontosabb összecsapása előtt, ám a találkozó tető alá hozatalának hátterében egész más ok húzódott.

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp és segítője, Pepijn Lijnders ugyanis hasonlóságokat fedezett fel a Tottenham és a portugál másodosztályban negyedik helyen végző Benfica B-csapatának játékstílusa között, ezért az angol klub szakmai stábja arra kérte a lisszaboniakat, modellezzék a Spurs játékát a BL-döntő előtt. Erről Renato Paiva, a Benfica B vezetőedzője beszélt az A Bola hasábjain.

„Lemodelleztük a Tottenham két-két támadási és védekezési formáját, valamint azokat a rögzített játékhelyzeteket, amelyekről azt gondoltuk, hogy a Spurs a döntőben alkalmazni fogja – kezdte a Benfica B trénere. – Lemásoltuk a kapus és a középhátvédek labdakihozatali szokásait, és a védekezésben használt 4–2–3–1-es formációjukat, amelyben a csatár az ellenfél belső védői közé mozog be, a »tízesük« pedig a Liverpool »hatosát« zavarja. Az egyik játékosunk Eriksen, a másik Alli, a harmadik Kane mozgását utánozta.”

„Támadásban és védekezésben is igazodtunk a Tottenham 4–2–3–1-es felállásához, a két középpályás a labdakihozatalok közben közelebb helyezkedett a belső védőkhöz. Ideális esetben a Tottenham minél közelebb akarta volna csalogatni a Liverpool játékosait a tizenhatosához, hogy aztán a kapusok és a középhátvédek passzaival területeket nyisson saját szélső védői és a támadók számára.”

„A Liverpool ugyanazzal a kezdőcsapattal állt fel ellenünk, mint később a döntőben. A klub tanácsadója azt mondta nekünk, hogy köszönik a profizmusunkat, mert tisztában vannak vele, hogy amikor a Benficánál tüsszent egyet valaki, abból a portugál sajtóban már hír lesz. Erről az ügyről azonban semmi sem szivárgott ki.”

Utólag kijelenthetjük, a gyakorlás elérte a célját, mert bár a Liverpool csak 35 százalékban birtokolta a labdát, magabiztosnak mondható győzelmet aratott a BL-döntőben.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Tottenham Hotspur (angol)–Liverpool FC (angol) 0–2 (0–1)
Madrid,
Wanda Metropolitano (Atlético-stadion), 63 272 néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén)
Tottenham: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Winks (Lucas Moura, 66.), M. Sissoko (Dier, 74.) – Eriksen, Alli (Llorente, 82.), Szon Hung Min – Kane. Menedzser: Mauricio Pochettino
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson – Fabinho, Henderson, Wijnaldum (Milner 62.) – Szalah, Roberto Firmino (Origi, 58.), Mané (J. Gomez, 90.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző:
Szalah (2. – 11-esből), Origi (87.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik